Fotó: AFP/Money Sharma
Eurázsia Központ
07/02/2025 23:11
Oroszországban visszafogottak a várakozások azzal kapcsolatban, hogy Trump megválasztása hatalmas változásokat hozna a bilaterális kapcsolatokban. Természetesen a Kreml megjegyezte, hogy a többi amerikai politikushoz képest Donald Trump valóban több alkalommal is beszélt a világban zajló konfliktusok lezárásának szükségességéről, ami mindenképpen pozitív. Ezzel együtt Oroszország bármelyik amerikai adminisztrációval hajlandó együttműködni, de azt kizárólag saját nemzeti érdekeinek megfelelően teszi majd. Az orosz szakértők úgy vélik, hogy Trump megválasztása nem hoz kardinális változásokat az ukrajnai háborúban, de az ő elnöksége alatt lehet meg a reális esély arra, hogy ezek a változások vagy akár a rendezés bekövetkezhessen. Az orosz köztudatban jelen van annak az emléke, hogy első elnöksége alatt Trump 13 szankciós csomagot vezetett be Oroszországgal szemben és az ő elnöksége alatt Ukrajna nyíltan visszautasította a Minszki megállapodások megvalósítását. Mindazonáltal a Kreml nagy figyelmet fordít majd Trump elő nyilatkozataira és lépéseire és majd ezek mentén vonja le a következtetéseket. Sokan helyezik a hangsúlyt az Egyesült Államok 47. elnökének üzleti vénájára, utóbbi pedig arra ösztönözheti majd szerintük őt, hogy mérsékelje Ukrajna támogatását.
Elemzők úgy vélik, hogy Trump beiktatása után nem sokkal kezdetét veheti egy Putyin-Trump találkozó szervezése, ezt akár a két elnök telefonbeszélgetése is megelőzheti. Az esetleges tárgyalások helyszínéül Budapestet is felvetik, utóbbi azonban egyelőre találgatások szintjén van. Hogy a tárgyalások, ha megvalósulnak, milyen eredményhez vezetnek, egyelőre nem tudható. A Kreml számára fontos lenne területi szerzeményeinek megtartása, Ukrajna NATO tagságának lehetetlensége, valamint a szankciók legalább egy részének a feloldása. Washingtonban azonban nem fogadhatnak el mindent, hiszen nem hagyhatják, hogy Oroszország túlnyerje magát. Tényleges kompromisszumos megoldáshoz mindkét félnek engednie kell, de anélkül, hogy ez komoly arcvesztéssel járna. (Seremet Sándor)
Ukrajnában a demokrata jelölt volt a favorit, ugyanakkor az elmúlt hónapokban Volodimir Zelenszkij elnök igyekezett a republikánusok felé, de maga Trump felé is nyitni, választási győzelme alkalmából gratulált is neki. Ukrajnában a fő kérdés az új adminisztrációval kapcsolatban a támogatások mértéke és szintje lesz. S bár a szakértői körökben jelentős a szkepticizmus az új elnök politikájával kapcsolatban, mégis sokan vélik úgy, hogy a támogatás nem szűnik meg, csak átalakul, esetleg hitelekre vagy egyéb formátumokra. A gondot inkább a kommunikáció jelentheti. Korábban, amikor a Kongresszus elhúzta a támogatások átadását Ukrajnának, hatalmas károkat okozott a katonák harci moráljában. Ettől tartanak most is. Mindazonáltal Ukrajna továbbra is fontos stratégiai partner Washington számára, és ahogy Oroszországban is, úgy Ukrajnában is Trump első elnökségére hivatkoznak, amikor a háború gyors lezárásól beszélnek. Ezzel együtt az új adminisztráció Oroszországért és Ukrajnáért felelős különmegbízottja Keith Kellogg, még tavaly tavasszal kidolgozott egy lehetséges rendezési tervet. Kijevi látogatása már ki is volt jelölve az év elejére, azonban a beiktatás utánra napolták el. Trump tanácsadói körében egyre többet beszélnek az esetleges területveszteségekről Ukrajnában, valamint az értelmetlen öldöklés leállításának szükségességéről. Az ukrán vezetés számára azonban fontos, hogy jól eladható eredménnyel zárja a háborút, ezért azt csak olyan feltételek mellett hajlandó lezárni, amelyeket elfogadhatónak és eladhatónak tart, és a súlyuk elég ahhoz, hogy kompenzálhassák az esetleges területi veszteségeket, még ha azok ideiglenesek is lesznek.
