Fotó: Hegedüs Róbert
Őry Mariann
05/09/2023 22:30
- Milyen események vezettek az ukrajnai háború kitöréséhez? Van-e felelőssége a Nyugatnak ebben a helyzetben?
- Ez egy olyan háború, amelynek soha nem lett volna szabad kitörnie, és nem is történt volna meg, ha az Egyesült Államok jobban viselkedett volna, és ha az USA és Oroszország azt tette volna, amit 1992-től kezdve kellett volna tennie, vagyis kölcsönösen tiszteletteljes és együttműködő kapcsolatot alakított volna ki. Amikor a Varsói Szerződés 1990-ben felbomlott, az Egyesült Államok megígérte Gorbacsov elnöknek, hogy a NATO egy centit sem mozdul kelet felé. Ez az Egyesült Államok és Németország részéről megfelelő kötelezettségvállalás volt, mindkét ország nagyon határozottan vállalta, mert a bizalom, a demilitarizáció és a gazdasági kapcsolatok korszakára volt szükség. Sajnos az amerikai döntéshozók már 1992-ben elkezdték megszegni azt, amit ígértek. Elkezdték tervezni a NATO bővítését. Valójában már az kilencvenes évek elején tervbe volt véve a NATO bővítése egészen Ukrajnáig. Véleményem szerint ez volt az Egyesült Államok legnagyobb hibája.
- Miért?
- Mert ez azt jelentette, hogy egyre nagyobb lesz a bizalmatlanság az USA és Oroszország között. Oroszország nagyon erős ország. Nukleáris szuperhatalom. Úgy vélem, hogy az USA aláásta azt, amit el lehetett volna érni. Mindez jóval Putyin elnök hatalomra kerülése előtt kezdődött. Ez nem róla szólt, hanem az USA hegemóniájának, az egypólusú világrendnek a megerősítéséről a hidegháború végén. Ez az állítás téves, veszélyes, provokatív és arrogáns volt. És ha az USA nem tette volna ezt, sokkal, de sokkal biztonságosabb és együttműködőbb világunk lenne.
Az Egyesült Államok legnagyobb és legveszélyesebb lépése az volt, hogy katonai szövetségét Ukrajnára és Grúziára is kiterjesztette, ezzel gyakorlatilag bekerítette Oroszországot a Fekete-tenger térségében, és döntően csökkentette Oroszország erejét. 2008-ban George W. Bush szorgalmazta, hogy a NATO kötelezze el magát az Ukrajnára és Grúziára való kiterjesztés mellett. Ekkor már Putyin volt az elnöki székben, és nagyon, nagyon határozottan tiltakozott ez ellen. Már 2007-ben, a Müncheni Biztonsági Konferencián híres beszédet mondott, amelyben határozottan ellenezte a NATO-bővítést. De az amerikai politikai osztály nem hallgatott rá.
2010-ben Ukrajnában elnököt választottak, aki bölcsen a semlegesség politikáját követte, Viktor Janukovicsot. Ez a háború Janukovics 2014-es erőszakos megbuktatásával kezdődött, mert ez azonnal háborúhoz vezetett a Donbaszban és ahhoz, hogy Oroszország igényt formált a Krímre. 2014 és 2015 között két minszki megállapodással próbálták leküzdeni a háborút. Az Egyesült Államok ellenezte ezeket a megállapodásokat, és Ukrajna nem hajtotta végre őket. 2021-ben, amikor Biden elnök hivatalba lépett, Putyin nagyon határozott figyelmeztetéseket küldött az Egyesült Államoknak, hogy állítsa le a NATO bővítését. Biden azt válaszolta, hogy az Egyesült Államok nem fog tárgyalni erről a kérdésről, és 2022 januárjában hivatalos választ küldött Moszkvának, hogy Oroszországnak semmi köze ahhoz, mit tesz a NATO, és hová megy. Természetesen Oroszország egyáltalán nem így látta, azt mondta, hogy az amerikai katonai szövetségnek az Ukrajnával közös 2000 kilométeres határunkon való jelenléte nagyon is a mi dolgunk. És ekkor indult meg ez az invázió 2022. február 24-én. Még ez az invázió is, teljesen világos, nem Ukrajna meghódítására irányult, hanem arra, hogy Ukrajnát semlegességi tárgyalásokra kényszerítsék. És körülbelül négy héttel az invázió után Zelenszkij elnök nyilvánosan azt mondta, hogy Ukrajna elfogadja a semlegességet a biztonsági garanciák mellett. És ezen az alapon Oroszország és Ukrajna intenzív tárgyalásokat kezdett a háború befejezéséről. Az Egyesült Államok ezután közbelépett, és közölte Ukrajnával, hogy nem írhatja alá ezt a megállapodást úgy, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogassa, ezért tovább kell harcolnia. Így Ukrajna felállt a tárgyalóasztaltól. Az USA növelte a fegyverkezést. Oroszország 2022 nyarán nagy hadsereget mozgósított. A háború pedig tovább eszkalálódott.
- Ki nyerheti meg a háborút?
- Itt nincsenek győztesek. Mindenki veszít. A legnagyobb vesztes természetesen Ukrajna, hiszen lerombolja az országot a háború. Európa a következő legnagyobb vesztes, mert a gazdasági és társadalmi következmények óriásiak. Az Egyesült Államok is veszít, mert több mint száz milliárd dollárt költött, és mert a világ nagy része nem ért egyet az álláspontjával. A világ nagy része azt szeretné, ha a háború véget érne anélkül, hogy a NATO tovább terjeszkedne.
„„Washingtonnak még mindig megvan az az illúziója, hogy valahogyan ő a globális vezető. De nem lehetsz globális vezető, ha a világ nagy része nem akar követni”
”
- A világ legtöbb országa nem igazodik az amerikai állásponthoz, és nem támogatja az Oroszország elleni szankciókat sem. Ez annak a jele, hogy a világ az unipolárisból a multipoláris rend felé mozdul el?
- Nem kérdés, hogy jelentős geotektonikai változást élünk át. Más szóval a geopolitika és a világgazdaság drámai változásokon megy keresztül, még e háború nélkül is. Kína felemelkedése meghatározó esemény a modern világtörténelemben, mert több mint egy évszázad után, amikor az európai birodalmi hatalmak, az Egyesült Államok és Japán jelentősen meggyengítették, ismét a világgazdaság meghatározó részévé vált. Természetesen nem csak Kínáról van szó, mert Délkelet-Ázsia, az ASEAN-országok is jelentős fejlődést mutatnak a gazdaság, a technológia, az oktatás és az egészségügy terén. Nagyjából tizenöt-húsz éves késéssel India mostanra a világ egyik nagyon gyorsan növekvő régiójává válik, egy olyan országgá, amely még Kínánál is népesebb. Eurázsia a világgazdaság és a világ népességének igen jelentős részét adja, ráadásul úgy tekint magára, egy integrált régióra, ahol Kínának, Indiának, Nyugat-Ázsiának, Törökországnak, az Öböl-régiónak és Európának össze kell fognia. Az USA viszont úgy tekint a világra, hogy azt neki kell vezetnie, mindenki másnak pedig követnie kell, és akik nem követik, azok rosszak. Az ukrajnai háborúból azonban azt látjuk, hogy a világ nagy része nem akarja követni az amerikai vezetést, hanem szeretne kijönni az Egyesült Államokkal, de nem szeretné, ha az USA lenne az önjelölt vezető és a szabályok megalkotója. A világ nagy része széles körű gazdasági fejlődést és jólétet szeretne, normális kapcsolatokat a szomszédokkal, nem pedig egymással szemben álló blokkokat. Különösen a fejlődő világ, amely az emberiség nagyjából hétnyolcadát teszi ki, szeretne felzárkózni a gazdasági életszínvonalban, és attól tart, hogy az USA megközelítése megosztja a világot, ahelyett, hogy olyan világgazdaságot tenne lehetővé, amelyben minden ország boldogulhat. Többféle perspektíva van kialakulóban.
- Melyek ezek?
- Az egyik egy integrált Eurázsia, amely a digitális technológiákat, a gyors közlekedést, a városok közötti vasúti és tengeri hajózást használja fel arra, hogy integrálja a világnak ezt a hatalmas régióját, ahol a világ népességének nagy többsége él. Egy másik elképzelés szerint a nem nyugati, azaz nagyrészt a fejlődő, alacsony és közepes jövedelmű államok végre esélyt kaptak arra, hogy felzárkózzanak az észak-atlanti országokhoz, azaz az USA-hoz, Kanadához, az Egyesült Királysághoz és az Európai Unióhoz, amelyek az elmúlt két évszázadban nagyrészt a gazdasági fejlődést vezették. Washingtonnak még mindig megvan az az illúziója, - de szerintem gyorsan eltűnik -, hogy valahogyan ő a globális vezető. De nem lehetsz globális vezető, ha a világ nagy része nem akar követni. És ez a fő lecke, amit az Egyesült Államok ebből a háborúból megtanul.
