Fotó: AFP/Xinhua/Li Tao
Stier Gábor
20/03/2023 06:00
A Nyugat, ezen belül is kiemelten az Egyesült Államok és Oroszország között a megnövekedő, az orosz–ukrán háborúban kicsúcsosodó feszültség ismét előtérbe tolta az Eurázsia feletti befolyás kérdését. E nyugati oldalról nézve proxy háborúban az már eldőlt, hogy széles értelemben vett eurázsiai együttműködésről belátható ideig nem beszélhetünk. A kiterjedt geopolitikai térség megosztását, ezen belül elsősorban a német technológia és az orosz tartalékok egymásra találásának megakadályozását a második világháború után kiemelt stratégiai célként kezelő Egyesült Államok erőfeszítései beértek. Az Európai Uniót sikerült leválasztani Oroszországról, ezzel a Nagy-Eurázsia e két pólusát egyaránt gyengíteni. Európa nyugati fele végképp Amerika uszályába került, míg a másik pólus sorsa egyelőre nyitott. Oroszországot sikerült beleültetni egy elhúzódó háborúba, és az Egyesült Államok mindent megtesz annak érdekében, hogy az ukrán harcmezőkön „kifektesse” hidegháborús ellenfelét. Ezt a törekvést a Kreml nagyon jól látja, és nem hagyja ebben a háborúban kivéreztetni magát. Ezért csak „félkézzel” viszi ezt a háborút, amelyet valójában el sem akart kezdeni.
A háború végkimenetele alapvetően meghatározza Oroszország súlyát az átalakuló világban, ezért aztán Moszkva nem veszíti szem elől a valódi célt, amelynek csak része az Ukrajna feletti befolyás visszaállítása. Számára a fő ellenfél tehát nem Kijev, hanem Washington. Célja pedig az amerikai hegemónia gyengítése, megtörése, és ezzel párhuzamosan az ellensúly megteremtése, az úgynevezett nem nyugati világ megformálása. A Kreml tisztában van vele, hogy ezen a póluson olyan hatalmakkal kell osztoznia, mint Kína, India, de ide vehetjük még Törökországot is, így jövőbeli pozícióit erősítendő, a globális Délt helyzetbe hozó szembenállás úttörőjének tekinti magát. Nem uralni akarja ezt a világot, hanem inkább megszervezni, és a globális Dél egyik központjaként újrapozicionálni magát az átalakuló világban.
Geopolitikai versenyfutás
Oroszországnak azonban mindenekelőtt a globális Dél egyik feltételezett centrumára, a posztszovjet térségre kell koncentrálni, hiszen az alakuló multicentrikus világrend regionális integrációk hálójaként is felfogható, miközben az ukrajnai invázió a térség legtöbb országát óvatosságra intette, és visszatartja a szoros együttműködéstől Moszkvával. Időközben a régióért, Eurázsia északi részéért lényegében a Szovjetunió szétesésekor meginduló geopolitikai versenyfutás kiéleződött. A térség középpontjában egyértelműen Oroszország áll, a felette történelmileg kialakult befolyását azonban előbb az 1990-es években önmaga gyengesége és a függetlenné váló államok szuverenitást erősítő törekvései korlátozták. Emellett a Nyugat elsősorban gazdasági értelemben igyekezett teret nyerni a régióban. Különösebb harc nélkül, mert magán Oroszországon belül is komoly, nem kizárólag gazdasági befolyásra tett szert. Ebben az időben Kína vagy Törökország nem volt olyan erős, hogy érdemben kacsingasson e térség felé.
Biztonsági és gazdasági együttműködés
A sokáig elsősorban a belső gondjaival elfoglalt Moszkva magától értetődőnek vette a befolyását, így nem fektetett igazán komoly hangsúlyt a regionális integrációs keretekre sem. Később pedig megerősödve egészen a közelmúltig inkább a globális ambícióira, semmint az úgynevezett közel külföldre összpontosított.
Kezdetben a legfontosabb ilyen laza együttműködés a szétválás nehézségeit tompító, 1991. december 21-én alakult, a 15 egykori tagköztársaság közül 11-et tömörítő – a baltiak magától értetődően kívül maradtak, Georgia a polgárháború után csatlakozott, aztán az orosz–georgiai háború után, 2009-ben kilépett, ennek szándékát Ukrajna 2014-ben jelentette be, Türkmenisztán pedig 2005-től csak megfigyelői státuszban van jelen – Független Államok Közössége volt, amelynek megalakulása egyben a Szovjetunió megszűnését is jelentette. Rá egy évre Ukrajna, Moldova és Türkmenisztán nélkül létrejött egy biztonsági együttműködés is, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB).
Az integráció következő, már komolyabb fokára lépést a még 1993-ban az akkori kazah elnök, Nurszultan Nazarbajev által megálmodott, de a vámunióból kifejlődve csak 2014-ben életre kelő Eurázsiai Gazdasági Unió jelentette. Az Európai Unió ihlette, jelenleg 183 milliós népességet felölelő, Oroszország, Kazahsztán, Belarusz, Örményország és Kirgizisztán alkotta összefogás mellett alakultak más, eleve transznacionálisként induló együttműködési keretek is. Így az 1996-ban biztonságpolitikai együttműködésnek induló – Kazahsztán, Kína, Kirgizisztán, Oroszország és Tádzsikisztán által alapított „sanghaji ötök” –, mára azonban már széles körű politikai, gazdasági, kulturális és védelmi együttműködéssé alakult Sanghaji Együttműködés Szervezete, vagy a 2009-ben alakult, ma már öt – Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság – feltörekvő gazdaságot tömörítő társulás, a BRICS.
Közbelép a Nyugat
A befolyásért egyre inkább kibontakozó versenyben ezzel szemben az Európai Unió még 2008-ban lengyel és svéd bábáskodással elindította az Örményországra, Georgiára, Azerbajdzsánra, Moldovára, Ukrajnára és Belaruszra kiterjedő Keleti Partnerség nevű, mára lényegében elhalt projektjét, az Egyesült Államok pedig 1996-ban gründolta Georgia, Ukrajna, Azerbajdzsán és Moldova, később Üzbegisztán részvételével az atlanti/nyugati irányt a térségben erősítő, a 2010-es évek végére eljelentéktelenedő összefogást. Ezeknek a próbálkozásoknak a kimúlása azonban egyáltalán nem a geopolitikai versenyfutás csendesedését, hanem új szintre lépését jelentette.
A „színes forradalmakat” felváltotta egy még közvetlenebb és immár katonai aspektussal is bíró beavatkozás, míg a másik oldalon Oroszország akár az inváziótól sem visszariadva – Georgia és Ukrajna – a regionális és transzregionális együttműködéseken keresztül igyekszik megőrizni és lehetőség szerint kiterjeszteni egyre több kihívóval – Nyugat, Kína, Törökország – versenyezve a térségbeli, ezen keresztül globális befolyását.
A szerző külpolitikai szakújságíró, a Moszkvater.com alapító főszerkesztője.
Ez a cikk az Eurázsia 2023/I. számában jelent meg.