Ukrajnának aktívan kell tevékenykednie, hogy érdekeit érvényesíteni tudja. Egyes szakértők szerint második kurszki támadás egyik célja az lehetett, hogy egyrészt növelje az ukrán lakosság harci kedvét hiszen nem elég, hogy alig kap pozitív híreket a frontról a nemzetközi térből is egyre többször azt hallja, hogy Ukrajnának területi veszteségek árán is le kellene állítani a háborút úgy, hogy nem hogy NATO-tagságot, de biztonsági garanciákat sem biztos, hogy kap. Másrészt pedig, hogy demonstrálja a nyugati partnerek és elsősorban a beiktatásra váró új amerikai adminisztráció számára, hogy Ukrajna igenis harcképes, nem indokolt engedni az orosz igényeknek és érdekeknek, amennyiben a háború lezárásáról van szó. Ennél kritikusabb hangok pedig úgy vélik, hogy a támadás célja pusztán a tárgyalások lehetőségének szabotálása. Az orosz vezetés többször leszögezte, hogy addig nem hajlandó semmilyen tárgyalásokba belemenni, ameddig egyrészt nem lesznek figyelembe véve a harctéri realitások és az ukrán haderő ki nem vonul/vagy ki nem lesz szorítva az orosz területekről. Az orosz álláspontra az Egyesült Államoknak kevés ráhatása van, ezért Kijevben joggal gondolhatják, hogy rájuk gyakorolnak majd nyomást, hogy az orosz elvárásokhoz közelibb feltételeket fogadjanak el és üljenek le a tárgyalóasztalhoz. Bár a háború lezárása egy nap alatt nem valósítható meg, a szakértők úgy vélik, hogy egy a beiktatástól számított 100 napos időintervallum erre akár elég is lehet. Ukrajna esetében ez az idő arra lehet szükséges, hogy a jelenlegi vezetés biztosítsa számára politikai fennmaradását, ha az országban választások kerülnek kiírásra. (SS)
Donald Trump győzelme más-más régióban más-más elvárásokat támasztott. A Dél-Kaukázusra ez többszörösen igaz. A Kaszpi-és a Fekete tenger közötti keskeny hegygerincekkel átszőtt régió ugyanis két az Egyesült Államok két stratégiai riválisa közé, Irán és Oroszország, ékelődik. Geopolitikai tekintetben igen fontos régió, ezzel együtt annak három országa igen eltérő utat jár ebből kifolyólag értékük is eltérő Washington számára.
