Fotó: iStock
Eurázsia Központ
11/03/2025 22:00
A régió mezőgazdaságát illetően elsőként bizonyára olyan termények juthatnak eszünkbe, mint a rizs, a tea, vagy éppen a tenger gyümölcsei, melyek valóban meghatározóak a térség agrárszektorának szempontjából. A kelet-ázsiai országok eltérő méreteikből, földrajzi adottságaikból eredően számos tekintetben különböznek mezőgazdaságukat illetően – ugyanakkor sok tekintetben hasonló kihívásokkal néznek szembe.
Kína a mezőgazdasági termények egyik legnagyobb előállítója és fogyasztója. Vezető exportőr olyan terményeket illetően, mint a gabonafélék, zöldségek, gyümölcsök és húsok, emellett a műtrágyagyártás legfontosabb országa is. A mezőgazdaság és az élelmezésbiztonság hagyományosan központi kérdések Kínában, hiszen a világ lakosságának mintegy 20 százalékát kell ellátnia úgy, hogy a világ termőterületeinek körülbelül 10 százalékát birtokolja, ráadásul a termőföldek túlnyomó része északon található, míg a termeléshez szükséges vízből relatíve kevés áll rendelkezésre, az is jellemzően a déli régiókban. Az élelmiszerbiztonság prioritását tükrözi az a 2024 nyarán életbe lépett törvény is, amely teljes önellátást ír elő a legfontosabb gabonákat illetően, és nagy arányú vidékfejlesztést, valamint a termelékenység innovatív technológiákkal való növelését irányozza elő.
Dél-Korea földjeinek csak 22 százaléka művelhető, a mezőgazdasági termelés aránya jóval magasabb a nyugati, sík területeken, mint a keleti, hegyes részeken. Gyakoriak a tájfunok, árvizek és kemény fagyok is. A szélsőséges időjárás negatív hatásainak ellensúlyozására és a korlátozottan rendelkezésre álló talaj termékenységének növelésére Dél-Korea történelme során nagyban támaszkodott a tápanyagutánpótlásra és a növényvédelemre, amely megalapozta a modern mikrobiom és fermentációs technológiák kifejlesztését – tradicionális konyhakultúrájuknak köszönhetően márpedig az erjesztéshez igazán értenek a koreaiak, amelynek fontos nemzeti ételük, a kimcsi is bizonyítéka.
Hegyes földrajzi adottságai, a szélsőséges éghajlati körülmények és mezőgazdasági szektorban dolgozók elöregedése a japán mezőgazdasági termelést is kihívás elé állítja, mellyel már a 90-es évek óta igyekeznek felvenni a versenyt gépesítéssel és alternatív megoldások alkalmazásával. Japán ismert jó minőségű mezőgazdasági terményeiről, élelmiszereiről – gondoljunk csak a wagyura, a zöld teára vagy éppen a szakéra –, melyek iránt az utóbbi években egyre nőtt a globális kereslet, kiváltképp az egészségtudatosság növekedésével. Az egészséges, jó minőségű élelmiszerek a szigorú japán szabályozásoknak is köszönhetők, de hozzájárul az is, hogy Japánban a legmagasabb a várható életkor és az időskorú lakosság aránya, így nagy a kereslet az egészséges élelmiszerekre.
Egész Kelet-Ázsiát érintő probléma a munkaerőhiány a mezőgazdaságban. A demográfiai csökkenés és a társadalmak elöregedése kifejezetten a vidéki, mezőgazdaságban dolgozó népességet illetően a legszembetűnőbb. Prioritássá vált ezért a mezőgazdaság automatizációja és az információs technológiák felhasználása, melynek hatására olyan újítások jelentek meg, mint az önjáró traktorkonvojok, drónos permetezés vagy mesterséges intelligenciával irányított okosfarmok. A limitált termőterület és korlátozott erőforrások tehát az innováció motorjai voltak Kelet-Ázsiában, azt eredményezve, hogy Kína, Dél-Korea és Japán jelenleg a világ agrártechnológiailag legfejlettebb országai közé tartozzanak. (Nagy Angelina Zsófia)
A posztszovjet országok területén függetlenül azok ipari potenciáljától és nyersanyagbázisától a mezőgazdaság igen fontos szerepet játszik. Jóllehet azok területe, klímája, termőföldjei összetétele eltérő, de hagyományai is kultúrái is nagyban befolyásolják fő termékeiket és export cikkeiket.
