Zangla, ahol Csoma megkezdte tibeti tanulmányait
Kubassek János
23/05/2023 06:00
Kőrösi Csoma munkássága a tudományban hidat képez Kelet és Nyugat között. Népszerűsége a halála óta eltelt több, mint száznyolcvan év alatt sem csökkent. Vajon, miért válhatott legendává kortársai és az utókor szemében?
Elsősorban a teljesítményei és az emberi tulajdonságai, jellemvonásai okán. Életútja bővelkedik izgalmas, rejtelmes fordulatokban. Eredményei számos földrészen, de elsősorban Európában és Ázsiában jelentenek fontos, megkerülhetetlen orientációs pontokat. Az Ázsia-kutatást gyarapító munkái a nyelvészet, a történelem, a földrajz, a geológia, az őslénytan, a tibeti gyógyászat, a buddhista vallás és filozófia területén jelentenek maradandó értékeket.
Kőrösi Csoma Sándor Erdély egyik kis falujában, Csomakőrösön született 1784-ben. A pontos időpont napja vitatott, de a keresztelési anyakönyvben az április 4-ei bejegyzés dátuma azonosítható. Székely családban nevelkedett, ahol a földművelés jelentette a megélhetést.
“… ha egyszer gyaloglásnak indult, a cél előtt soha meg nem pihent… Ha egy domb tetejére feljutott, nem érte be ezzel, mert kíváncsi volt megtudni, mi van a második domb háta mögött, s amazon túl is…” – írta róla egyik rokona.
Kitűnő tanulmányai révén kerülhetett a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba, Erdély híres református tanintézetébe. Édesapja gyalog kísérte Nagyenyedre, s „az úton egy árva forintot költött rá, de soha többet aztán”.
Csoma tanárai felismerték tehetségét és szorgalmát. Az ifjú diák ekkor kezdett a magyarok eredete, az Ázsia szívében, Dzsungáriában feltétezett őshaza kérdéseivel foglalkozni, érdeklődni a Kelet iránt. Megtanult törökül, latinul, németül, horvátul, oroszul, majd élete végére tucatnyi nyelvet sajátított el, jól ismert számos ázsiai nyelvet, az urdut, a hindit, a bengálit és a tibetit. Későbbi visszaemlékezései szerint a história, a geográfia és a keleti nyelvek voltak legkedvesebb tantárgyai. Diáktársa, Ujfalvy Sándor szerint – a család szerény anyagi helyzete miatt – tandíjat nem tudott fizetni, és ezért szolgadiákként kereste meg élelmezése, szállása és tandíja költségeit. Kitűnő előmenetele jutalmaként egy év után felmentették a szolgaság terhe alól.
Kőrösi Csoma Sándor életének fontos fordulópontja volt, amikor a református egyház javaslatára, szigorú, a kollégiumi nyilvánosság előtti, szóbeli vizsgák letétele után a Göttingeni Egyetemre kerülhetett. Az 1815 és 1818 között a német városban folytatott tanulmányai alapozták meg későbbi pályafutását. Göttingenben erősen érvényesült az angol szellemi befolyás, a brit anyagi és erkölcsi támogatás. Itt sajátította el az angol, a perzsa, és az arab nyelvet. És itt született meg a nagy elhatározás: elindul Ázsiába, hogy felkutassa a magyarok őshazáját, mely erősen foglalkoztatta a hazai közvéleményt.
Hihetetlen nehézségeket legyőzve jutott el Indiába. Magányosan, olykor karavánokhoz csatlakozva, többnyire gyalogosan tett meg óriási távolságokat. Kalandos vándorlásai során számos tájjal, néppel, kultúrával, vallással ismerkedett meg. Aleppó, Bagdad, Teherán, Meshed, Bokhara, Kabul, Lahore, Szrinagar, Kasmír, Leh, Zangla, Phuktal, Simla, Kanam, Delhi, Benáresz és Kalkutta voltak útja főbb állomásai.
Életének legtermékenyebb korszaka a ma az indiai Kasmír államhoz tartozó Nyugat-Tibethez kapcsolódik. Járkendbe, majd Dzsungáriába szeretett volna eljutni. Pénztelenül és reménytelenül szembesült azzal, hogy a Karakorum 6000 méteres hágóin való átkelés igen kockázatos, s hazatérése szinte lehetetlen. S ekkor valóságos csoda történt!