Georgia, amely hagyományosan jó viszonyt ápolt az Egyesült Államokkal, olyannyira, hogy túlzott közeledése 2008-ban háborúhoz vezetett Oroszországgal, de a 2012 óta hatalmon lévő Georgiai Álom párt politikája igen sok kritikát váltott ki a demokrata adminisztrációtól, fagyossá téve Tbiliszi és Washington viszonyát. A georgiai vezetőség szempontjából egy új liberális adminisztráció kedvezőtlen lett volna, így Trump megválasztása pozitív várakozásokkal töltötte el azt. Elsősorban ennek az lehetetett volna a hozadéka, hogy a Georgiai Álomra nehezedő nemzetközi nyomás annak konzervatívabb politikája miatt mérséklődni fog. Georgia földrajzi elhelyezkedése kritikusan fontos, ugyanis jelenleg a kelet-nyugat irányú konnektivitás egyik legfontosabb eleme és ez mind az áruszállításra, mind az energiára is igaz. Ennek megfelelően a georgiai vezetőség arra számított, hogy az országgal kialakítandó viszonyt ennek tudatában és nem ideológiai megfontolások mentén alakítja majd az új adminisztráció. Georgia és a Georgiai Álom helyzetét tovább nehezítik a választások után kitört és azóta is fel-fel villanó zavargások és az azokra adott kormányzati reakciók által keletkező nyugati kritika, amely bár elsősorban az Európai Unió felől érkezik, valamint az ország egyre szorosabb partnersége Kínával, amelyet a Trump-adminisztráció fő riválisának tart. A várakozások egyelőre nem látszanak beigazolódni, Trump beiktatása előtt ugyanis a kongresszus elé már bekerült egy kétpárti törvényjavaslat, amelynek munkacíme „Georgian Nightmare Non-Recognition Act” azaz a „Georgiai Rémálom nem elismerési törvény”, célja pedig, hogy delegitimálja az amerikai vezetés kapcsolatait a jelenlegi tbiliszi kormánnyal. Szimbolikus, hogy Trump beiktatására a leköszönt, de magát hivatalban tartó Szalome Zurabisvili elnököt hívták meg. Egyelőre azonban még nem világos, Trump milyen mértékben kíván majd bevonódni a georgiai belpolitikai folyamatokba.
Hasonlóak a várakozások Azerbajdzsánban is, amit hagyományosan több kritika ér politikai berendezkedése miatt, ezzel együtt Georgiához képest jobb helyzetben van nyersanyagforrásai miatt, amelyekre hatalmas szükség van Európában. Trumpot elsősorban üzletemberként értékelik, pragmatikus, üzletorientált megközelítést várva tőle a régió egészével és az egyes országokkal való együttműködése kapcsán.
A legösszetettebb helyzet Örményország esetében van. Nyitott határai csak Georgiával és Iránnal vannak, az azeri-örmény viszony rendezetlensége Törökország és Azerbajdzsán irányában is elszigeteli. Bár a liberális politikai körök igen komoly szolidaritást mutattak Örményország irányába, lévén hogy tekintélyelvű rendszerek közé van szorulva (ebbe néha Georgiát is beleszámították az ottani kormánynak a liberális elit számára elfogadhatatlan politikája miatt). Trump esetében ez nem igazán lesz elég, ugyanis az ő adminisztrációját az ilyen jellegű ügyek kevésbé foglalkoztatják. Örményországban úgy vélik, hogy Trump számára a Dél-Kaukázus ügye periférikus lesz. Igaz, korábban elítélte az örményekkel szembeni atrocitásokat és kifejezte hogy kiáll a karabahi örmények jogaiért. Ezzel együtt sokan tartanak attól, hogy az azeri-örmény viszony rendezését nem feltétlenül Jereván számára kedvező módon rendezi majd, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és Örményország között Trump beiktatása előtt néhány nappal stratégiai partnerségi megállapodás került aláírásra.
Az új adminisztráció számára az, hogy milyen és mennyi figyelmet fordít a régiónak sokban függ attól, milyen lesz a viszony Oroszországgal. Amennyiben a konfrontáció fokozódni fog, úgy előfordulhat, hogy az egész Dél-Kaukázusra úgy tekintenek majd, mint egy potenciális eszközre, amivel Oroszország számára problémákat lehet okozni. Utóbbi Iránra nézve is igaz lehet. Amennyiben a viszony enyhülni fog, úgy valószínűleg kevesebb figyelem jut a régiónak és annak gazdasági kulcsszerepe fog előtérbe kerülni. (SS)
Minszkben nyíltan elmondták, hogy Trumpnak szurkolnak a választások során, mondván, nyerje meg a választásokat és vessen véget a háborúnak egy nap alatt, ahogy ígérte fogalmazott Aljakszandr Lukasenka elnök. A belarusz eset azonban annyiban más a régió többi országához képest, hogy a regnáló elnököt a demokrata adminisztráció nem ismerte el, helyette Szvjatlana Tyihanovszkaját támogatja, aki szerintük tényleges győztese a 2020-as választásoknak. Az őt támogató belarusz körök úgy vélik, hogy Trump kevés figyelmet fordít majd az országra, vagy a demokratizálásának kérdésére. Minszk és Washington kapcsolatának indikátora az lesz, hogy az amerikaiak elismerik-e a január 26-ai választások eredményét. (SS)
Donald Trump hivatalba sem lépett, de a külpolitikai programja máris nagy visszhangot keltett, mindamellett, hogy azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Trump által vázolt amerikai külpolitikai programon vélhetően még jelentős kiigazítások várhatóak a nagyhatalmakkal és Washington számára stratégiai jelentőségű régiókkal való kapcsolatok újrahangolásában. Közép-Ázsia pedig az új amerikai adminisztráció e kettősségben kiemelkedik. Ugyanis, más, az Egyesült Államok érdekeltségi körébe tartozó térségekkel ellentétben, ahol a politikai irányok legalább részben már meghatározásra kerültek, a Közép-Ázsiával kapcsolatos jövőbeli amerikai politika továbbra is rejtély.
Közép-Ázsia amerikai külpolitikában elfoglalt helye nagyon marginális, amit jól mutat az is, hogy történelem során (a közép-ázsiai országok Szovjetuniótól történő függetlenedése óta) még egyetlen hivatalban lévő amerikai elnök sem látogatott el a régióba, illetve nem tartott elnöki szintű csúcstalálkozót a közép-ázsiai országok vezetőivel. Emellett Washington számára maga a régió is gyakran háttérbe szorult más globális prioritások – Közel-Kelet, Ázsiai-Csendes-Óceáni térség – miatt. Azonban arra volt már példa, hogy közép-ázsiai vezetők látogatást tettek az Egyesült Államokba, de találkozniuk az amerikai elnökkel még így sem sikerült, ami aláhúzza a régióval kapcsolatos marginális vagy periférikus amerikai hozzáállást.
Közép-Ázsiát – amely az amerikai külpolitikában régóta háttérbe szorult – hagyományosan az afganisztáni amerikai célok szempontjából való hasznosságán keresztül szemlélték. A régió stratégiai jelentőségét háttérbe szorították az Ukrajnával és a Közel-Kelettel kapcsolatos események. A Biden-kormány alatt egyértelműen az ukrajnai orosz-ukrán háború uralta a napirendet, Tajvan és Kína kérdése mellett kevés teret engedve más régióknak.
Ugyanakkor a Trump adminisztráció jól dokumentáltan és szkeptikusan viszonyul az Egyesült Államok hosszú távú ukrajnai szerepvállalásához, ami Közép-Ázsiát akár az amerikai stratégia kulcsfontosságú elemévé teheti, abban az esetben, ha az új washingtoni kormányzat felismeri a régióban rejlő számára kedvező lehetőségeket.
Trumpi külpolitika lehetőségei
Miután Donald Trumpot újraválasztották az Egyesült Államok elnökévé, az Egyesült Államok közép-ázsiai külpolitikáját továbbra is külső tényezők alakítják. A kormányzat Kínával szembeni agresszív álláspontja magában foglalja a szigorúbb vámok bevezetését és a gazdasági szétválasztás folytatását, ami Kína közvetlen szomszédsága miatt közvetlenül érintheti Közép-Ázsiát. Ha és amennyiben Donald Trump beváltja a Kínával kapcsolatban tett előzetes ígéreteit és a második Trump-kormányzat arra összpontosít majd, hogy Kína befolyásával szemben alternatív infrastrukturális projekteket támogasson, és csökkentse a kínai beruházásoktól való függőséget a világban, akkor valószínűsíthető, hogy Washington szorosabb együttműködéseket szeretne majd kialakítani a közép-ázsiai országokkal.
