A Magyar Nemzeti Bank 2015 márciusában a Jegybanki Renminbi Programhoz kapcsolódóan, a kínai jegybank (PBoC) és az MNB közötti kapcsolatok erősítése érdekében indította el a Budapest Renminbi Initiative Conference-t (Budapest Renminbi Kezdeményezési Konferenciát). A kezdeményezés célja a renminbi növekvő nemzetközi súlyának kihasználása, Budapest regionális szerepének erősítése a kínai-közép-európai gazdasági kapcsolatokban, valamint a kínai-magyar külgazdasági kapcsolatok erősítése. A jegybank célja továbbá a magyarországi befektetési és finanszírozási források körének bővítése, valamint a határon átnyúló gazdasági tevékenység növekedésének elősegítése.
Az idei konferencia fő témája a zöld pénzügyek (green finance) szerepe az RMB nemzetköziesítésében volt, valamint a magyar-kínai pénzügyi együttműködés jelene és jövője az Övezet és Út kezdeményezés (BRI) keretében. A megvitatott témákat még aktuálisabbá tette, hogy október 6-án lesz a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója.
Megnyitó beszédében Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke hangsúlyozta, új távlatok nyíltak meg a magyar-kínai kapcsolatokban. Mint mondta, Magyarország és Kína is felismerte a zöld pénzügyek fontosságát. Virág Barnabás szerint hazánk csatlakozása a BRI-hez a kétoldalú kereskedelem fellendülését és komoly infrastrukturális projektek létrejöttét tette lehetővé, valamint megerősítette Magyarország hídszerepét Kelet és Nyugat között. Hangsúlyozta, az együttműködés „win-win” jellegű, azaz kölcsönös előnyös a feleknek – Magyarország profitál a befektetésekből és projektekből, a kínai pénzügyi intézmények pedig hozzáférést kapnak egy dinamikusan növekvő piachoz. Beszédében kitért arra is, hogy a BRI a jövőben egyre inkább a fenntartható fejlődésre helyezi majd a hangsúlyt.
Yang Chao, a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetségének minisztertanácsosa nagyon sikeresnek nevezte Xi Jinping kínai elnök májusi látogatásán, ahol a stratégiai partnerség még magasabb szintre emeléséről született megállapodás, új korszakot nyitva a két ország kapcsolatában. Mint mondta, a kapcsolatok szorosabbra fűzésében fontos szerepe van a Magyar Nemzeti Bank és a PBoC megerősített együttműködésének is. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy 2017-ben hazánk első külföldi szuverén Zöld Pandakötvény kibocsátóként jelent meg a kínai kötvénypiacon. A kapcsolatok erősödését jelzi az is, hogy immár heti 21 közvetlen légijárat közlekedik Kína és Magyarország között, hazánk fontos szerepet játszik a vasúti szállítmányozásban, és egyre jelentősebb a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) jelenléte Kínában, arról nem is beszélve, hogy 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb külföldi befektetés Magyarországra. Yang Chao hangsúlyozta, a befektetések, a kereskedelem és a turizmus terén is számos előrelépési lehetőség kínálkozik.
Magyarország 2015-ben első európai országként csatlakozott a BRI-hez, ami nem csak a kétoldalú kapcsolatokat, hanem a renminbi használatát is elősegítette – idézte fel beszédében Lin Jingzhen, a Bank of China ügyvezető igazgatója és ügyvezető alelnöke. A zöld Panda-kötvény mellett az igazgató kiemelte a kínai és a magyar jegybank közötti devizacsere-megállapodás (swapmegállapodást) is. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Bank of China 27 éve van jelen Magyarországon, és folyamatosan erősödik az együttműködés a zöld mellett a digitális pénzügyek terén is. Mint mondta, a magyar 5G-hálózat kiépítésében való kínai részvétel is tovább erősítette a kereskedelmi kapcsolatokat.
A konferencia első paneljét Jin Penghui, a PBoC sanghaji központjának elnöke nyitotta meg, aki a renminbi nemzetköziesítésének folyamatáról beszélt. Rámutatott, a kínai valuta ma már a negyedik leggyakrabban használt fizetőeszköz a világban.
A panelbeszélgetésen az RMB nemzetköziesítésének eredményei, valamint a zöld pénzügyeknek az ebben betöltött szerepét vitatta meg Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, Li Feng, az Industrial and Commercial Bank of China európai vezetője, és Christoph Nedopil Wang, a sanghaji Fudan Egyetem Green Finance & Development Centerének alapító igazgatója, Banai Ádám, az MNB ügyvezető igazgatójának moderálása mellett.
A második panelt megnyitó beszédében Li Kexin, a Bank of China közép-európai ügyvezető igazgatója beszélt a magyar-kínai együttműködés eredményeiről, valamint arról, miképp alakítható a pénzügyi rendszer a jövőálló befektetések igényeinek megfelelően Kínában és Magyarországon, a BRI ernyője alatt.
A magyar-kínai pénzügyi együttműködésről és a BRI-ről szóló panelbeszélgetésen Li Hongcheng (Silk Road Fund), Li Chengxiang (RMB Business of Economics & Strategic Planning Department, Bank of China – Hong Kong), valamint Zhang Lin (CATL) vettek részt Baksay Gergely, az MNB ügyvezető igazgatójának moderálása mellett.