Nem meglepő, hogy a világ legnagyobb területű országa, Oroszország meghatározó részesedéssel bír a globális mezőgazdasági piacon, ugyanakkor mégsem vezető. Az orosz gabonatermelés a negyedik helyen áll a világon, egyébként arányosan azzal, hogy legnagyobb területi kiterjedése mellett termőföldjeinek arányát tekintve is negyedik helyen áll a világon. Oroszország az globális gabonatermelés 12 százalékát adja.
Ukrajnát hagyományosan Európa, de a világ éléskamrájának is nevezik, kiterjedt mezőgazdasága és kiváló termőföldjei miatt. Ukrajna, azzal együtt, hogy területén háború dúl és mezőgazdasági területeinek egy része megszállás alatt vagy törmelékkel, aknákkal szennyezett, továbbra is a top 10 gabonaexportőr között van a 2023/2024-es adatok szerint, a globális gabonatermelés 3 százalékát adja.
Ha Belaruszról beszélünk, elsősorban a Belarusz traktor és a krumpli jut eszünkbe, de bármilyen meglepő, mezőgazdaságában nem ez a meghatározó annak ellenére, hogy a belarusz konyhának kulcseleme. Az országnak hatalmas tej és húsipari potenciálja van, aminek köszönhetően a világ vezető exportőrei között van. A belarusz tej és tejtermék termelés a globális termelés 6 százalékát adja, ezzel a top 10 között van a ranglistán, a hús és hústermékek tekintetében az első 20 között van.
A közhiedelemmel ellentétben nem is ezekből az országokból exportálják a legtöbb vodkát sem. Oroszország csak a 10. helyen áll az exportőrök rangsorában, de a rend kedvéért érdemes figyelembe venni, hogy a szankciók és egyéb korlátozások hatására, az orosz export 2024-ben 52 százalékkal csökkent a korábbi évekhez képest. De a világ legnagyobb exportőre Franciaország közel 80 millió liter vodkát gyárt, míg Oroszország közel 790 millió liter vodkát gyártott.
A Dél-Kaukázus országaiban jóval szerényebbek a területi lehetőségek, ugyanakkor a gyümölcstermesztéshez és borászathoz kiválóak az éghajlati viszonyok. Lévén, hogy Azerbajdzsán, Georgia és Örményország is ugyanazon szűk régión osztozik, termékeik is sokban hasonlítanak. A régióra általánosan jellemző a kiváló minőségű gránát alma, amely perspektív exporttermék. A régió jelentős mennyiségű diót és aszalt gyümölcsöt szán exportra. Ezzel együtt igen fontos szerepe van a borászatnak is. Mindhárom dél-kaukázusi országban igen kiterjedt a bortermelés. Azerbajdzsán, bár síita ország, mégis világi berendezkedése van, így igen fejlett borászattal rendelkezik, valamint több konyak (bár azt hivatalosan csak brandynek lenne szabad nevezni) branddel is rendelkezik. Azerbajdzsán a Kaszpi-tenger partján fekszik, így hozzáférése van a benne honos belugához (viza), így legnagyobb védjegye a luxus minőségű beluga kaviár, amelyből évente 9 tonnát termelnek az országban. Georgiában a hagyomány szerint már 8 ezer éves hagyománya van a bortermelésnek, így a georgiai borok valódi fogalommá váltak a teljes posztszovjet térségben. Ennek legnagyobb felvevő piaca Oroszország. Pletykák szerint Oroszországban annyi „georgiai bor” márka alatt futó bor van a polcokon, hogy az jóval meghaladja Georgia bortermelését. Pedig Georgia, amely mindössze 69700 km2 területtel rendelkezik, több mint 2,1 millió hektoliter bort termel évente, ezzel 18. helyen áll a globális bortermelők listáján, maga után hagyva az évi 2 millió hektolitert termelő Magyarországot is. Sokan tartják úgy, hogy a Kaukázus a borászat bölcsője. A történészek úgy vélik, hogy a borászat a mai Örményországban több mint hatezer éves hagyományokkal bír. Ma azonban a bortermelés jóval alább marad, mint északi szomszédja, Georgia esetében. A szőlészetnek azonban a boron kívül más italokban is meghatározó szerepe van. Ilyen a konyak is. Örményországban a konyak gyártásnak több mint 150 éves hagyománya van. Ma a legismertebb brand az Ararát amelyből az ország évente 55-60 millió liter között gyárt.
A posztszovjet országok mezőgazdasága, bár egyes területeken kimagasló eredményeket mutat, annak jelentős része igen elmaradt technológiákat alkalmaz, ezért hatékonysága nem túl magas. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a globális mezőgazdaság kritikusan fontos eleme műtrágyák alkalmazása is. Ezek globális gyártásának közel 30 százalékát Belarusz és Oroszország adja. (Seremet Sándor)
Közép-Ázsia Eurázsia szívében található régió, amely öt országot foglal magában: Kazahsztánt, Kirgizisztánt, Tádzsikisztánt, Türkmenisztánt és Üzbegisztánt. Különlegessége, hogy az egyetlen régió a világban, amely kizárólag tengerparttal nem rendelkező fejlődő országokból áll. Teljes területe mintegy 4003 451 km2, lakossága pedig 2024-ben meghaladta a 80 milliót.
Ugyanakkor ma Közép-Ázsia lakosságának körülbelül 60 százaléka közvetlenül a mezőgazdaságtól, mint elsődleges bevételi forrástól függ. Az öt közép-ázsiai ország bár gyors ütemben iparosodik, személyükben mégis agrár jellegű országokról beszélhetünk.
Kazahsztán gabonaöve
Kazahsztán északi régiói alkotják az ország úgynevezett gabonaövezetét. A termékeny kazah földek hatalmas kiterjedése kivívta a „Közép-Ázsia kenyereskosara” elnevezést. Ezt a területet kiterjedt sztyeppék és gazdag, fekete talaj jellemzi, így ideális különféle gabonafélék, különösen búza termesztésére. A kazah gabonaöv körülbelül 15 millió hektáron terül el és főleg tavaszi búzát, árpát és zabot termesztenek rajta. Emellett ez a terület adja az ország teljes gabonatermelésének több mint 70 százalékát. Ugyanakkor a modern mezőgazdasági technológiák használata ellenére a kazah mezőgazdaság olyan kihívásokkal néz szembe, mint a rendszertelen esőzések és a fenntartható vízgazdálkodás szükségessége.
Üzbegisztán gyapotföldjei
Üzbegisztán régóta a gyapottermelés szinonimája Közép-Ázsiában. A „fehér arany” -nak is nevezett gyapot Üzbegisztánt az éves termelés körülbelül 3 millió tonnás mennyiségével a világ második legnagyobb gyapotexportőrévé emelte. Az ország gyapotföldjei elsősorban a Fergana-völgyben, valamint az Amu-darja és a Szir-darja folyók mentén találhatóak. Emellett Üzbegisztánban a gyapottermesztés foglalkoztatja a vidéki lakosság jelentős részét. Ugyanakkor a gyapottermesztés iszonyatos mennyiségű vízigénye miatt Közép-Ázsia legnagyobb lakossággal rendelkező országának környezetvédelmi aggályokkal kell szembenéznie.
Kirgizisztán legelői
Kirgizisztán mezőgazdasági tájképét a hatalmas legelők uralják, amelyek alapjai a kirgiz állattenyésztési ágazatát. Emellett a Kirgiz Gazdasági Minisztérium 2024-ben elindította a „Made in Kyrgyzstan” exportprogramot, melynek célja, hogy a helyi termékek versenyképességének növelésével bővítse a kirgiz mezőgazdasági exporttermékek körét és mennyiségét ezáltal szélesítve Kirgizisztán globális piaci jelenlétét.
Tádzsikisztán gyümölcsöskertjei
Tádzsikisztán változatos domborzata és éghajlata ideális feltételeket teremt a gyümölcstermesztéshez. Különösen igaz ez az ország hegyvidéki régióra. Tádzsikisztán gyümölcstermesztése elsősorban a Sughd és Khatlon régiókban koncentrálódik. Az ország fő mezőgazdasági exporttermékei kiváló minőségű sárgabarack, szőlő és gránátalma. Regionális szinten Tádzsikisztán az aszalt gyümölcsök feltörekvő exportőre. Ugyanakkor a tádzsik gazdaság legnagyobb kihívása a mezőgazdasági termékek betakarításának a modernizálása.
Türkmenisztán sivatagi mezőgazdasága
Türkmenisztán mezőgazdasági ágazata a történelem során megfelelően alkalmazkodott a túlnyomóan száraz és szegény talajhoz, melynek köszönhetően a türkmén gazdálkodók egyedülálló technikákat fejlesztett ki a sivatagi mezőgazdasági termelésre. Ennek is köszönhetően mezőgazdasági termékeit tekintve az ország azokra a növények termesztésére összpontosít, amelyek zordabb körülmények között is, korlátozott vízfelhasználás mellett megtermelhetőek, ilyen durumbúza, szezámmag, pisztácia. Bár korábban Türkmenisztán a világ 10. legnagyobb gyapottermelője volt, az elmúlt években ez a mezőgazdasági iparágazat a közép-ázsiai országban jelentősen visszaesett. Ennek oka részben az öntözése gyapottermesztés sivatagi körülmények közötti nehézségei.
A közép-ázsiai mezőgazdaság jövője kihívásokat és lehetőségeket is rejt magában. Ma a közép-ázsiai országok mezőgazdasága létfontosságú szerepet játszik a régió élelmezésbiztonságában. A hatalmas sztyeppéktől a termékeny völgyekig a térség változatos mezőgazdasági környezettel, a növénytermesztés és az állattenyésztés széles skálájával rendelkezik. Ugyanakkor a térségben a vízgazdálkodás továbbra is kritikus kihívást jelent. A folyamatban lévő modernizációs erőfeszítések és szakpolitikai reformok igyekeznek mérsékelni az ebből adódó következményeket. (Veres Szabolcs)
A mezőgazdaság régóta a gazdaság és a kultúra szerves részét képezi Dél-Ázsiában. A régió mezőgazdasága változatos földrajzával, éghajlatával és gazdag kulturális örökségével a hagyományos gyakorlatok és modern technikák keverékét tükrözi, ami kulcsfontosságú az élelmezésbiztonság, a gazdasági stabilitás és a vidéki megélhetés szempontjából.
A 21. század során a mezőgazdaság továbbra is jelentős ágazat a dél-ázsiai országok gazdaságában, jelentősen hozzájárul a GDP-hez, és a munkaerő nagy részét foglalkoztatja. Csak Indiában a munkaerő mintegy 42 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban, ami kiemeli a mezőgazdaság létfontosságú szerepét a foglalkoztatás és a megélhetés fenntartásában. Az ágazat a növénytermesztéstől az állattenyésztésig a tevékenységek széles skáláját foglalja magában, és szerves részét képezi a vidéki gazdaságnak.
Dél-Ázsia mezőgazdasági tájképét a növénytermesztés sokszínűsége jellemzi. A főbb alapélelmiszerek közé tartozik a rizs, a búza és a kukorica, amelyeket széles körben termesztenek. India és Banglades rizstermesztéséről ismert, míg az indiai és pakisztáni Pandzsáb a búzatermesztéséről híres. India a rizs és a köles termesztésében világelső volt 2023-ban. Emellett a helyi gazdaságokban jelentős szerepet játszanak az olyan speciálisabb növények is, mint a cukornád, a gyapot és a hüvelyesek.
A kertészet egyre nagyobb teret hódít, a gyümölcsök és zöldségek egyre fontosabbá válnak mind a belföldi fogyasztás, mind az export szempontjából. A régióban számos őshonos és az éghajlatnak ellenálló növényfajta található, ami a mélyen gyökerező mezőgazdasági gyakorlatokat és a hagyományos tudást tükrözi.
Kritikus jelentősége ellenére a dél-ázsiai mezőgazdaság számos kihívással néz szembe. Az éghajlatváltozás jelentős veszélyt jelent, mivel kiszámíthatatlanná téve az időjárást, a természeti katasztrófák, például az árvizek és aszályok gyakoribbá válását, valamint a terméshozamokat befolyásoló, változó termesztési feltételeket eredményez. Emellett a földterület degradációja, a vízhiány és a talajerózió is akadályozza a mezőgazdasági termelékenységet.
E kihívásokra válaszul egyre nagyobb hangsúlyt kap a mezőgazdaság technológiai innovációk révén történő korszerűsítése. Az olyan gyakorlatok, mint a precíziós gazdálkodás, a biogazdálkodás és az éghajlatváltozással szemben ellenálló növények alkalmazása egyre nagyobb teret hódítanak.
