Beszédes cserék a török kormányban
Lényeges változtatásokat vitt véghez kormánya összetételében Recep Tayyip Erdoğan török elnök az ország előtt álló különböző kihívásokra reagálva. Több területen is komoly politikai átalakulások várhatóak.
Beszédes cserék a török kormányban
Fókusz

Beszédes cserék a török kormányban

Erdoğan elnök és új kormánya meglátogatták Atatürk mauzóleumát első ülésük előtt (Fotó: AFP/Adem Altan)
Tárik Meszár 30/10/2023 07:30

Lényeges változtatásokat vitt véghez kormánya összetételében Recep Tayyip Erdoğan török elnök az ország előtt álló különböző kihívásokra reagálva. Több területen is komoly politikai átalakulások várhatóak.

Törökországnak reagálnia kell azokra a kihívásokra és problémákra, amelyek már a választások előtt is éreztették hatásukat. Az országot a magas infláció, az értéktelenedő valuta és a magas megélhetési költségek is sújtják. Ezenfelül Törökország kapcsolatai az Egyesült Államokkal, az EU-val és néhány regionális szomszédjával feszültnek mondhatók olyan kérdések miatt, mint a szíriai krízis, a Ciprussal való ellenségeskedés, az emberi jogok tiszteletben tartásával és a demokrácia helyzetével kapcsolatos panaszok, valamint a svéd NATO-csatlakozás megakadályozása.

Recep Tayyip Erdoğan elnök június 3-án, eskütételét követően bejelentette Törökország új kormányát. Tizenhat új minisztert neveztek ki és mindössze két korábbi kabinettag pozíciója maradt érintetlen. A kabinetben csak Fahrettin Koca egészségügyi miniszter és Mehmet Nuri Ersoy idegenforgalmi miniszter tartotta meg korábbi pozícióját. Ők voltak azok, akik nem indultak parlamenti mandátumokért.  

A 2009 és 2018 között pénzügyminiszterként és miniszterelnök-helyettesként tevékenykedő Mehmet Şimşeket újfent pénzügyminiszternek nevezték ki. Politikai szerepvállalása előtt közgazdászként dolgozott az Egyesült Államok ankarai nagykövetségén, majd később a Merrill Lynchnél.

Némi meglepetést okozott, hogy a külügyi tárca élére Hakan Fidant nevezték ki Mevlüt Çavuşoğlu helyére, aki az egyik legrégebb óta hivatalban lévő török diplomata volt. Fidan, aki Erdoğan egyik legközelebbi bizalmasa 2010 óta vezeti a Nemzeti Hírszerző Szervezetet (MIT), előtte pedig a jelenlegi elnök tanácsadója volt még a miniszterelnöki hivatalban. Fidan 1986 és 2001 között a török hadsereg altisztjeként szolgált, majd 2003 és 2007 között a Török Fejlesztési és Együttműködési Ügynökséget irányította.

Yaşar Gülert nevezték ki védelmi miniszternek. A 69 éves Güler 49 évet szolgált a fegyveres erőknél, és 2018 óta a vezérkar főnöke. Miután Güler elődje, Hulusi Akar védelmi miniszter lett, őt nevezték ki katonai főnöknek Törökország szíriai katonai intervenciója idején 2019- 2020-ban, és ő felügyelte a későbbi katonai műveleteket Szíriában és Irakban is. Törökország új védelmi minisztere hangsúlyozta, hogy fő prioritása a terrorizmus elleni fokozott harc lesz.

A 2018-ban parlamenti rendszerről elnöki rendszerre történt átállást követően létrejött az alelnöki poszt, amelyet kezdetektől fogva Fuat Oktay töltött be a kabinetben. Azonban most az 56 éves Cevdet Yılmazt nevezték ki alelnöknek, aki korábban fejlesztési miniszterként, az AKP gazdasági ügyekért felelős elnökhelyetteseként és a gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettesként dolgozott.

Fontos változás, hogy Ali Yerlikayát nevezték ki belügyminiszternek, aki a tisztséget 2018 óta betöltő Süleyman Soylut váltotta. Az 55 éves Yerlikaya 2018 óta Isztambul kormányzója, de korábban Gaziantep, Tekirdag, Agri és Sirnak tartományok kormányzója is volt.

Mahinur Özdemir Göktaşt nevezték ki család- és szociális miniszternek, így ő lett az egyetlen női miniszter a kabinetben. A brüsszeli születésű Öztaş korábban két cikluson át kereszténydemokrata képviselőként dolgozott Belgiumban, majd Törökország algériai nagyköveteként tevékenykedett 2020-2023 között. Erdoğan Yusuf Tekint, a Hacı Bayram Veli Egyetem rektorát nevezte ki az Oktatási Minisztérium élére. Tekin korábbi rektori kinevezése vitákat váltott ki. Közvetlenül hivatalba lépése előtt elnöki rendelettel eltörölték a legalább hároméves professzori szolgálat követelményét, és Tekin professzorrá válása után két hónappal rektor lett.

Az új kabinetben három korábbi miniszterhelyettest neveztek ki miniszternek. Közöttük van Alparslan Bayraktar, aki az Energiaügyi és Természeti Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyetteseként szolgált, továbbá Mehmet Fatih Kacır, aki az ipari és technológiai, valamint İbrahim Yumaklı, aki pedig mezőgazdasági és erdészeti miniszter lett.

Emellett Erdoğan Abdülkadir Uraloğlut, az autópályák vezérigazgatóját bízta meg a közlekedési és infrastrukturális, valamint Vedat Işıkhant a munkaügyi és társadalombiztosítási miniszteri feladatok ellátásával. Ezenfelül az elnök Bekir Bozdağ igazságügyi minisztert is leváltotta, akinek helyét az a Yılmaz Tunç vette á, aki az AKP parlamenti frakciójának alelnöke.

Erdoğan Ömer Bolatot, a kormánypárti konzervatív Független Gyáriparosok és Üzletemberek Szövetségének (MÜSİAD) korábbi elnökét helyezte a kereskedelmi miniszteri pozícióba. Bolat 2000 májusa óta az Albayrak Group kormánypárti konglomerátum vezérigazgatója. Végezetül pedig az az Osman Aşkın Bak lett az ifjúságiés sportminiszter, aki már 2017-2018-ban is betöltötte ezt a pozíciót. Az összeállításból is kiderül, hogy jelentős változtatásokat eszközöltek az új török kormány összetételében, és az ország vezetése a jövőben a gazdasági növekedésre, az infláció megfékezésére és a politikai stabilitás fenntartására fog törekedni.



A szerző az Eurázsia Központ kutatója.

Ez a cikk az Eurázsia 2023. novemberi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások