Ellenselyemút-körkép
Kína Övezet és Út kezdeményezésének (Belt and Road Initiative, BRI) 2013-as elindítására sokféle magyarázat született, az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei azonban főként Peking geopolitikai és geostratégiai érdekeinek eszközeként tekintenek a BRI brandjére. Ebből kiindulva a nyugati hatalmak és partnereik számos olyan kezdeményezést indítottak el a 2010-es évek végétől, amelyek célja, hogy ellensúlyozzák vagy visszaszorítsák Kína globális infrastruktúra-fejlesztési lábnyomát.
Ellenselyemút-körkép
Selyemutak

Ellenselyemút-körkép

Fotó: AFP/Science Photo Library
Trembeczki Zsolt 02/07/2024 22:00

Kína Övezet és Út kezdeményezésének (Belt and Road Initiative, BRI) 2013-as elindítására sokféle magyarázat született, az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei azonban főként Peking geopolitikai és geostratégiai érdekeinek eszközeként tekintenek a BRI brandjére. Ebből kiindulva a nyugati hatalmak és partnereik számos olyan kezdeményezést indítottak el a 2010-es évek végétől, amelyek célja, hogy ellensúlyozzák vagy visszaszorítsák Kína globális infrastruktúra-fejlesztési lábnyomát.

Az egyik legkorábbi „ellen-BRI”-ként értelmezhető kezdeményezés az Egyesült Államok, Ausztrália és Japán által 2019-ben meghirdetett Blue Dot Network („Kék Pontok Hálózata”, BDN). A BRI-vel ellentétben a BDN nem egy konkrét gazdaságföldrajzi folyosó, és nem is közvetlen finanszírozási eszköz. Ehelyett egy minősítési keretrendszer, melynek részeként az auditálást vállaló befektetők legfeljebb három „kék pontot” kaphatnak infrastrukturális projektjeik környezeti és pénzügyi fenntarthatóságának igazolására.

Részben a BDN-re építve, de azt némi tényleges finanszírozással megtámogatva jelentette be 2021 ben a G7 országcsoport a Build Back Better World (B3W) kezdeményezést, melyet 2022-ben Partner ship for Global Infrastructure and Investmentre (PGII) kereszteltek át. A PGII-t elindító országok nemzetközi fejlesztési ügynökségei közül az amerikai DFC befektethető kerete körülbelül 60 milliárd dollár; a japán JBIC 2021-ben 14,5 milliárd dollárnyi fejlesztési kölcsönt folyósított; az Európai Unió pedig 2027-ig 300 milliárd eurót tervez mobilizálni saját, a PGII keretrendszerébe is beágyazott Global Gateway programján keresztül.

A legújabb nemzetközi kezdeményezés, melyet széles körben a BRI reménybeli kihívójaként értelmeztek, az India–Közel-Kelet–Európa Gazdasági Folyosó (India–Middle East–Europe Economic Corridor, IMEC), mely az öbölmenti arab országokon és Izraelen keresztül épülő vasútvonalakkal kötné össze India és Délkelet-Európa kikötőit. A 2023 októbere óta zajló izraeli–gázai konfliktus azonban jelentős pesszimizmust generált a projekt megvalósít hatósága kapcsán.

A különféle nyugati, japán és indiai kezdeményezések közös eleme, hogy Kína állami finanszírozású BRI kezdeményezésével ellentétben a fejlett országok magántőkéjét mobilizálnák a fejlődő világ infrastrukturális fejlesztésére, méghozzá – szándékuk szerint – a BRI-nél magasabb műszaki szín vonalú projektek mentén. Kérdés azonban, hogy a fejlődő országok megengedhetik-e maguknak e színvonalasabb, de drágább bekerülési költségű projekteket Kína rövid távon olcsóbb megoldásaival szemben.

A rivális infrastruktúra-fejlesztési modellek versenye azonban nem szükségszerűen zéróösszegű. A G20 országcsoport Global Infrastructure Outlook projektje szerint mintegy 15 billió dolláros lyuk tátong a fejlődő világ 2040-ig jósolt szükségletei és a várhatóan megvalósuló infrastruktúra-finanszírozás között. Ez alapján a világban számottevő kereslet lehet mind Kína, mind a nyugati hatalmak finanszírozási megoldásaira, függően a fogadó országok sajátos igényeitől.


A szerző a Magyar Külügyi Intézet kutatója.

Ez a cikk az Eurázsia 2024. júliusi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások