Fotó: iStock
Szilágyi István
06/09/2024 22:00
A hagyományosak tekinthető hármas megközelítés az űrtér, avagy világűr (Aerospace), valamint a szélesebb értelemben vett információs szféra (Infosphere) részét képező cybertér jelenségével bővült. A hatalmas méretű és minden elképzelést felülmúló, gyors ütemű technológiai és technikai fejlődés következtében az űrtér (világűr) nem csupán mindennapi életünknek, hanem a nemzetközi viszonyok rendszere szereplői közötti hatalmi vetélkedésnek is szerves részévé vált. Az űrtér, astropolitika néven ezért a geopolitikai kutatások önálló tárgyát képezi. A témában megkerülhetetlen szerzőnek tekintett Everett Dolman magát a politikai realizmus modernkori képviselőjének, valamint a klasszikus geopolitikai gondolkodók – elsősorban Alfred Thayer Mahan, Sir Halford John Mackinder és Nicholas Spykman – szellemi örökösének, örökségük továbbfejlesztőjének tekinti. Astropolitics néven publikált könyvének ezért A klasszikus geopolitika az űrkorszakban alcímet adta. Mackinder magterülettel kapcsolatos, napjainkban már tudományos szállóigévé vált mondatát korunkra alkalmazva és az űrtér jelentőségére utalva hangsúlyozza: „aki ellenőrzi az alacsony magasságú orbitális röppályát, ellenőrzi a Föld-közeli űrteret. Aki ellenőrzi a Föld-közeli űrteret, uralja a Földet. Aki uralja a Földet, meghatározza az emberiség sorsát.”
Hasonló problémákkal és kérdésekkel foglalkozik a 2013-ban Washingtonban napvilágot látott Toward a Theory of Spacepower: Selected Essays. című kötet, valamint a Madridi Elcano Intézet által közreadott CiberElcano nevet viselő, havonta megjelenő periodika is.
Everett Dolman abból a gondolatmenetből indul ki, hogy a világűrben ugyanúgy folyik – a jelenleg még elsősorban az államok közötti – hatalmi vetélkedés, mint ahogyan az a háromdimenziós térben tapasztalható. Az űrtérnek is megvannak azonban a maga sajátosságai, amelyek a klasszikus teória fogalomrendszerének adaptációját és azzal párhuzamosan új kategória rendszer bevezetését teszik szükségessé.
A hatalmi vetélkedések terrénumává vált világűr más rendszerekhez hasonlóan különböző, egymással szerves kapcsolatot alkotó térbeli elemekből áll. E térelemek jellegzetes tulajdonságaik alapján alkalmasak egyrészt katonai, polgári, tudományos, egészségügyi, meteorológiai stb. célokat szolgáló űrbeli eszközök befogadására, működtetésére, másrészt egymáshoz való viszonyukban jövőbeni alternatív lehetőségek, valamint az emberiség túlélését szolgáló megoldások és hatalmi stratégiák felvázolására. Az orbitális teret meghatározza a magasság és az excentricitás, a kifelé irányuló kiterjedés, a tágulás. A földkörüli pályán (orbital plane) a különböző űrhajók, műholdak és űreszközök keringenek. Az orbitális pályához alapvető jellegzetességként állandó és változó magasság társul. A földtől mért legnagyobb távolság, avagy tetőpont (apogee) révén átfogó képet kapunk bolygónkról. Az földközeli, avagy alacsonyabb magasság (perigee) a részletek feltérképezésére szolgál. Az űrhajók az orbitális tér ellipszis alakú pályáján keringenek. Az ettől való eltérések az északi és a déli szélességhez való viszonyt számszerűsítik. Az egyenlítői térhez (equatorial plane) a föld pólusaitól mért 90o-os legmagasabb távolsági pont tartozik. Az inclination az ellipszis alakú pályától való elhajlást, a felemelkedési pont (ascending nude) pedig a magasabb röppályára történő áttérés helyét jelzi.
