Fotó: Fortepan/Zsivkov Anita/Koós Árpád/Kocsis András fényképei
Péntek Orsolya
08/05/2024 22:00
Az 1890-ben Dunaharasztiban született Baktay Ervin – ez túlzás nélkül jelenthető ki –, polihisztor volt. Festőnek indult, és mint oly sok kortársa, a Magyar Képzőművészeti Főiskoláról indulva ő is Hollósy Simon müncheni iskolájában kötött ki.
Hollósy iskolája – főleg a festőművész testvérpár másik tagjának, Józsefnek köszönhetően – ebben az időben a magyar buddhistáknak is gyűjtőhelye volt. Baktay nem érkezett egészen felkészületlenül szellemi értelemben sem, akkor már ismerte a korszakban népszerű teozófiai irányzat tanításait. Ez a Helena Blavatsky nevéhez köthető iskola nagyjából az összes vallást megpróbálta szintetizálni – felemás sikerrel.
Kilógott a mester zsebéből
Baktay nem volt tehetségtelen festő, műveiből a legutóbb 2015-ben volt látható néhány a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum termeiben a Baktay-kiállításon. Hollósy Simon kifejezetten kedvelte, egy karikatúrán egy festő társ úgy örökítette meg őket, hogy a mester zsebéből kilóg mint kedvenc tanítványa.
A visszaemlékezések szerint addigra kiábrándult a teozófiából, és ebben a kiábrándításban minden bizonnyal szerepet játszott a buddhista szövegeket először magyarra fordító Hollósy József festőművész és a buddhizmusnak a teozófiához képest kevéssé költői és imaginatív, ám szigorúan logikus és hiteles gondolkodásmódja is.
Időközben azonban véget ért a hosszú 19. század, és kitört az első világháború. Baktay – más festőkhöz és későbbi nagy fotósainkhoz, André Kertészhez, Moholy-Nagy Lászlóhoz hasonlóan – pedig a harctérre került híradós tisztként. Végigszolgálta a négy évet. Csak a háború végén szerelt le hadnagyként.
Nem ő volt az egyetlen, akit végleg kijózanított és új utakra késztetett a gépháború, az elembertelenedő világkorszak nyitánya.
Ekkori feljegyzéseiben röviden utal a hogyan továbbra: „Festészet vége. (…) simán át az írásra. India.” Leckék indiai filozófiából De miként férhetett hozzá egy képzőművész az indiai kultúrához abban a korban?
Úgy, hogy az (akkor még) festő Baktay nővére épp egy szikh férfi, Umrao Singh Sher-Gil felesége lett. A név nem véletlenül ismerős: Amrita Sher-Gil, India egyik legnagyobb modern festője az ő gyermekük, egyben Baktay unokahúga volt. Tulajdonképpen véletlenül ragadtak Magyarországon a háború alatt – ám ha már itt volt, Umrao Singh Sher-Gil az érdeklődőknek, így sógorának is leckéket adott indiai filozófiából és a jóga tudományából. Nem ő volt az egyetlen a két világháború között, talán többen ismerik a szintén itt tanító Selvarjan Yesudiant, aki több könyvet is publikált ebben az időszakban a jógáról magyarul.
Baktay Ervint sógora kezdte szanszkritül tanítani és szintén neki köszönhető, legalábbis közvetve, hogy megjelentek magyarul Francis-William Bain könyvei; ő adta oda az angol szerző indiai meséit Baktaynak, aki lefordította azokat. A Bain-kötetek még ma is viszonylag rendszeresen felbukkannak a magyar antikvár piacon, ami nem mondható el a védikus filozófiát ismertető Szanátana Dharma című Baktay-kötetről, amely máig az egyik legérthetőbb és legokosabb interpretációja a hindu filozófiának. Csakúgy, mint a hasonló szellemiségből íródott jógakönyv, amely ma már szinte megszerezhetetlen, de ezekről később.
Persze papírízű és hiteltelen lett volna, ha Baktay Ervin mindezt Budapesten élő tanítványként és átadóként közli.
Hároméves kalandozás
Először 1926-ban indult el Indiába, és 1929-ig utazott az országban. Mások mellett találkozott az akkor Európában nagyon népszerű Rabindranath Tagoréval és Mahatma Gandhival is, akivel később is jó viszonyban és levelezésben állt. Utazásai alatt eljutott elődje, Kőrösi Csoma Sándor ottani lakhelyére is.
