Fotó: iStock
Kosztur András
08/05/2024 22:00
A szankciók nem tekinthetőek egy történelem által igazolt módszernek a politikai érdekellentétek megoldására. Észak-Korea, Irán, Kuba, Szíria vagy éppen Mianmar hosszú évtizedek óta élnek szankciók sokaságától sújtva, ez azonban legfeljebb az átlagpolgárok életszínvonalára van hatással, de az adott országok politikai ambícióit és az uralkodó rendszerek stabilitását már kevésbé érinti.
Még inkább igaz ez Oroszországra, amelyet ugyan már egy évtizede érintenek a szankciók és több mint két éve rekordernek is tekinthető az ellene az elmúlt két évben kivetett 16 ezer büntetőintézkedéssel, mégis egyre inkább fölénybe kerül a teljes Nyugat által támogatott Ukrajnával szemben. Nemcsak a hadsereg ellátottsága és a politikai rendszer stabilitása maradt töretlen a szankciók ellenére, de az orosz polgárok életszínvonalában sem állt be drasztikus változás, olyannyira, hogy – ugyan néha új márkanevek alatt – de az elvileg kivonult nyugati brandek népszerű termékeihez is jórészt gond nélkül hozzáférnek.
Persze, nem állíthatjuk, hogy semmi hatása ne lenne a szankcióknak: a dollár továbbra is fennálló, igaz, egyre szűkülő fölénye miatt elsősorban a nemzetközi pénzügyi szektorban komolyan veszik a szankciókat, ami olykor fejtörést okoz az oroszoknak, azonban Oroszország súlya a világgazdaságban oly nagynak bizonyult, hogy az érdekelt felek általában megtalálják a megoldást a szankciók elkerülésére.
Az orosz gazdaságtól pedig igazából a nyugati országok sem tudnak elszakadni: nyílt titok, hogy az Indiába szállított orosz kőolaj jelentős része végül a szankciókat kivető országokban köt ki, de az orosz gáztól vagy nukleáris fűtőanyagtól sem olyan egyszerű megválni, ha az európai vezetők nem akarják gazdaságaikat az összeomlás szélére sodorni. De jelzésértékű az is, hogy miközben a közvetlen nyugati–orosz kereskedelmi kapcsolatok mértéke jelentősen csökkent, az elmúlt két évben drasztikus emelkedés tapasztalható a Nyugat és Közép-Ázsia kereskedelmi kapcsolataiban, nyilván nem véletlenül.
Így tehát a nyugati országok kénytelenek szemet hunyni afelett, hogy közvetítőkön keresztül továbbra is fennáll a gazdasági kapcsolat köztük és Oroszország között. Már csak azért is, mert a közvetítők szankcionálása olyan láncreakciót indíthatna el, amelyben a szankciókat kivetők végül magukat szigetelnék el. A szankcionált vagy izolálni kívánt államok ugyanis előszeretettel keresik egymás társaságát, egy egyszerű szabályszerűséget állítva fel: az izolációs kísérletek effektivitása fordítottan arányos az izolálni kívánt országok és az ellenük bevezetett szankciók számával. Tehát minél több ország ellen vezetnek be szankciókat és minél több országot próbálnak „elszigetelni”, azok annál könnyebben tudják kockázatvállalás nélkül kivédeni ezeket a kísérleteket egymás segítségével.
Ennek tükrében elképzelhetjük, mihez vezetne, ha a nyugati államok a hidegháborús hisztériában szintet lépve Kína ellen is az Oroszországgal szemben alkalmazottakhoz hasonló intézkedéseket vezetnének be. A világ számos országának és régiójának – többek között az Európai Uniónak is – elsőszámú kereskedelmi partnerei között szereplő Kína „elszigetelésével” próbálkozni nemcsak reménytelen, de katasztrofális vállalkozás lenne.
A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója.
Ez a cikk az Eurázsia 2024. májusi számában jelent meg, honlapunkon teljes változatában csak később válik elérhetővé. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!