E festői szépségű, de igen zord tájakon járva találkozott William Moorcroft brit utazóval, aki felismerte rendkívüli képességeit. Felajánlotta a brit kormány pénzügyi támogatását egy tibeti-angol szótár elkészítése érdekében. Csoma vállalta a mások számára megvalósíthatatlannak tűnő feladatot. Éveken át tibeti környezetben kellett élnie, alkalmazkodva az éghajlathoz, a téli hidegekhez, a civilizációtól való távolsághoz, a magányos életmódhoz.
A ladaki uralkodó, Tszepal Namgjal nehezen megszerzett engedélyével lehetőséget kapott, hogy hosszabb időt töltsön el egy világtól távoli, szinte megközelíthetetlen kolostorban a buddhista vallás tanításai és a tibeti nyelv tanulmányozása céljából. Meredek hágókon, életveszélyes hóhidakon, megáradt, gleccserek táplálta, hideg vizű folyókon átkelve, örök hó és jég fedte hegycsúcsok között vándorolt a Nyugati-Himalája sziklabirodalmában. A tudós tibeti lámával, Szangje Puntszog tanítómesterével 1823 júniusában Zangla kolostorában kezdte meg munkáját.
Zangla után Phuktal kolostorába költözött, s az ott található tibeti könyveket és kéziratokat kutatta. Egyszerűen élt, akár a helybeliek. A puszta földön aludt, füstölgő jakvajmécsessel világított. Állatbőrökbe burkolódzott a fűtetlen, rideg kolostori szobában. Fő tápláléka az árpaliszttel kevert, jakvajjal ízesített tibeti tea volt. Nagy művét, a tibeti-angol szótárat és nyelvtant végül Kanam kolostorában fejezte be. Ezzel a munkájával vetette meg egy új tudományág, a tibetológia alapjait.
A britek nagyra értékelték teljesítményeit. A Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjai sorába fogadta. Hatalmas tudását két évtizeden át kamatoztatták az angolok. Könyvtárosként, illendő fizetéssel, a Társaság patinás épületében biztosított lakhatási és további kutatási lehetőséggel alkalmazták. Horace Hayman Wilson, a Bengáli Ázsiai Társaság titkára Angliában akarta megjelentetni Csoma nagy munkáját. A mű azonban – a brit gyarmati kormányzat döntése alapján – 1834-ben Kalkuttában látott napvilágot! (A tibeti-angol szótár minden jelentősebb tudományos intézménybe eljutott. Világszerte ismertté tette Csoma nevét. Amikor 2006-ban Fulbright-ösztöndíjasként a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban előadásra kértek fel, két kerekes kocsit toltak be a terembe. Az egyiken Kőrösi Csoma eredeti, Indiában kiadott, elsárgult lapú műveit, a másikon az én könyveimet helyezték el…)
A Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta. Írásait számos alkalommal kiadták. Az orientalisták, akadémikusok, professzorok és az egyszerű, kétkezi munkát végző emberek egyaránt a székelyek szentjeként, a tudomány világutazó apostolaként tisztelik. Élete alkonyán, 58 éves korában ismét vándorbotot ragadott, valóra kívánta váltani az ifjúkori álmokat. Az évtizedeken át hőn áhított őshazát, eredeti úti célját azonban nem érhette el.
Lhaszába szeretett volna eljutni, hogy a Potala, a tibeti Királyi Palota könyvtárát tanulmányozhassa. A mocsaras, milliárdnyi szúnyogtól hemzsegő Terai-övezeten áthaladva moszkító csípéseket szenvedett. A fáradhatatlan tudós megkapta a trópusok félelmetes betegségét. A Himalája tövében a 2000 méteres tengerszint feletti magasságban, a festői Dardzsilingben élte végnapjait. Archibald Campbell és William Griffith orvosok mellette voltak. Önzetlenül ápolták, megpróbálták meggyógyítani. A halálos kór azonban erősebbnek bizonyult, 1842.április 11-én maláriafertőzés következtében halt meg a legnagyobb magyar Ázsia-kutató.
Szót értett az egyszerű ázsiai emberekkel, a karavánszerájok lakóival, a kolostorok papjaival, az előkelő brit tudósokkal, a magas rangú kormányhivatalnokokkal egyaránt. Elnyerte a muszlimok, a szikhek, a tibeti buddhisták és a hinduk bizalmát, de soha nem tagadta meg a kereszténységét és a magyarságát. Japánban a buddhizmus szentjeként, bódhiszattvaként tisztelik.
Érden, a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében felállított szobor talapzatán Eötvös József –, a Batthyány Lajos vezette első felelős magyar kormány művelődési minisztere – szavai olvashatók: „Példája, hogy nehézség nincs, melyet erős akarat legyőzni képes ne volna.”
A szerző a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója.
Ez a cikk az Eurázsia 2023/II. számában jelent meg.