Magam ódzkodnék attól, hogy a legjobbnak hirdessem ki a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot, de úgy vélem, Katar megnyerte a maga csatáját. Természetesen felszínre hozott néhány nehezen kezelhető ellentmondást, ám azt alkalmasint örökre deklarálta: a világfutball nem egy teljes (Európa) és egy szubkontinens (Dél-Amerika) belügye.
A torna futballrészének történéseit minden érdeklődő követte az elmúlt év végén bő négy héten keresztül. Így csak nagyon tömören elevenítem fel Lionel Messi valóban meseszerű menetelését a világbajnoki címig, a marokkói válogatott – az első afrikai s az első arab elődöntős – meglepetést keltő győzelmeit, a franciák belső csatákkal terhelt, külsőre mégis magabiztos előrehaladását, amelyet csak még ellentmondásosabbá tett a döntőbeli összeomlás és az onnan való feltámadás, a brazilok lassan hagyományosnak mondható csatavesztését a démonnal szemben, amelyet vb-negyeddöntőnek neveznek, s nem utolsósorban néhány nagy múltú, nagy reményekkel érkező európai válogatott, elsősorban a német, a spanyol, a belga és a dán leszereplését.
Korrupciós vádak
A katari világbajnokságnak ugyanis volt még legalább két, szépen megfestett arca. Az egyik, amilyennek a világ (elsősorban Nyugat-Európa) akarta látni és láttatni, a másik, amilyennek a rendezők kívánták magukat mutatni. A kettőt egymás mellé tettem, majd az a + b összeadásából lett az összeg(zés): nem létezik a világ- s azon belül az európai futball a közel-keleti befolyás, kevésbé szemérmesen a közel-keleti országok pénze nélkül. S a tendenciát és a szándékot látva mindez a jövőben csak erősödni fog.
Katar – és a 2018-as rendező Oroszország – 2010. december 2-án kapta meg a rendezési jogot. Miután az arab ország az Egyesült Államokat előzte meg a szavazáson, attól kezdve egyfolytában a kritikák kereszttüzében állt, a bírálatok egy része az Egyesült Államokból indult. Csatlakozott aztán ehhez a brit és a kontinensünk nyugati részének is a sajtója. Az alaptézis szerint Katar korrupcióval – kevésbé elegánsan fogalmazva a döntésben résztvevők megvételével – jutott a rendezéshez.
A korrupciós vádak sora, illetve annak emlegetése, hogy Katar „megvette” a rendezést, az egész torna alatt „pianóban” hallható volt. Ugyanakkor „érthetetlenül” nem erősödött fel akkor, amikor nyilvánosságra jutott Eva Kailinek, az Európai Parlament szocialista alelnökének december 9-én kirobbant, éppen a katariakkal kapcsolatos vesztegetési ügye. Mint ahogyan érdekes egybeesés, hogy bár a németek tiltakoztak a leglátványosabban az emberi jogok katari lábbal tiprása miatt – emlékezzünk csak arra, hogy Nancy Faeser belügyminiszter asszony ujjatlan fehér felsője által szabadon hagyott karjára OneLove karszalagot húzott a japánok elleni mérkőzés előtt, a játékosok pedig befogott szájjal álltak a csapatképhez –, ezek a bírálatok szinte varázsütésre megszűntek, miután Katar megállapodott Németországgal cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításáról. De az Amerikából címzett kritikák is csillapodtak, miután – egyébként két nappal a németekkel kötött katari megállapodást követően – bejelentették, hogy az Egyesült Államok egymilliárd dollár értékben ad el fegyvereket az arab országnak.
Nem szeretnék cinikus lenni, de a világbajnokság keltette közfigyelem egyébként valóban jót tett a Katarban dolgozó, elsősorban pakisztáni, bangladesi és indiai vendégmunkásoknak, javultak a körülményeik. Igaz: volt honnan javulni.
