Xi Jinping kínai és Joe Biden amerikai elnök (Fotó: AFP/Saul Loeb)
Somorjai Viktória
20/03/2023 06:00
Az ukrajnai háború miatt a világ nagy része is a szokásosnál nagyobb figyelemmel követte az Egyesült Államokban tavaly november elején lezajlott félidős választásokat, amelyek során többek közt a törvényhozás két házának, a képviselőháznak és a szenátusnak az összetételéről is dönthettek az amerikai polgárok. Az eredmény sokkal szorosabb lett, mint arra az elemzők számítottak: a képviselőházban csak minimális többséget tudtak szerezni a republikánusok, míg a szenátusban megtartották többségüket a demokraták.
Bár egyre több szakértő véli úgy, hogy az orosz–ukrán konfliktus elsődleges haszonélvezője az Egyesült Államok, arra lehet számítani, hogy a közeljövőben a belpolitikai csatározások és a gazdasági válság közepette a külpolitika nem élvez majd prioritást az amerikai törvényhozás és kormányzás mindennapjaiban.
Az Egyesült Államok számos ázsiai országgal ápol jó viszonyt attól függetlenül is, éppen melyik pártnak van többsége a kongresszusban; ilyen például India, Japán vagy Dél-Korea.
A Közel-Kelet ezzel szemben már jó ideje az amerikai külpolitika talán leggyengébb pontjának számít: jobb- és baloldali amerikai elnökök regnálása alatt is indultak ebben a térségben véres háborúk hamis indokokkal, megkérdőjelezhető célokkal és eredményekkel, legutóbb pedig éppen Joe Biden elnök vezetésével sikerült káoszt okozni Afganisztánban az amerikai hadsereg teljes mértékben előkészítetlennek tűnő kivonulásával. A jelenlegi elnök ráadásul nem ápol kifejezetten baráti viszonyt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Mohammed Bin Szalmán szaúdi trónörökössel sem, így nem számíthatunk arra, hogy ebben a térségben az elkövetkező két esztendőben – a következő amerikai elnökválasztásig – az Egyesült Államok bármilyen szinten is tudna vagy akarna segíteni a meglévő feszültségek enyhítésében.
Érdekes még a Fülöp-szigetek helyzete, amely az Egyesült Államok szövetségese, és amellyel többek közt kölcsönös katonai együttműködés is érvényben van. Ennek részeként 2022 elején 100 millió dolláros (csaknem 40 milliárd forint) támogatást ígértek a szigetországnak, amely ezzel megerősíthetné Kínával szembeni katonai védelmi képességeit. A republikánus jelöltek közül azonban többen is egyértelművé tették a kampányban, hogy a jelen gazdasági helyzetben a külföldi államok megsegítése helyett az amerikai állampolgárokra fókuszálnának; kérdés, ez befolyásolhatja-e a Fülöp-szigetekkel fennálló kapcsolatokat.
És ezzel elérkeztünk a legnagyobb falathoz, nevezetesen Kínához. Az ázsiai óriásállam az Egyesült Államok egyetlen valódi kihívója a világ legerősebb gazdasági hatalmának járó cím elnyeréséért, Amerika pedig soha nem szerette a kihívókat; ebben a tekintetben kevés különbség van a két nagy párt képviselői között, bár a republikánus – és a közelmúltat tekintve ezen belül is elsősorban a trumpi politika nyílt ellenségességénél a baloldal talán valamivel diplomatikusabb, amikor a Kína térnyerésének tudatos visszaszorítására tett kísérletekről van szó. Donald Trump korábbi elnök pedig nem csupán szabályozásokkal – így például kereskedelmi vámok garmadával – fejezte ki nemtetszését Kínával szemben, de láthatóan kifejezetten élvezi, ha támogatóit az ázsiai nagyhatalom ellen hangolhatja; nem véletlenül nevezte az új típusú koronavírust „kínai influenzának” vagy tett utalást egy héttel a félidős választások után, hogy szerinte Kína beavatkozhatott a 2020-as amerikai elnökválasztásba.
Ugyanakkor a demokrata felsővezetés több tagja is tett látogatást az utóbbi egy évben Tajvanon; Nancy Pelosi akkori képviselőházi elnök látogatására elég ijesztő módon a kínai hadsereg erődemonstrációja volt a válasz. A Biden-kormányzat még októberben, a választások előtt közvetlenül is újabb korlátozásokat vezetett be, azokkal megakadályozandó Kína hozzáférését néhány alapvető technológiához.
Komoly változásokra tehát nem számíthatunk a következő években az Egyesült Államok és Ázsia legnagyobb országai között fennálló viszonyrendszerekben, a demokraták és a republikánusok között ilyen szempontból fennálló különbségek – függetlenül a félidős választási eredményektől – ugyanis minimálisak, illetve sokszor csak a szavak szintjén léteznek. Ez minden bizonnyal csak akkor alakul másképpen, ha a világpolitikai fordulatok az Egyesült Államokat a saját érdekei szempontjából rákényszerítik céljai módosítására. Ha ez megtörténik, egy dologban biztosak lehetünk: kizárólag a saját érdekeiket tartják majd szem előtt.
A szerző külpolitikai szakújságíró.
Ez a cikk az Eurázsia 2023/I. számában jelent meg.