- Míg az Egyesült Államok a liberális demokráciát akarja exportálni, addig Kína nem akarja a kínai sajátosságú szocializmust elterjeszteni. A jövő az olyan együttműködéseké és integrációké, amelyek kevésbé ideologikusak és inkább pragmatikusak?
- Amikor az Egyesült Államokról beszélünk, nem az amerikai népre kell gondolnunk, hanem egy szűk pénzügyi, katonai és politikai elitről. Az emberek többségét egyáltalán nem kérdezik meg, az ő véleményük nem számít. A politikai osztály álláspontja nem feltétlenül a demokrácia exportjáról szól, hanem nagyrészt az amerikai hatalomról, arról a nézetről, hogy Amerikának kell a világ vezetőjének lennie, ez az, ami biztonságos az Egyesült Államok számára. Van persze némi ideológiai hivatkozás a demokrácia terjesztésére, de nem hiszem, hogy ezt nagyon szó szerint kellene vennünk, mert az USA mindenféle országgal együttműködött már, sok demokráciát megdöntött, hogy diktatúrát telepítsen a helyébe. Leginkább olyan kormányok állnak az érdekében, amelyek támogatják az amerikai vezetést. Ez az amerikai külpolitika meghatározó eleme. Kínának természetesen nem érdeke, hogy az Egyesült Államok vezesse. Ahogy Indiának vagy Oroszországnak sem. Nem ellenzik az Egyesült Államokkal való békés együttműködést, de nem akarnak olyan rendszert, amelyben az USA diktálja a szabályokat, vagy azt, ki van hatalmon és ki nincs.
- Hol van Európa ebben az egyenletben?
- Európa furcsa módon teljesen az Egyesült Államok oldalára állt, a médiában és a politikában szinte az egész retorika az Egyesült Államok által meghatározott narratíva fenntartására irányul. Eszerint ezt a háborút nem előzte meg provokáció, csak Oroszország okozta, sőt, egyetlen ember, aki birodalmat akar létrehozni, ennek semmi köze az Egyesült Államokhoz, és így tovább. Számomra meglepő, hogy az európaiak ezt mondják, mert nekik jobban kellene tudniuk. Néhányan valóban jobban tudják, Orbán Viktor magyar miniszterelnök például egészen biztosan. Mások vagy azért nem mondják ki a valóságot, mert úgy érzik, ha már az USA mellé álltak akkor nem mennek szembe a főnökkel, vagy azért nem, mások is így tesznek. Európának közvetlenül Oroszországgal és Ukrajnával kellene tárgyalnia egy megfelelő európai biztonsági megállapodásról, amely nem azonos a NATO-val. Az EBESZ létrehozása nagyon jó ötlet volt, és most még fontosabb. Oroszországnak az európai biztonsági megállapodások és az európai gazdaság részévé kell válnia. Ez a természeti erőforrásokkal és tizenegy időzónával rendelkező hatalmas ország nagyszerű híd Kelet-Ázsia és Eurázsia nyugati része között. Az Európai Unióban úgy kell tekinteni rá, mint az egészséges, békés, környezeti szempontból fenntartható világ szükséges partnerére. De jelenleg nem így látják. Az Egyesült Államok más narratívát állított fel, és a legtöbb európai politikus ezt követi.
„„Talán az egyik probléma az, hogy az EU és a NATO központja egyaránt Brüsszelben van. Az Európai Unió és a NATO közé egyenlőségjelet tenni Európa számára geopolitikai, társadalmi és gazdasági szempontból is nagy hiba”
”
- Az idén ünnepli tizedik évfordulóját a kínai Övezet és Út Kezdeményezés, a BRI. Hogyan alakítja át a világrendet?
- Ez egy nagyon fontos kezdeményezés. A huszonegyedik századi infrastruktúrát építi ki Eurázsia összekapcsolása érdekében. Kína az Övezet és Út kezdeményezés szponzorálásával, szervezésével és finanszírozásával jelentős globális közérdeket biztosít. A BRI-hez mintegy százötven ország csatlakozott.
- Mennyire előnyös a BRI a résztvevő országok számára?
- Nagyon hasznos, de az ereje a megfelelő típusú beruházások kiválasztásán múlik. A legjobb BRI-beruházások a digitális összeköttetést, a szén-dioxid-mentes energiát, valamint a zöld közlekedést és ipart támogatják. A kezdeményezésnek mindig a fenntarthatóságra kell törekednie.