A dél-ázsiai kormányok felismerték a mezőgazdaság fontosságát a gazdasági növekedés és az élelmezésbiztonság elérésében. A különböző politikák és programok célja a mezőgazdasági termelékenység, a vidéki infrastruktúra és a piacokhoz való hozzáférés javítása. Az olyan támogatási mechanizmusok, mint a pénzügyi segítség, a termények minimális támogatási árai és a vidékfejlesztési projektek kulcsfontosságúak a mezőgazdasági ágazat fenntartásában. Jó példa erre India, ahol a kormány célja, hogy a 2025/26-os költségvetésben 15 százalékkal, 20 milliárd dollárra növelje a mezőgazdasági kiadásokat a vidéki jövedelmek javítása és az infláció megfékezése érdekében. (Klemensits Péter)
A délkelet-ázsiai mezőgazdaság az elmúlt évtizedben számos változáson ment keresztül. Ezek közül a legfőbb, hogy a délkelet-ázsiai országok gazdaságának az ipar és a szolgáltatások növekedése irányába történő szerkezeti átalakulásával csökkent a mezőgazdaságból származó bruttó hazai termék (GDP) aránya, leginkább Indonéziában, Malajziában és Thaiföldön. Ugyanakkor Brunei és Szingapúr kivételével a régió minden országában a mezőgazdaság maradt a fő megélhetési forrás, Kambodzsában és Laoszban a munkaerő több mint kétharmada mezőgazdasággal foglalkozik.
A második fő változás az élelmezésbiztonság megteremtésének prioritássá válása olyan kihívásokkal szemben, mint az éghajlatváltozás, a városiasodással párhuzamosan csökkenő létszámú és növekvő életkorú vidéki munkaerő, valamint a geopolitikai feszültségek és katonai konfliktusok okozta ellátási lánc-szakadások. Intézményi szinten a mezőgazdasági kutatási kapacitás hatalmas fejlődésen ment keresztül a régióban, amit elősegített a magánszektorban a magántőke által támogatott agtech, food tech és fintech terén megnövekedett aktivitás. A városi és egyéb ellenőrzött környezetű mezőgazdaság nagymértékben növekedett, akárcsak az ültetvényes mezőgazdaság területe, bár a rövidciklusú növények, például a rizs termőterülete viszonylag stabil maradt. Az állati fehérje iránti belső kereslet nagymértékű növekedése tovább bővítette az állati takarmányként használt növények, például a szójabab és a kukorica kereskedelmét.
A harmadik fő változás, hogy a délkelet-ázsiai középosztályok bővülése hozzájárult a hosszú ellátási láncok kialakulásához, amelyek megkönnyítik a világ minden tájáról származó, adott esetben géntechnológiával módosított növények behozatalát és helyi termesztését; így a kereskedelem az élelmiszertermelés biztosításának lényeges elemévé vált. Eközben a térség a világ többi része számára is fontos kereskedelmi árucikkek forrásává vált, különösen a rizs, a növényi olaj és az akvakultúra-termékek tekintetében, ami hozzájárul a környezetbarát termelési és tanúsítási rendszerek bevezetéséhez a régióban.
Az elmúlt évtizedben következésképpen számos előrelépés történt a szektorban, de néhány versenyhátrányt jelentő ismérv változatlan maradt. A régiót az államilag finanszírozott élelmiszer-, mezőgazdasági és erdészeti kutatásba történő viszonylag alacsony befektetések jellemzik, az ültetvényes mezőgazdaság nagy része a magánszektor kezében van. A mezőgazdasági tevékenységeket még mindig főként a becslések szerint 100 millió kisbirtokos gazdálkodó végzi, akik egyenként legfeljebb 2 hektáros földterületeken gazdálkodnak, és nem történik jelentős birokméret-konszolidáció. Az élelmezésbiztonság továbbra is elsősorban a rizsellátás biztonságát jelenti, miközben az alultápláltság jelensége kevésbé szorult vissza. Minden délkelet-ázsiai ország elsősorban a saját prioritásainak és képességeinek megfelelő mezőgazdaságot tart fenn. Az egységes piac és termelési bázis (ASEAN Gazdasági Közösség) létrehozása mindazonáltal továbbra is a délkelet-ázsiai kormányok közös törekvése, ami politikai alapot és szakmai keretet biztosít a további mezőgazdasági fejlődés nemzeti szintű ösztönzéseinek és a regionális együttműködési mechanizmusok újraösszpontosításának is. (Szakáli Máté)
Bevezetés
A Közel-Kelet főbb folyói, az Eufrátesz és a Tigris a mai Iránt, Irakot, Kuvaitot, Szíriát és Törökországot átszelve, évezredek óta vegetációban dús termőterületeket biztosítanak. A legelső ismert emberi mezőgazdasági tevékenység is itt valósult meg több mint 12 ezer évvel ezelőtt. A termékeny félholdnak is nevezett területnek azon képessége, hogy nagyobb emberi közösségek számára is elegendő élelmet gazdálkodjanak, vezetett a legkorábbi állandó emberi letelepedéshez és ennek is köszönhetően alakulhattak ki a nagy civilizációk és birodalmak is a térségben. Ma Irán rendelkezik a Közel-Keleten belül a legnagyobb mezőgazdaságilag megművelt területtel, mintegy 17,5 millió hektárral. A növekvő szárazság azonban komoly kihívások elé állítja, melyet helyileg és más országokkal való együttműködés keretében is igyekszik leküzdeni.
