Jordánia és Irak vezetése bejelentette, hogy felavatták a két ország közötti elektromos vezetéket. A két ország 2018 decemberében egyetértési megállapodást írt alá a villamosenergia területén való együttműködésről és egy elektromos rendszerösszekötő hálózat létrehozásáról.
Ezt követően 2020 szeptemberében megállapodtak a villamos energia értékesítéséről, amelynek első fázisa egy távvezeték megépítése, ami összeköti a jordániai oldalon található Risa, és az iraki oldalon lévő al-Káim alállomást. Ugyanezen év októberében lefektették a két ország közötti elektromos összekapcsolási projekt alapkövét.
Irak villamosenergia-termelése hiányos, több mint 23 000 megawattot fogyaszt, szemben a korábbi 19 000 megawattos termeléssel.
India „Baahubali” rakétája, a Launch Vehicle Mark–3 (LVM3)-M6 ma reggel indult el az Andhra Prades állambeli Sriharikotából, fedélzetén az amerikai innovátor, az AST SpaceMobile következő generációs távközlési műholdjával, a BlueBird 6-tal.
Bár Németország nagy sikerként tálalja, hogy az Európai Bizottság végül meghátrált és visszavonta a belső égésű motorok 2035-ös betiltását, a valóságban ez a döntés leginkább a kínai autógyártók malmára hajtja a vizet, írja a Demokrata.
Mintegy 15 milliárd forinttal bővítik a magyar–kirgiz fejlesztési alapot, amely a hazai vállalatok szerepvállalását támogatja a közép-ázsiai ország mezőgazdaságának és élelmiszeriparának modernizálásában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.