- Mennyiben különbözik Kína szövetségépítési megközelítése az Egyesült Államokétól?
- Az Egyesült Államok célja, hogy globális hegemón legyen. Több száz tengerentúli katonai bázisba fektetett be. Számos háborút vívott, több tucatnyi rejtett és nyílt rendszerváltó műveletben vett részt külföldi kormányok megbuktatására. Ezek az akciók pazarló és pusztító háborúkba sodorták az USA-t. Peking diplomáciai, pénzügyi és technológiai megközelítése egy fejlett technológiákon alapuló, huszonegyedik századi, összekapcsolt világgazdaság kiépítésére irányul. Természetesen Kína gazdasága óriási hasznot húz ebből a megközelítésből, mivel a világ legolcsóbb szolgáltatója a fejlett infrastruktúrának. De a világ többi része is profitálni fog belőle. Kína a win-win együttműködést hirdeti, amin mindenki csak nyerhet. Nem a hegemónián, hanem az együttműködésen, a kölcsönös tiszteleten és a gazdaság globalizációján alapul, egy többpólusú világban.
- Irán nemrég a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) teljes jogú tagja lett, Belarusz pedig jövőre csatlakozik. Mit mutat mindez, és hogyan befolyásolja a regionális status quo-t?
- A Szaúd-Arábia és Irán közötti, kínai közvetítéssel megindult békülés hatalmas előrelépés a regionális és globális béke szempontjából. Lehetővé tette az SCO kibővítését Iránnal. Általánosságban elmondható, hogy az SCO egy integrált eurázsiai gazdaságot, valamint diplomáciai és biztonsági folyamatot épít. Nagyon remélem, hogy Európa is csatlakozik az eurázsiai összekapcsolódásra és békés együttműködésre irányuló erőfeszítésekhez. Ha Európa és Kína együttműködik, a világbéke és a fenntartható fejlődés nagymértékben előrébb jut.
„„Kína a win-win együttműködést hirdeti, amin mindenki csak nyerhet”
”
- Magyarország kormánya a blokkosodás helyett a konnektivitás mellett érvel. Jó esélye van Magyarországnak arra, hogy megőrizze mozgásterét?
- A konnektivitás, amit a magyar kormány képvisel, először is abszolút helyes koncepció. Ez az, ami békét és jólétet hoz, nemcsak Magyarországnak, hanem Európának és nyugat-ázsiai szomszédainak is. Magyarország Európa közepén van, közel a volt Szovjetunióhoz, a Fekete-tengerhez és a Földközi-tengerhez. Nagyszerű összekötő szerepet játszhat. Remélem, nem csak Magyarország érti ezt meg, hanem Brüsszel is. Talán az egyik probléma az, hogy az EU és a NATO központja egyaránt Brüsszelben van. Az Európai Unió és a NATO közé egyenlőségjelet tenni Európa számára geopolitikai, társadalmi és gazdasági szempontból is nagy hiba. A brüsszeli bürokratáknak el kellene menniük Budapestre, Isztambulba, Moszkvába, Kijevbe, Pekingbe vagy Mumbaiba, hogy megértsék, már egy nagyobb világban élünk. Szükségünk van ezekre az összeköttetésekre. Nem szabad egy megosztott világban vergődnünk, ahol a katonai szövetségek határozzák meg, kivel üzletelünk, és ki ellen harcolunk. Most nyílt háború van Európában, és az USA és Kína ellentéte miatt nyílt háború veszélye fenyeget Kelet-Ázsiában is. Az USA Kelet-Ázsia felé tolja a NATO-t, ami rettenetes ötlet, különösen Európa számára. Bele akar keveredni Európa egy amerikai-kínai háborúba? Természetesen nem. Egy multipoláris világra van szükségünk, ahol nem rangsorolunk országokat, ahol békés kapcsolatokat ápolunk a világ különböző részei között. A helyes válasz tehát a konnektivitás.
A szerző az Eurázsia felelős szerkesztője.
Ez a cikk az Eurázsia 2023/III. számában jelent meg.
Jeffrey Sachs amerikai közgazdász, 1954-ben született, a Harvard Egyetemen doktorált. Jelenleg a Columbia Egyetem Fenntartható Fejlődési Központjának igazgatója, valamint az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózatának elnöke. Három ENSZ-főtitkárral dolgozott, jelenleg António Guterres főtitkár fenntartható fejlődési célokért felelős tanácsadója. Eddig negyvenkét tiszteletbeli doktori címet, valamint francia és észt állami kitüntetést is kapott.
