Fotó: AFP/Alet Pretorius
Békés Márton
04/06/2024 22:00
Az unipoláris világrend alternatíváját jelentő multipoláris berendezkedés, illetve ennek a globális Délhez kötődő integrációs keretei, nemzetközi fórumai, gazdasági platformjai és infrastrukturális fejlesztései fraktálszerűen képviselik a jövendő, nagytéralapú-többpólusú nemzetközi rendszert. Közülük a tavaly óta megduplázódott tagságú, idén orosz elnökséggel működő BRICS-csoport ugyanaz kicsiben, mint a multipolaritás nagyban.
Jelenkorunkban a homogén nyugati–északi világberendezkedés szeretné elkeseredetten fenntartani azt, ami a korábbi unipoláris rendszerből még megmaradt, kihívójaként azonban nem egy hozzá hasonló módon gondolkodó és meg is szervezett másik globális blokk vagy második póluskezdemény jelentkezik, hanem a heterogén keleti–déli erők jóvoltából csírájában látjuk megvalósulni a plurális berendezkedést, amely szellemileg és politikailag, vagy is ideológiai és gazdasági tekintetben egyaránt kiküzdi a multipolaritást. Az eljövendő többpólusú világrendet mint fraktál tartalmazza a globális Dél számos integrációja, ezek közül is az idén tíztagúra bővült BRICS-csoport, valamint modellezi az a nemhierarchikus együttműködési metódus, amit az integrációs keretek, fórumok és kezdeményezések terve vett konvergenciája kínál.
A BRICS+ születésével kapcsolatban a tavaly augusztusi, XV. johannesburgi csúcs döntéseinek érvényre juttatásáról van szó. Ennek eredményeképpen az eddigi ötök (Brazília, Dél-Afrika, India, Kína, Oroszország) létszámát megduplázták – csatlakozott a szervezethez az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Etiópia, Irán és Szaúd-Arábia. Bár a balperonista kormány benyújtotta Argentína csatlakozási szándékát, amit el is fogadtak, az időközben hatalomra került Amerika-barát anarchokapitalista rezsim visszavonta azt. További, legalább húsz ország érdeklődik a tagság iránt; a legnagyobb nyereségnek Indonézia csatlakozása mutatkozik.
Az eddig főleg északkelet-eurázsiai és dél-ázsiai fókuszú, valamint Dél-Amerika és Afrika egy-egy vezető álla mát tagjául tudó szervezet most jelentős északkelet-afrikai és közel-keleti szárnyakkal bővült, tovább erősítve a globális Dél reprezentációját s megelőlegezve egy nemnyugati, alternatív világrendet, amely plurális és multilaterális. A szervezet dokumentumai rendre ezt nevezik egy „sokkal reprezentatívabb rendszernek, igazságosabb nemzetközi rendnek, megreformált multilaterális berendezkedésnek”. Akiket korábban „harmadik világnak” és „fejlődő országoknak” neveztek, azok egyértelműen a BRICS-alapítók hoz gravitálnak, közülük öt már csatlakozott is hozzájuk, négyszer ennyi pedig fontolgatja, a többi szimpatizál vele.
A BRICS-bővüléssel láthatóvá váltak a világ új erővonalai, köszönhetően a két legnagyobb – szaúdi és perzsa – olajexportőr csatlakozásának, az indiai–iráni–orosz fejlesztésű észak–déli transzportfolyosónak, valamint az új csatlakozók révén az Afrikának és a muszlim világnak küldött inkluzív üzenetnek. Az eredeti BRICS-országok 2023 ban haladták meg először – vásárlóerő-paritáson számolva – a G7-ek GDP-jét, amelyek eltérése idénre már 32,5 és 29,2 százalékos volt, a bővülés után jelenleg 36–30-on áll. Az év tized során ez fokozódni fog, 2050-re azt prognosztizálják, hogy a világ tíz legnagyobb gazdasága közül az első három sorrendben Kína, az USA és India lesz, az utolsó három pedig Brazília, Franciaország és Oroszország.
