Fotó: AFP/NurPhoto/Jonathan Raa
László Dávid
03/04/2024 22:00
„Ismersz olyat, akinek nincs WeChat-je?” – szegezem a kérdést többeknek kínai látogatásom során. Némi töprengés után a válasz mindig ugyanaz: senkit. „Talán a nagyon időseknek nincs. De az én nagymamám nyolcvan fölötti, és ő is használja. Igaz, mi töltöttük le, és segítünk is neki” – magyarázza egy pekingi lány.
Hogy mi egyáltalán az a WeChat? Sokkal több, mint „a kínai Facebook”. Ahogyan a Gyűrűk urából vett találó hasonlattal olykor jellemzik, „egy applikáció mind felett”. Közösségi média, üzenetküldő, digitális pénztárca, videó- és képmegosztó, online étlap, jegyiroda, GPS, játékplatform egyben, és a sort még hosszan lehetne folytatni. A kérdés így inkább az: mire nem jó az alkalmazás?
A WeChat 2011-ben indult, és közel sem első volt a hasonló programok sorában. Azóta azonban szédítő ütemben bővül: a tíz évvel ezelőtti 336 millióhoz képest 2018-ra megháromszorozták havi felhasználóik számát, tavaly év végére pedig átlépték az 1,3 milliárdot. Csak kevesen voltak képesek ilyen bravúrra. Összehasonlításképpen: a Facebooknak nyolc, az Instagramnak tizenegy, a YouTube-nak tizennégy évre volt szüksége, hogy elérje az egymilliárdos mérföldkövet. Van azonban egy lényeges különbség: a nyugati alkalmazásokkal szemben a WeChat külföldön még csak az utóbbi években kezdett terjeszkedni, egyelőre főként Kínát hódította meg.
Azt viszont teljesen. A koronavírus-járvány újabb lendületet adott az országban egyébként is dübörgő digitalizációnak, így mára tényleg szinte elképzelhetetlen az élet WeChat nélkül. Az még csak hagyján, hogy mindenki ezen kommunikál. De egyúttal a mindennapok megkerülhetetlen eszköze is lett. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Például azt, hogy a Starbucks helyi versenytársaként indított Luckin Coffee csangsai kávézójában hiába mutogatom milyen italt szeretnék – alkalmazás híján még egy kávét sem vehetek. Nem egyedi tapasztalat: a pekingi Guan Csirkeszárnyai BBQ-étteremben pedig QR-kód mutat az online étlapra, pincér helyett a telefon veszi fel a rendelést.
A jelenség azonban koránt sem csak a legfejlettebb vállalatokra jellemző, a sarkon kocsiról gyümölcsöt áruló kreskedőnél is lehet WeChattel fizetni. A legmegdöbbentőbb élmény mégis Maotai városában fogad. A település messze földön híres cirokpálinkájáról, melyet aranyárban mérnek, egy félliteres palackért akár 2500-3000 jüant (125-150 ezer forintot) is elkérnek. Receptje titkos, de annyit tudni, hogy egyik nélkülözhetetlen összetevője a Csisuj-folyó (jelentése vörös víz) kristálytiszta vize. A Maotait kettészelő folyó két oldalát díszes, turisták köreiben is népszerű gyaloghíd köti össze, melynek végében koldus kéreget. Vak szemei szürkén merednek a semmibe, mindkét keze hiányzik, de csonkjaival mikrofont tart szája elé, szavait pedig apró hangfalak visszhangozzák. Előtte egy kalap, benne néhány bankjegy mutatóban. A járókelők azonban jellemzően nem ebbe dobják az alamizsnát. Itt már a koldus is WeChaten kéreget: körülötte kiplakátolva digitális pénztárcájának QR-kódja, melyet az ember telefonjával beszkennel, majd megadja az adományra szánt összeget.
Az alkalmazás külföldieknek is elérhető, sőt a kényelmes látogatáshoz nélkülözhetetlen. Ennek ellenére egyelőre elég körülményes telepítése, például egy régebbi felhasználó megerősítése kell hozzá, a bankkártya hozzárendelése pedig soklépéses hitelesítési procedúra. Az applikáció legnagyobb előnye azonban mégsem végtelen eszköztára, hanem hogy ezzel a legkönnyebb kínai barátokat szerezni. „Tényleg fent vagy WeChaten?” – csillan fel mindig a helyiek szeme, és már nyúlnak is telefonjukért.
A szerző külpolitikai újságíró.
Ez a cikk az Eurázsia 2024. áprilisi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!