Kihívások Közép-Ázsia számára
2025-ben a gazdasági fejlődés a régió országai számára továbbra is prioritás marad. A külső befektetések kihasználása az infrastruktúra és a növekedés érdekében előnyös, de a közép-ázsiai nemzeteknek biztosítaniuk kell, hogy az ilyen kötelezettségvállalások ne veszélyeztessék hosszú távú érdekeiket, és ne teremtsenek fenntarthatatlan függőséget. Az Egyesült Államok Közép-Ázsiára vonatkozó stratégiája 2019-2025 hangsúlyozza az amerikai befektetések és fejlesztések előmozdítását, amelynek célja egy olyan kedvező környezet megteremtése, amely átlátható, nyitott és vonzó az amerikai vállalkozások számára. A gazdasági reformokra és a külföldi befektetések vonzására való összpontosítás segíthet a közép-ázsiai országoknak megerősíteni gazdaságukat, és csökkenteni az egyetlen külső szereplőtől való függőséget.
Bár a második Trump-kormány külpolitikájának középpontjában vélhetően az ázsiai-csendes-óceáni térség állhat majd, ez nem jelenti Közép-Ázsia elhanyagolását. Inkább az, hogy Trump az ázsiai-csendes-óceáni térségre összpontosít, adott esetben még előnyöket is teremthet Közép-Ázsia számára, mivel a régió Washington számára a kínai befolyással szembeni szélesebb körű stratégiai érdekek közé tartozhat.
Ugyanakkor nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy Közép-Ázsia potenciálját minden nagyhatalom szemében elsősorban a régió erőforrásokban gazdag, mint a kőolaj és földgáz, a ritkaföldfémek erőteljes jelenléte és a kritikus ásványkincsek bősége jelenti. Újraválasztását követően Trump növelheti az amerikai befektetéseket ezekben az ágazatokban Közép-Ázsiában, különösen figyelembe véve a régió gazdag uránium- és egyéb ritka ásványi anyag lelőhelyeit, amelyek nélkülözhetetlenek a technológiai és védelmi ipar számára. Emellett az energetikai és közlekedési infrastruktúra kiépítése nemcsak gazdasági előnyökkel járna, hanem stratégiai igazodással is az amerikai érdekekhez, csökkentve a Kínától való függőséget és alternatívát kínálva Oroszország befolyásával szemben, ami azonban mind orosz, mind kínai részről feszültségeket keltene. Illetve ebben a tekintetben figyelembe kell venni azt a szcenáriót is, hogy Washington Közép-Ázsiával kapcsolatban már korántsem bír olyan gazdasági befolyással, mint korábban azt elképzelte. (Veres Szabolcs)
Az elmúlt évtizedben az Egyesült Államok Közel-Kelettől való elszakadásának lehettünk a tanúi. Ezzel egyidőben Oroszország és Kína megerősítette szerepvállalását és befektetéseit az arab világban, nagyobb befolyást szerezve a térségben. Washington nem szakadt el teljesen a Közel-Kelettől, csupán átrendezte prioritásait és pozícióit, hogy minél nagyobb befolyást gyakorolhasson az Indo-csendes-óceáni térségre, hogy ott érdekeltségeit megőrizze.
Bassár al-Aszad szír elnök tavaly decemberi bukásának híre keményen ütött Washingtonban. A hatalomátvételnek gyorsasága és teljessége sokkoló volt a politikai döntéshozók számára. Az Egyesült Államok mintha fáziskéséssel követte volna az eseményeket a Közel-Keleten, míg más regionális és globális szereplők lépéselőnnyel mozognak a térségben.
Az Egyesült Államok jelenlegi befolyása súlyos hiányosságokat mutat. Egyrészt kevés eszköze van annak érvényesítésére Szíriában, hiszen mindössze 2000 katona van a helyszínen, és nincs diplomáciai jelenléte. Ezzel szemben Törökország óriási befolyásra tett szert, különösen Szíria északi részén. Ankara nagy katonai betörésre készülhet saját milíciás szövetségeseivel együtt, hogy harcoljon többek között az Egyesült Államokkal szövetséges SDF ellen, s Washingtonnak jelenleg kevés eszköze van egy ilyen lépés megakadályozásához. Hacsak nem Izrael végzi el ezt.
A zsidó államnak a mindenkori amerikai adminisztráció örök barátja, s úgy tűnik, ha akarja (?) sem képes visszatartani attól, hogy az jogos önvédelmét önbíráskodássá, bosszúvá fokozza. Nagy kérdés, hogy az Egyesült Államok új elnöke képes lesz-e elődjének hibáit és hiányosságait korrigálva egy szervezett nemzetközi stratégia végrehajtására, amely magában foglalná a Törökországgal való hatékony együttműködést, a kapcsolatok kiterjesztését az összes féllel és megfékezve Izraelt abban, hogy addig feszítse a húrt, amíg az el nem szakad.
Trumpnak és munkatársainak még a beiktatását megelőző megnyilatkozásai okot adnak/adtak a bizakodásra. Először is, Trump felszólította Izraelt, hogy gyakoroljon önmérsékletet, és kerülje el az eszkalációt a régióban. Másodszor, tanácsadói hangsúlyozták, hogy a hivatalba lépő adminisztráció célja a Közel-Kelet stabilitása, különös tekintettel az Izrael és Libanon közötti béke megteremtésére. Harmadszor, személyesen kezdett foglalkozni a Gázai övezetben fogva tartott izraeli foglyok szabadon bocsátásának ügyével. Negyedszer, Trump míg Izrael barátja marad, kezdett elhidegülni a zsidó állam kevéssé kompromisszumkész miniszterelnökétől. Ötödször, meghirdette a „béke a Közel-Keleten, béke otthon az Egyesült Államokban” jelmondatot.
A jelzett irányt megerősíteni látszott, hogy még Trump elnök beiktatása előtt 5 nappal a Hamász és Izrael között megállapodás született a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról. Utóbbi meg is kezdődött még a beiktatás előtt, így hivatalba lépett a tűzszünet. Ugyanakkor a fegyvernyugvás hivatalos életbe lépése előtt Izrael még egyszer bombázta Gázát, a támadásban legalább 82-en meghaltak, s ezzel a 15 hónapos háború halálos áldozatainak számát 46 788-ra növelve.
Amerika nem tudta megfékezni örök barátját, s ez utóbbi tanújelét adta annak, hogy a béke számára csak azután következhet be, miután ellenségét megsemmisítette. Az Egyesült Államok nem is biztos, hogy ebben meg is akarná akadályozni, nincs kizárva, hogy a gázai békekötést csupán a végső háború előkészítésének tartja. És ezt okkal feltételezhetjük.
Trump alelnöke, J. D. Vance kilátásba helyezte, hogy „megnyílnak a pokol kapui a Közel-Keleten”, ha a Gázában tartott túszokat nem engedik szabadon a beiktatás napjáig. A Fox Newsnak adott interjújában ismertette, hogy Izraelnek „a lehető leggyorsabban” meg kell nyernie a gázai háborút (még a tűzszünet érvénybe lépése előtt), hogy a zsidó állam és a szunnita arab államok végre egységes frontot alkothassanak Irán ellen. S hogy a „szúnyogcsípések helyett, végre tisztességesen odacsapjanak”.
Izrael gázai pusztításainak képei és a tűzszüneti megállapodás durva semmibe vétele azonban oly mértékben beleégtek az arab világ emlékezetébe, hogy vágyálom marad az Izrael szunnita arab egységfront. A zsidó állam örülhet, ha a radikális muszlimok mellé nem sorakoznak fel a mérsékeltek is – vele szemben. Nemhogy még melléje álljanak – még ha egy síita is – de mégis muszlim ország ellen. Irán nem mellesleg stratégiai szövetségese az arab világban egyre nagyobb befolyással bíró Oroszországnak és Kínának. Ezt a meccset akarja lejátszani az USA és Izrael magára maradva? Nem valószínű – józan ésszel nézve. (Sárkány László)
Donald Trump Dél-Ázsia-politikáját valószínűleg az Indo-csendes-óceáni térségre vonatkozó víziója fogja vezérelni, amelyben India továbbra is létfontosságú partner lesz. Az Egyesült Államok és India érdekeinek összefutása, különösen a felemelkedő Kína jelentette kihívás, a kapcsolat egyik fő mozgatórugója volt. Az indiai-amerikai stratégiai partnerség az előző Trump-korszakban virágzott: a két ország alapvető védelmi megállapodásokat írt alá, Washington jóváhagyta a kulcsfontosságú fegyvereladásokat Indiának, és támogatást nyújtott a Kínával való határ menti szembenállás során.