Az új tagok gazdasági teljesítőképességét is beszámítva, a BRICS+ a globális termelés 28 százalékáért felel. A tízek adják jelenleg a Föld szárazföldi területeinek 36 és a világ népességének 45 százalékát. Beszédes adat az is, hogy Brazília, Egyiptom, India és Kína biztosítja az esztendő során középosztályba emelkedő világnépesség mint egy 59 százalékát, hiszen ez jól jellemzi jövedelembővülésük potenciálját. A társaság tagjai teremtik elő a globális olajkitermelés 43 százalékát, állítják elő a globális export negyedrészét és bányásszák az olyannyira keresett ritka földfémek háromnegyedét.
A top 10 BRICS+ város listáját Peking és Sanghaj vezeti, Dubaj és Mumbai követi, utánuk közvetlenül Shenzhen jön, a hetedik Delhi, a sort Abu-Dzabi zárja – és ez a sorrend hellyel-közzel egyezést mutat a legfejlettebb globális várostérségek ranglistájával. Ha nem is rögtön a jelenlegi fejlettségi szint, de a 21. század derekáig prognosztizált biztosan e szövetség mellett szól.
Nem titok: a tízek közül gazdaságilag a legerősebb Kína, amely összes GDP-jük közel kétharmadát állítja elő; nyolcadát India, a többi nyolc tag együttvéve a negyedét. A belső viták sem ismeretlenek, amelyek például India és Kína – nem csak Kasmír hovatartozása fölötti – rivalizálásában öltenek testet vagy Egyiptom és Etiópia között akadnak a Nílusra építendő óriásgát kapcsán. Ugyanakkor a hagyományos szaúdi–iráni konfliktust éppen Kína segítségével sikerült lezárni, hogy a látványosan fejlődő orosz–kínai szövetségről, a kettősükkel együttműködő Iránnal kiegészült háromszögről vagy a szívélyes orosz–indiai viszonyról ne is beszéljünk.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy a kilenc ország egyike sem csatlakozott az Oroszországot sújtó nyugati szankciókhoz, sőt India jelentősen növelte kőolajvásárlásait, Irán pedig alighanem haditechnikát is átadott neki. Míg Kína és Oroszország, valamint Irán, kifejezetten ellenséges az Egyesült Államok regionális-globális aspirációival, addig India – hűen el nem kötelezett hagyományaihoz – tömbök közötti magatartást folytat, Rijád viszont egy újabb lépéssel távolabb került a Nyugattól.
A nemzetközi erő jele, hogy a BRICS-körhöz tartozik a világ legnagyobb kiterjedésű állama, Oroszország, legnépesebb országa, India, a világ amerikai utáni második legnagyobb gazdasága, azaz Kína, az öt állandó ENSZ BT tag közül kettő (Moszkva és Peking képviseletében), a dinamikusan feltörekvő középhatalmak közül pedig három (Brazília, Irán, Szaúd-Arábia). A BRICS-országok főként globális Délre gyakorolt vonzerejét növeli, hogy az együtt működésért (beruházás, fegyverzet, hitel, infrastruktúra fejlesztés, kereskedelem) cserébe nem kérnek politikai klauzulákat, vagyis a gazdasági és technológiatranszfer nem jár együtt a politikai és kulturális csere igényével, pláne diktátumával. Adott esetben a kétoldalú kapcsolatokban feltételként sem a liberális demokrácia átvétele nem jelenik meg, sőt éppen ellenkezőleg, sem identitás- vagy klímapolitikai elvárások nem érvényesülnek.
A Nyugat egyre kevésbé tud olyan konstrukciót kínálni a globális Délnek, amely értékei és érdekei alapján azt jó szívvel el tudná fogadni.
A szerző történész–politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója.
Ez a cikk az Eurázsia 2024. júniusi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!