Május 20–21. között Magyarországon került megrendezésre a Türk Államok Szervezetének informális csúcstalálkozója, július 6–7. között a BRICS-országok vezetői ülnek össze Brazíliában, az ősszel pedig a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) tartja meg csúcstalálkozóját Kínában. A nem nyugati nemzetközi szervezetek egyre komolyabb szerepet vállalnak a világrendben, és egyre több ország csatlakozik hozzájuk. Erre jó példa, hogy Indonézia, a világ negyedik legnépesebb országa, idén csatlakozott a BRICS-hez, és az ország elnöke a júniusi G7-találkozó helyett Oroszországba látogatott, hogy Putyin elnökkel találkozzon, és részt vegyen a Szentpétervári Gazdasági Fórumon.
Jól láthatóan a Nyugat által felépített és fenntartott világrend kifulladt, a nyugati gyarmatosításból függetlenné vált országok a saját útjukat járva gazdaságilag megerősödtek, és a világrendet megreformálni készülnek.
A világrend átalakulásának utolsó előtti fázisában vagyunk, amikor már egyre jobban eldurvul a Kelet és Nyugat közötti harc: kereskedelmi és proxyháborúk zajlanak a nagyvilágban. Habár a nyugati politikusok és a média az ázsiai országoktól retteg, jobban megvizsgálva, mind a kereskedelmi háborút, mind pedig az Eurázsiában zajló proxyháborúkat a Nyugat kezdeményezte vagy provokálta ki.
Az elmúlt hetekben Izrael Irán elleni támadásától, majd az iráni válaszreakciótól volt hangos a nemzetközi színtér. Mindezt az amerikai bombázások tetézték. De miről is volt szó? Izrael megelőző támadást indított Irán ellen, mert már csak két hétre voltak az atombomba kifejlesztésétől. Ezt hallhattuk már 2012-ben, 2015-ben, de szinte minden évben, hogy már csak két hét, és Irán atombombával fog rendelkezni. Az Amerikai Egyesült Államok pedig titkosszolgálati dokumentumokkal is alátámasztotta az információt, ezért az USA is csatlakozott a „megelőző támadáshoz”. Persze ilyen titkosszolgálati bizonyítékokat láttunk már Amerika esetében, amikor Irakot támadták meg. Majd pár évre rá kiderült, hogy nem volt vegyifegyver Irakban, de akkor már mindegy volt. De ha Irán már tíz éve is két hétre volt az atombomba kifejlesztésétől, akkor miért pont most támadták meg?
Kína közvetítésével 2023-ban Irán és Szaúd-Arábia újra felvették a diplomáciai kapcsolatokat. Irán 2023-ban csatlakozott a Sanghaji Együttműködési Szervezethez, 2024-ben pedig a BRICS-hez. A közel-keleti országok pedig a kínai Övezet és Út kezdeményezés nagy nyertesei lettek. Tehát míg az USA húsz évig katonailag jelen volt a régióban, és így sem sikerült eredményeket elérnie, addig Kína gazdasági együttműködéssel – a hagyományos és megújulóenergia-befektetésekkel –, valamint a belpolitikai ügyekbe be nem avatkozással már most jobb kapcsolatokat ápol a régió országaival, amit a különböző felmérések is igazolnak. Tehát ezekből következtethető, hogy a közel-keleti 12 napos háborúnak az atombombafejlesztés csak egy ürügye volt, amellyel a nyugati közvéleménytől támogatást szerezhet Izrael és Amerika a bombázásokhoz. A valódi ellenség a Kelet, amely a nyugati világrendet akarja megreformálni.
És mi volt a támadás fő célja? Hogy kihívás elé állítsa a nem nyugati nemzetközi szervezeteket. Mivel Irán mind a BRICS-nek, mind az SCO-nak tagja, ezért nagy figyelemmel kísérik az országok, hogy vajon ezen nemzetközi szervezetek megvédik-e a tagállamokat, vagy éppen hogyan reagálnak. Itt érdemes azt is kiemelni, hogy az SCO-tagok között több ország a Türk Államok Szervezetének tagja is – Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán.
Jól látható, hogy az utolsó előtti fázisba léptünk. A következő fázisban dől el, hogy háborús vagy „békés” úton alakul át a világrend. De ez még sok év folyamata lesz, ezért maradjanak velünk, hogy hiteles tájékoztatást kapjanak az ázsiai fejleményekről.