Fotó: iStock
Simon Chesterman
08/09/2025 22:00
A korábbi ipari forradalmak az izommunkát szorították háttérbe, ez a mostani azonban az elmét veszi célba. Még a legoptimistább előrejelzések is, amelyek az „ember-AI együttműködést” hangsúlyozzák, elismerik, hogy azok a feladatok, amelyeket eddig magasan képzett szakemberek végeztek – kutatás, elemzés, sőt kreatív munkák –, egyre inkább gépek által is elvégezhetők. Az egyetemekre nézve ennek mélyreható következményei vannak.
A szellemi munkások vége?
Évtizedeken keresztül a felsőoktatás meghatározó modellje a szellemi munkások (knowledge worker) képzése volt. A kurzusok a kritikai gondolkodást és a szaktudást fejlesztették, gyakran a jogi, pénzügyi, egészségügyi és tudományos pályákra való felkészülés jegyében. Azonban ahogy az AI-eszközök egyre fejlettebbé válnak – jelentések összegzésében, szerződések megfogalmazásában, trendek elemzésében –, ez a modell egyre bizonytalanabb alapokon áll. Már mostis jelentős tanácsadó cégek és médiavállalatok hirdetnek felvételi stopot, vagy bocsátanak el pályakezdő munkatársakat az AI által nyújtotttermelékenységi előnyökre hivatkozva. Ezek a munkahelyek nem egyik napról a másikra szűnnek meg, de értékük osztódik: azok a feladatok, amelyeket korábban egyetlen munkakör fogott össze, ma már különválaszthatók – és sok közülük automatizálható. Ha az egyetemek a kognitív munka gyárai voltak, mi lesz belőlük, amikor a gépek veszik át a gyártósort?
Az „érzelmi gazdaság” felemelkedése
A jövő egyik lehetséges iránya nem a mesterséges intelligenciával való kognitív versengés, hanem annak hangsúlyozása, ami igazán emberivé tesz bennünket. Az érzelmi intelligencia, az empátia, az erkölcsi ítélőképesség azok a készségek, amelyek automatizálása a legkevésbé valószínű – nem azért, mert informatikailag lehetetlen, hanem mert egyszerűen nem akarjuk. Lehet, hogy elfogadjuk, ha egy AI elemzi a vérvizsgálati eredményeinket, de kevesen fogadnák szívesen, ha egy robot közölné a rossz hírt. Ugyanez igaz az oktatásra, a tanácsadásra, sőt a vezetésre is. Ahogy a döntéshozatal egyre inkább adatvezéreltté válik, a vezetés talán kevésbé lesz arról szóló készség, hogy „ismered a választ”, és inkább arról, hogy „ismered a csapatodat”. Ez az „érzelmi gazdaság” (feeling economy) hatással van arra, mit és hogyan tanítunk. A humán tudományok – amelyek régóta a hasznukat firtató kritikák célpontjai – újra relevánssá válhatnak. Az etika, az irodalom és a történelem nemcsak kulturális értéket, hanem versenyelőnytis nyújthat egy olyan világban, amelyet mesterséges tudás áraszt el.
A szív oktatása, nem csak az elméé
Az egyetemek már elkezdtek alkalmazkodni, némelyek kapkodva: „AI-ismereti” modulokat illesztenek a tantervekbe, ChatGPT-használati szabályzatokat írnak és írnak át. Egyre többen beszélnek arról, hogy a „prompt engineering” lesz az új kritikai gondolkodás. De az igazi alkalmazkodás többet kíván puszta digitális kirakatberendezésnél. Ez azt jelenti, hogy újra kell gondolni, mit értékelünk a felvételin, mit mérünk az osztálytermekben, és milyen polgárokat – nem csupán munkavállalókat – szeretnénk nevelni. Az elitintézmények már mostis hangsúlyozzák az egyetemi élet „átalakító élményét”: interdiszciplináris lakóközösségeket, vezetői készségfejlesztést, érzelmi ellenálló képességre építő programokat. Ezek nem csupán „extrák”. Abban a korszakban, amikor a tartalom szabadon hozzáférhető és a diplomák tömegesen elérhetők, az egyetem értéke talán abban rejlik, hogy képes identitást, értékeket és kapcsolatokat formálni.
A stratégiától a lélekig
Ez az átalakulás nem lesz fájdalommentes. A kormányok, amelyek eddig az egyetemi sikert a végzett hallgatók elhelyezkedési mutatói alapján mérték, vonakodhatnak az „érzelmi fejlődés” finanszírozásától. A szülők, akik gyermekük jövőjébe fektetnek, szintén értetlenül állhatnak egy olyan tanterv előtt, amely az önreflexióra helyezi a hangsúlyt, miközben kevesebb kézzel fogható, mérhető szakmai tudást (vagy hard skillt) kínál. De ha őszinték vagyunk, a régi megállapodás – négy év tanulás egy stabil, fehérgalléros állásért cserébe – már most felbomlóban van. Új társadalmi szerződésre van szükség, amely nem félelemmel, hanem céltudatosan néz szembe az AI korának bizonytalanságával. Ha azt akarjuk, hogy diákjaink boldoguljanak, nemcsak gondolkodni kell megtanítanunk őket, hanem érezni is; nemcsak versenyezni a gépekkel, hanem olyasmit csinálni, amit a gépek soha nem fognak tudni. Lehet, hogy ez már nem az az egyetem, amit ismertünk. De talán az, amire szükségünk van.
A szerző a Szingapúri Nemzeti Egyetem (NUS) David Marshall jogászprofesszora és oktatási rektorhelyettese, az NUS College alapító dékánja, valamint az AI Singapore mesterségesintelligencia-irányítási programjának igazgatója.
Az írás a szingapúri Straits Timesban megjelent cikk nyomán készült.
Ez a cikk az Eurázsia 2025. szeptemberi számában jelent meg.