Az üzbég népi sportok – köztük a kurash, ami valójában állásból való birkózást jelöl, vagy éppen az övbirkózás, a harcművészetek közé tartozó turon és a cselgánccsal rokon boykurgan, vagy a nagyon népszerű ulak-kupkari – az 1991 óta tartó függetlenség idején reneszánszukat élik, noha kétségtelenül művelték őket a szovjet időkben is.
Az ulak-kupkari külön is figyelmet érdemel, ez az egyik legősibb lovasjáték, amelyet Közép-Ázsia népei űznek. A helyiek – például az idegenforgalomra szakosodott anyagokban – ezt a spanyol bikaviadalhoz hasonlítják, akár abból a szempontból is, milyen népszerűségnek örvend. Hagyományosan az ulak-kupkarit ünnepnapokon, esküvőkön, valamint tavasszal, a tenyésztési időszak kezdete előtt és ősszel, a betakarítás után rendezik meg. Hagyományőrző jellege elvitathatatlan, ugyanakkor sportággá nőtte ki magát, vannak klubok, van saját szövetsége is Üzbegisztánban. Az ulak-kupkari jelentése körülbelül az: a kecske, amely mindenkinek kell, vagy a kecske, amely mindenkinek kell. A lovasok egy kecsketetemért vetélkednek, amelyet a verseny be kell dobni egy „kazanba”, egy téglából, betonból vagy nagyméretű gumiabroncsokból készült üstbe. Általában fős csapatok versenyeznek egymással; esetenként azonban több száz lovas vesz részt egyidejűleg a versenyen, hogy egyéni díjat nyerjen. Kiváló művelői nagyon erősek: az ulak (a fej nélküli kecsketetem) súlya körülbelül 30-40 kg, de esős napon, amikor a sár rátapad a kecske szőrére, súlya akár a kétszeresére is nőhet.
A vidéki területeken nagyon népszerűek az állatviadalok, azok közül is elsősorban a birkáké. Speciális talajra, egymástól 5 méteres távolságra állítják fel őket. Gazdáik jelt adnak, a birkák pedig egymásnak ugranak. Ütközés után hátrafelé mozognak egy következő harcra várva. Náluk, úgy tűnik, ez valamilyen reflexxé válik, hiszen gazdáik már nem adnak újabb jeleket, csak kiáltásokkal biztatják őket. Egy másik típusú állatviadal sem sokkal szelídebb: kakasokat is harcoltatnak egymással.