A földkörüli orbitális pálya esetében az űreszközök keringési távolsága szerint megkülönböztethetjük a 150-től 800 kilométeres magassághoz tartozó alacsony magasságú röppályáját, a 800-35 000 km magasságban keringő közepes magasságú röppályát, valamint a 35 000 kilométeres magasságot meghaladó távolságban keringő magas röppályáját. Beszélhetünk a Földdel együtt forgó, a föld felszínétől 36 000 kilométer távolságban, az Egyenlítő síkjában keringő, 24 órás keringési idejű geostacinarius orbitális röppályáról.
Mindezekből a röppályákból és orbitális rendszerekből következően a mackinderi besorolás adaptálásával a geopolitikai skálák és szintek szerint az űrtér négy geopolitikai régióra osztható. Az egyiket az emberiség általános életterének tekinthető Föld testesíti meg. Ez a szféra Everett Dolman interpretálásában a mackinderi képlet szerinti Kelet-Közép-Európának felel meg. A geostacionárius zóna a 36 000 kilométeres távolságig húzódó földi teret foglalja magában. Ez az űrbeli fegyverkezés és a nagy hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakéták színtere. A földi központtól tovább távolodva a holdi űrtérhez érkezünk. Végezetül a mackinderi koncepció adaptálásával a magterületnek nevezhető Nap tere avagy a Naprendszer tere következik.
Dolman a tengeri útvonalak ellenőrzési és ütközési pontjainak mahani elméletét is kölcsön veszi. Ennek alapján öt olyan speciális pontot nevesít az űrben, amelyek fölötti ellenőrzés megszerzésével, a Föld és a Hold gravitációs ereje kölcsönösen törölni tudja egymás hatását. Így az aerospace-ben szemben álló hatalmak számára lehetővé válik a nem barátnak tekintett fél űreszközeinek megsemmisítése. Az ellenőrzési és ütközési pontok racionális meghatározása és űrbeli telepítése szempontjából Dolman figyelmet fordít a Van Allen-féle sugárzási zónákra is. Ezeknek a geopolitika elmélet szempontjából az a jelentőségük, hogy jelzik a különböző célú űrobjektumok alkalmazhatóságának határait és lehetőségeit. A 400-tól 10 000 kilométerig terjedő belső öv még megvédi az űrhajóst és az űreszközt a károktól és veszélyektől. A külső kör jelenlegi ismereteink szerint ezt már nem tudja nyújtani.
A hagyományos térfelfogás megváltozása, a világűr birtokbavétele, az űrprogramok megszületése négy nagy technikai felfedezéshez, háborúban kifejlesztett újításhoz kapcsolódik. A brit radar, a német ballisztikus rakéta, az amerikai elektronikus számítógép és az atombomba alapvetően megváltoztatták a térről, a tér kiterjedéséről, dimenziójáról és a nemzetközi viszonyok geopolitikai szempontú elemzéséről az 1940-es évekig kialakult képet. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a háború győzelmes megvívása és befejezése sürgető kényszerének elmúltával az említett innovációk gyakorlati alkalmazása és továbbfejlesztése késlekedést szenvedett.
Az említett műszaki innovációk gyorsuló ütemű és széleskörű hasznosítása a hidegháború bizonyos szempontból kétpólusúvá merevedett nemzetközi viszonyrendszerében akkor került előtérbe, amikor a Szovjetunió 1949-ben előállította a hidrogénbombát,1957-ben útjára bocsátotta az első szputnyikot és 1960-ban Szverdlovszk felett lelőtte az amerikai U-2-es kémrepülőgépet. Ettől a pillanattól kezdve a két szuperhatalom között felerősödött az életre-halálra szóló versengés a befolyási övezetek kiterjesztéséért. Ebben a rivalizálásban egyre nagyobb szerephez jutott az immáron ötdimenziós jelleget öltő geopolitikai tér.