Búzatermelés
Körülbelül tízezer évvel ezelőtt a búza volt az egyik első növény, amelyet e „termékeny félholdnak” is nevezett régióban termesztettek. Azóta az egész világon elterjedt. A búzát körülbelül ötezer évvel később kezdték el termeszteni Európában. Ma a rizs és a hüvelyesek mellett a legfőbb emberi fogyasztásra szánt növény. A búza származási régiója azonban már nem a világ legnagyobb termelője. Törökország emelkedik ki a közel-keleti országok közül, a világ teljes búzatermelésének 2,26 százalékát adja, 2022/2023-ban 17,5 millió tonna termelési volumennel.
Öntözés és a vízválság kezelése
Évezredeken át az Eufrátesz és a Tigris megbízható vízforrás volt a régió számára, és lehetővé tette a mezőgazdaság és a kifinomult öntözőrendszerek fejlődését. Napjainkban azonban a növekvő szárazság veszélyezteti a térségben a vízforrásokra támaszkodó mezőgazdasági iparágakat. A közel-keleti régió talaja és földje száraz, és vízre van szüksége. Az olyan országok, mint Irán, teljes vízkivételük 92 százalékát a mezőgazdasági szektorba irányítják. Irán világszerte az egyik vezető vízfelhasználó a mezőgazdaság számára, bár Indiában, Kínában és Indonéziában lényegesen magasabb volt a vízkivétel mennyisége. A csapadékra hagyatkozás nem járható út a közel-keleti régió minden országa számára a termés fenntartására. A vízhiány jelentős probléma különösen Iránban, a világ egyik legszárazabb országában. Az ország vízkészletei nagymértékben függenek a csapadéktól, és a korlátozott vízkészlet gyorsan kimerül az éghajlatváltozás és más tényezők okán. A vízválság kezelése érdekében az iráni kormány különféle kezdeményezéseket indított, köztük gátak építését (Qiz Qalasi-gát, Irán és az Azerbajdzsáni Köztársaság legnagyobb közös vízügyi projektje) és vízszállítási projekteket, valamint a mezőgazdaságban és az iparban a vízhasználat csökkentését célzó programokat. Irán jelentős vízszintemelkedésről számolt be az Urmia-tónál, közel egy évtizeddel azután, hogy a kormány hatalmas helyreállítási programot indított, hogy megakadályozza a tó kiszáradását.
Iráni agrárdiplomácia
Irán eltökélt szándéka, hogy agrárdiplomácia révén elmélyítse kapcsolatait a szomszédos országokkal, különösen Törökországgal. Ez év elején (2025.01.10) sor került egy magas szintű találkozóra a két ország agrárminiszterei és delegációik között. Kiemelték az élelmiszer-csomagolás korszerűsítésének és az exportterminál engedélyek megkönnyítésének szükségességét az exportpiacok bővítése érdekében. Az iráni agrárminiszter megemlítette, hogy a hatékonyságot és innovációt hangsúlyozó versenyszféra létfontosságú szerepet játszik a gazdasági kihívások leküzdésében. Irán mezőgazdasági exportja a Törökországgal folytatott kétoldalú kereskedelem 20 százalékát teszi ki, amely az iráni év első kilenc hónapjában (2024. március 20. és december 21.) meghaladta a 14 milliárd dollárt.
Az erősödő Irán-Omán kapcsolatok fényében ez utóbbi ország irányában is 15 százalékos növekedést lehetett látni az előző év azonos időszakához képest. Irán megközelítőleg 1,146 milliárd dollár értékben exportált árut Ománba a jelenlegi iráni naptári év első kilenc hónapjában (2024. március 20. és december 21. között).
Irán stratégiai szövetségesével, Oroszországgal szintén fontos agármegállapodások születtek az oroszországi 32. Prodexpo Nemzetközi Élelmiszer-, Ital- és Nyersanyagkiállítás során. (Sárkány László)
A szerzők az Eurázsia Központ kutatói.