Ugyanakkor ne feledjük, hogy 2024-es kampánya során Trump „nagyon nagy visszaélőnek” nevezte Indiát az USA-val fennálló kereskedelmi kapcsolataiban. Míg az esetleges amerikai vámok főleg Kínát terhelik majd, Újdelhi sem biztos, hogy megússza büntetlenül. Indiának éppen ezért diplomáciai eszközökkel kell majd tompítania a hatásokat.
A terrorizmus elleni globális háború a 2000-es években Pakisztánt az Egyesült Államok egyik legfontosabb partnerévé tette. Trump döntése, miszerint két évtized után 2021-ben kivonja az amerikai csapatokat Afganisztánból, azonban negatív irányba terelte az amerikai-pakisztáni kapcsolatokat. Később Washington azzal vádolta Iszlámábádot, hogy támogatja a tálibokat és biztonságos menedéket nyújt nekik Pakisztánon belül. Iszlámábád csalódására az Egyesült Államok nemcsak Pakisztánt szorította ki az indo-csendes-óceáni politikájából, hanem Indiát jelölte meg a legfontosabb dél-ázsiai partnerként.
Trump Pakisztánnal kapcsolatos külpolitikáját valószínűleg a Kínával való verseny diktálja majd, és az indiai-amerikai partnerség változó áramlatai fogják vezérelni. Iszlámábádra valószínűleg egyidejűleg nyomás nehezedik majd, hogy érdemben lépjen fel a térségben a terrorizmus elleni küzdelem terén, és kevésbé támaszkodjon a kínai befektetésekre a Kína-Pakisztán gazdasági folyosó révén. Arra is számítani lehet, hogy Trump elnök nyomást gyakorol majd Pakisztánra, hogy csökkentse stratégiai és gazdasági elköteleződését Kínával szemben.
Trump ígéretet tett arra, hogy az első ciklusához hasonlóan csökkenti a nemzetközi kiadásokat, hogy az „Amerika az első” megközelítésre összpontosítson, ami hatással lehet Afganisztán amerikai segélyekhez való hozzáférésére. A Biden-kormányzattal ellentétben Trump kevésbé valószínű, hogy támogatná az élelmezésbiztonságot, az emberi jogokat és a nők oktatását célzó kezdeményezéseket Afganisztánban, hacsak nem tekintik azokat stratégiai szükségszerűségnek. Trump Afganisztánnal kapcsolatos megközelítése jelentős problémák forrása lehet, mivel alááshatja az élelmezésbiztonságot és gazdasági visszaeséshez vezethet. Ez vákuumot teremtene, és olyan regionális hatalmakat bátorítana, mint Oroszország, Kína és Pakisztán, hogy belépjenek és betöltsék a vákuumot. (Klemensits Péter)
Donald Trump második ciklusa várhatóan több területen is jelentős változásokat hoz Délkelet-Ázsia és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokban. A trumpi külpolitika középpontjában ugyanis a kereskedelmi protekcionizmus és a gazdasági nacionalizmus áll, valamint a kül- és biztonságpolitikában való feltételes elkötelezettséggel járó viszonylagos visszavonulás.
Bár az elemzők egy része az Egyesült Államok és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) közötti elkötelezettség drámai csökkenését várja a második Trump-kormányzat érdektelensége miatt, egy ilyen elmozdulás valószínűleg marginális lenne. Az előző Biden-kormányzat a minden délkelet-ázsiai államot magában foglaló regionális csoportosulással kapcsolatos megközelítése nem volt olyan erőteljes, mint amilyennek eredetileg várták, mivel a kialakulóban lévő regionális minilaterális formátumokat (például AUKUS, Quad, IPEF) és a kulcsfontosságú kétoldalú partnereket helyezte előtérbe. A második Trump-kormányzat valószínűleg folytatni fogja ezt a megközelítést, és az ASEAN-t kevésbé fontosnak fogja tartani, de nem hagyja majd figyelmen kívül.