Olajégetés
Természetesen azon, hogy Katar összességében jó helyszín volt-e vagy sem, lehet vitatkozni. Ráadásul különböző aspektusokból. Ürge-Vorsatz Diána, az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testületének alelnöke, például, a torna alatt – nyilvánvalóan nem a futball apropóján – az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt. Ő fogalmazta meg azt a véleményt a katariakról, hogy „a pénzükkel sikerült elérni azt, hogy náluk legyen a futball-vb, aminek az az eredménye, hogy nyolc hatalmas stadiont légkondicionálunk úgy, hogy gyakorlatilag az univerzumot légkondicionáljuk, mert ezek nyitottak. Iszonyú mennyiségű olajat égetünk el ezért, pedig nyugodtan meg lehetne azt a futball vb-t tartani egy olyan országban, ahol nem kell hatalmas fölösleges energiabefektetéseket és kibocsátásokat megtenni”. Ez is hozzátartozik a teljes képhez.
Mint ahogyan a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósító Csillag Péter véleménye is, aki azt tapasztalta, hogy Katar végig egységes kommunikációs stratégiát folytatott, amelynek egyik pillére az volt, hogy nem reagál az érkező vádakra, esetenként sértésekre, ellenben bemutatja az ország és az arab világ értékeit, sajátosságait, nem utolsósorban gazdasági erejét. Utóbbinak az egyik, de tényleg csak az egyik jele maga a világbajnokság, hiszen elképesztő költségekkel, szinte a semmiből tették alkalmassá az országot az infrastruktúrát illetően is a rendezésre. Nagyobb részben fel-, kisebb részben átépítettek nyolc stadiont, átadtak egy teljesen új metrórendszert, ami egy kivétellel az összes stadionhoz biztosította, esetenként további buszkapcsolattal az eljutást a legkisebb távolságok világbajnokságán. A 2010 vége óta a vb-rendezésre felhasznált költségeket 220 milliárd dollárra becsülték, ez majdnem a hússzorosa a 2018-as oroszországinak, s körülbelül a háromszorosa a korábbi összes torna egybeszámolt költségének.
Rekordok és tervek
Ugyanakkor először volt alkalmuk a szurkolóknak egy adott napon több mérkőzést is megnézni. S bár a tapasztalatok szerint a szurkolás intenzitásával akadtak problémák, sőt felszínre került a katari kultúrában valósan létező elem, hogy otthagyják a nézők a rendezvényt (legyen az akár egy vb-meccs) jóval a vége előtt, mégiscsak tény, hogy az összesített nézőszám, a 3 404 252 néző a futballvébék 92 éves történetének rekordja. Ami az átlag nézőszámot illeti (53 191), az meg a második legmagasabb az 1994-es amerikai torna után. Mindezt azért érdemes láttatni, mert a FIFA a számokban, a költésben, a szurkolók számában, de még a gólszámban is (172, szintén rekord) talál igazolást arra, hogy igenis, ez egy sikeres rendezvény volt.
A Bloomberg adata szerint a katari világbajnokságon a szurkolók 39 százalékkal többet költöttek a stadionokban, mint elődeik négy éve Oroszországban. Az egyik főszponzor, a Visa kimutatása alapján tudható: a Szaúd-Arábiából, az Egyesült Államokból, az Egyesült Arab Emírségekből, Mexikóból és az Egyesült Királyságból érkező látogatók költötték el a legtöbb pénzt.
A torna előtt nagy vihart kavart Gianni Infantino nyilatkozata, amelyben az egyik szónoki kérdése így hangzott: „Hány nyugati befektető, amely milliárdokat kapott Katartól, emelte fel a szavát a külföldi munkások jogaiért?” Meg is válaszolta: „Egy sem.” S igaza van, az európai futballelit egy része az arab olajországok gazdagságából él.
A térség pedig nagy terveket sző. Katar pályázni készül a 2036-os nyári olimpia megrendezésére. Szaúd-Arábia pedig – egyébként Görögországgal és Egyiptommal közösen – a 2030-as labdarúgó-világbajnokságot vette célba.
A szerző sportújságíró, futballtörténész.
Ez a cikk az Eurázsia 2023/I. számában jelent meg.