Igazi polihisztorként a hároméves kalandozás alatt részben portréfestésből tartotta el magát, részben írásból. Ekkor keletkezett a közelmúltban kötetben is megjelent Keleti levelek, amelyek eredetileg a Pesti Hírlapban jelentek meg útirajz-sorozatként.
Utazása legfeljebb szellemi értelemben volt sikeres. A kor viszonyai miatt az összes egzotikus betegséget elkapta, így a maláriát is, és nem egyszer többféle fertőzéstől is szenvedve, lehetetlen körülmények közt utazott tovább.
Említettük fentebb a Szanátana Dharma című könyvet, amelynek ötlete itt, az első indai úton fogant meg benne. A cím jelentése: „Örök törvény”. Fordításról van szó, illetve interpretációról. Baktay a benáreszi egyetem egy angol kiadványát használta fel, ám a logikus összefoglaló máig jól használható bevezetés a védikus világlátásba. A mű 1936-ban jelent meg. Ezzel részben összeolvasható A diadalmas jóga is, amely már a háború alatt, 1942-ben jött ki, és amely tulajdonképpen Patandzsali 4-5. századi jógaszútrájának kommentárja.
Baktay Ervin életművében számtalan egyéb munka és műfordítás is szerepel; ő fordította például az indiai szerelmi tankönyvet, a Káma-szútrát. A kötet elkészültekor nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba, és összesen ötszáz példányban jelent meg…
Szintén neki köszönhetjük a Mahábhárata című ind eposz legismertebb része, a Bhagavad Gíta, a Magasztos szózatának magyar változatát, ám sajnos ez életében nem jött ki – csak jóval az ezredforduló után adták ki először, annak ellenére, hogy szellemtörténeti kulcsszöveg, amelynek nagyon nagy hatása volt az európai kultúrában is.
Kőrösi Csoma nyomában
Persze egy polihisztor, ha igazán az, nem elégszik meg vele, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb kultúrájának tolmácsa legyen.
Ugyanilyen könnyedséggel – és ami még fontosabb, ugyanilyen érthetően, tömören, logikusan – írt az asztrológiáról egy alapművet, a Csillagfejtést.
A Magyar Földrajzi Társaság gondozásában több részben jelentek meg India-könyvei, monográfiája Kőrösi Csoma Sándorról pedig azt bizonyítja, hogy Baktay nemcsak a védikus, de a buddhista filozófiában is otthonos volt, nem csoda, hogy belefolyt a magyarországi buddhista közösség megszervezésébe is.
Korábban már megjelent egy Kőrösi-életrajz, de Baktay, aki maga is megjárta tudós elődje útját, mégpedig tífusszal és maláriával küszködve, személyesen is eljutott Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi lakhelyéig. Még találkozott olyanokkal, akik emlékeztek rá, a zanglai kolostorban pedig lerajzolta Kőrösi egykori celláját és emléktáblát is elhelyeztetett előtte.
Természetesen neki köszönhetjük az India művészete című könyvet is, az egyik első művészettörténeti munkát ebben a témában.
Buddha születésének évfordulóján
Baktay második indiai útjára csak az ötvenes években került sor. Ekkor már a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum igazgatóhelyettese volt, illetve az ELTE előadója. Az indiai kormány mindössze tizenhét főt hívott meg Buddha születésének 2500. évfordulójára 1956-ban – ő volt az egyik. Fél évig maradt az országban.
Baktay, bár egy életre lenyűgözte és fogva tartotta India, ugyanennyit foglalkozott az észak-amerikai indián kultúrákkal. Először a harmincas években szervezett „indián tábort” Zebegényben, majd Kismaroson. A felkészülésben az Amerikába emigrált bátyja által küldött szakirodalom segítette; és talán kevesen tudjuk, de miközben indiánost játszott, arra is maradt ideje, hogy lefordítsa Szürke Bagoly máig népszerű könyveit. Hogy ez mennyire volt játék és mennyire komoly, nehéz eldönteni, főleg, hogy az Amerikai Indián Szövetség 1937-ben felvette tagjai közé Baktay „törzsét”.
Baktay Ervin, a legnagyobb magyar indológus nem volt hosszú életű, 1963. május 7-én halt meg Budapesten.
A szerző képzőművész, író.
Ez a cikk az Eurázsia 2024. májusi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!