Az államok és a nemzetközi viszonyok rendszerének, a nemzetközi társadalomnak más szereplői között megindult a küzdelem a légtér, majd napjainkban az aerospace birtokbavételére. Nemzetközi jogilag az Antarktiszhoz hasonlóan res nulliusnak (senki földjének, senkihez nem tartozó területnek), vagy res communisnak (mindenki dolgának, mindenki által hasznosítható térségnek) egyaránt felfogható zónának tekintett űrtér elfoglalása és nem csupán távlati és nem csupán békés célú hasznosítása továbbra is számos megoldásra váró kérdést vet fel. A res nullius és a res communis között elméletileg és elvileg óriási a különbség. Amennyiben egy dolog nem tartozik senkihez, senki tulajdonát nem képezi, akkor a nemzetközi jog hagyományos értelmezése szerint az azt elsőként birtokba vevő szerez rajta tulajdont vagy rendelkezési jogot. Ez a tipikusan gyarmatosító felfogás korunkban nem tartható. A világűr az emberiség közös kincse és öröksége. Ennek ellenére nem tagadható, hogy a nagyhatalmak és a gazdaságilag, politikailag, katonailag vezető államok privilegizált pozíciót szereztek a lég- és űrtérben. A Föld körüli pályán keringő műholdak nem csupán gazdasági, tudományos, meteorológiai és kereskedelmi célokat szolgálnak.
Az űrből érkező információknak alapvető jelentőségük van a légi fölény megszerzése, biztosítása, valamint a háborús győzelem kivívása szempontjából. A légtér és az űrtér nem két egymástól elkülönült közeg. A két kategóriát valójában nem választja el egymástól merev határvonal; igazság szerint ezek az operációs műveletek egységes és oszthatatlan terét képezik. A világűr a légtér természetes és logikus kiterjedésének tekinthető; az űrtér feletti uralom csupán a légtér egyre növekvő fejlődéséből következő kumulatív eredménynek fogható fel. Pontosabban szólva mi az űrkorszakban élünk, műveleteink az „űrkorszakban” zajlanak. Másként fogalmazva: a légtér és a világűr integrációja a légi hatalom fejlődésének természetes és logikus lépése.
Ez pedig a geopolitika változó térfelfogásának ötödik dimenzióját képviselő Cybertérel (Cyberspace) együtt alapvetően megváltoztatta a tér, az idő, a politika és a politikai hatalom egymáshoz való viszonyát. Beköszöntött a tér és idő egyidejűségének, azonosságának a korszaka. A chronopolitika világában eltűnik és egyre inkább háttérbe szorul a meghatározott konkrét fizikai válósághoz köthető térfogalom. A „hagyományos” tereket a „spacelesness”, a konkrét alakot nélkülöző tér, a fizikailag nem érzékelhető „kiterjedés nélküliség,”váltja fel. Az ekképpen megjelenő teret anti-Geography, ellen-földrajzi, avagy földrajz elleni térnek is nevezhetjük.
Mindezek a tényezők a területiséghez, a területi elv érvényesüléséhez köthető politikum világára, egyik legfontosabb képviselőjének, az államnak a magatartására, az állami szerepvállalásra, az állam funkcióinak és a szuverenitás tartalmának alakulására is hatást gyakorolnak. Nem egyszerűen a globalitással együtt járó integrációs tendenciák érvényesüléséről van szó. Annál sokkal kardinálisabb, radikálisabb és mélyrehatóbb a változás. Megkezdődött a politika virtuális világba költözésének folyamata. A chronopolitika korszakában a politika elszakad, függetlenné válik a valós tértől. A huszonegyedik században a hidegháború utáni geopolitikai gondolkodásnak korábban soha nem tapasztalt térbeli viszonyok között kell megtalálnia és feltárnia a nemzetközi rendszer különböző színterein folyó hatalmi vetélkedés mozgástörvényeit.
Ezeknek a kérdéseknek, feladatoknak és viszonyrendszereknek a vizsgálatával foglalkozik az Eurázsia jelen száma.
A szerző az MTA doktora, nyugalmazott egyetemi tanár.
Ez a cikk az Eurázsia 2024. szeptemberi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!