A valódi változások az egyes ASEAN-tagállamok és az Egyesült Államok közötti dinamikákban fognak leginkább megmutatkozni, ahol a stratégiai megközelítésekben apró eltolódások már most megfigyelhetők. Washington a régió egyes országaival fenntartott kétoldalú kapcsolataira a kereskedelmi, politikai és biztonsági prioritások alapján fog összpontosítani, tranzakcionális szemléletben. Ezzel összefüggésben a délkelet-ázsiai országok stratégiai érdekeiktől függően vagy proaktívabban és az elnök körére fókuszálva próbálnak kapcsolatot tartani Washingtonnal, mint például Indonézia, a Fülöp-szigetek vagy Szingapúr, vagy pedig tudatosan visszafogottan viselkednek. A délkelet-ázsiai gazdaságok számára a második Trump-elnökség a geoökonómiai alkudozásról és tárgyalásról fog szólni, aminek során az egyes államoknak és az ASEAN-nak bizonyítaniuk kell együttműködési értéküket, hogy továbbra is érdemi biztonsági jelenlétre és érdemibb gazdasági elköteleződésre bírják Washingtont. A bizonyítás magában foglalja a pozitív személyes kapcsolatok kialakítása mellett a folyamatos pozícionálást is a Trump-kormányzat várhatóan változó prioritásainak megértése alapján, illetve a cseretranzakciók és alternatív szektorális értékek felajánlását például a nyilvános diplomácia vagy a tengeri biztonság terén a kedvezőbb tárgyalási kimenetelek, például az alacsonyabb vámtételek fejében.
Az ASEAN gazdaságai technológiaátvevőkként a fejlettebb gazdaságokkal való ellátási lánc-integrációtól függenek, ennélfogva elkerülhetetlenül ki vannak téve az Egyesült Államok és Kína, mint a műszaki tudás és a végpiacok kulcsfontosságú szolgáltatóinak protekcionista szakpolitikáinak. Az ASEAN-államok szerepe a globális ellátási láncokban ugyanakkor nemcsak az ezektől való függésüket, hanem potenciális stratégiai előnyüket is mutatja. Az ellátási láncok előreláthatólag tömegesen átrendeződnek: a „Kína Plusz Egy” vállalati stratégiát a multinacionális cégek immár valószínűleg kombinálni fogják az átrakodással vagy helyi tartalom hozzáadásával járó „Kína Plusz Egyen Keresztül” műveletekkel, amit az egyes délkelet-ázsiai államok is támogathatnak az amerikai kereskedelmi korlátozások (és a kínai válaszintézkedések) kikerülése és a percepcióik javítása érdekében.
A délkelet-ázsiai országok ha nem is egységes, de egyirányú fellépését elősegítheti maga az ASEAN is, amelynek idei soros elnöke, Malajzia megközelítése kettős az „értékbizonyítás” terén. Egyrészt Kuala Lumpur az ASEAN hosszú távú stratégiai értékének a megerősítésére törekszik a tágabb térségben, az ASEAN által vezetett mechanizmusokon keresztül, ami fontos multiplikátor lehet az Egyesült Államokkal és a Kínával folyó párhuzamos, de nem kizárólagos együttműködéseiben. Másrészt Malajzia célja az ASEAN kapcsolatépítésének a kiszélesítése, beleértve az olyan regionális szervezeteket, mint az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC), a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (RCEP), esetleg az Indiai-óceáni Parti Államok Szervezete (IORA) és a Dél-amerikai Közös Piac (MERCOSUR), hogy diverzifikálja az ASEAN és tagállamai politikai és gazdasági elkötelezettségeit, illetve lehetőségeit. A célirányos eredményekhez mindenesetre biztos kezű, következetes és alkalmazkodóképes diplomáciára lesz szükség a délkelet-ázsiai államok részéről. (Szakáli Máté)