Neumann János gondolkodó volt, akinek munkásságát és problémamegoldó képességének kiteljesedését, tudományos ismertségét jelentősen határozta meg göttingeni Georgia Augusta egyetem, illetve azon matematikai közösség, amely többek között ápolta Bolyai Farkas, vagy Carl Friedrich Gauss munkásságát is. Amikor Neumann az egyetem évszázados kutatásaihoz kapcsolódott, akkor a kor matematikusai és fizikusai David Hilbert meghatározó alakja köré csoportosultak. Itt született például Neumannal és Lothar Wolfgang Nordheimmel közös dolgozatuk a kvantummechanika alapjairól. Neumann 23 évesen, 1926. december 7-én a Göttingeni Matematikai Társaságban tartott először előadást a társasjátékok elméletéről.
A Neumann-féle játékelmélet megszületése több történeti visszatekintés szerint is a tudós által kedvelt póker kártyajátékhoz köthető. A kaszinók világában sokakat érdekelt, hogy miként lehet például a pókerben blöfföléssel sikereket elérni. Az 1928-ban megjelent „Zur Theorie der Gesellschaftsspiele” (magyarul: A társasjátékok elméletéről) című művében – a 1926-os tanulmány rövidebb változatában – felvázolta Neumann egy lehetséges játékban a résztvevők nyerő stratégiájának matematikai egyértelműsítését.
A minimax tétel bizonyításával utat nyitott a két játékos zéró összegű játékénak kutatásával nemcsak a két fél között zajló játék (mint például a sakkjáték), hanem a zárt és nyitott rendszerben, több szereplő között zajló konfliktusok matematikai elemzésére, a nyerő stratégiák kimenetelének vizsgálati modellezésére.
A térségünk és hazánk előtt álló út egyszerre látszik kaotikusnak és a nagyhatalmi erők, illetve szövetségek által kijelölt kizárólagosan követendő, világos, vagy épp leegyszerűsített alternatívának. Ugyanakkor a társadalom, a történelem, vagy maga a világgazdaság is az egyéni és közösségi érték- és érdekrendszerek átláthatatlannak tűnő hálójában működik. A döntéseket, vagy épp az általuk kiváltott tetteinket és azok következményeit a nagyhatalmak – köztük a világelső tengeri hatalom az USA vezette – Brzezinski-féle geopolitikai sakktáblán lehetett eddig értelmezni. Ez még akkor is igaznak bizonyul, ha időről-időre más-más hatalmi szereplők például az eurázsiai szárazföldi erők, vagy szövetségük lép fel egyensúlyozói szerepben.
Vitathatatlan, hogy a világ geopolitikai sakkjátszmáiban az erőszak ellenszerét csakis a kommunikáció és az együttműködés jelentheti. Ezen kijelentés akkor is meghatározó lehet, ha multipoláris világunkban nemcsak kétoldalú sakkjátmák, hanem többoldalú játékot, például pókerjátékot játszanak a hatalmi részvevők, amikor gyakran képmutatással vagy épp blöfföléssel alakítják a játék végkimenetelét. A „játszmákhoz” folyamatosan szélesedő diskurzusra, a vélemények ütköztetésére, vagyis a párbeszédek megalapozottságát jelentő kutatásokra és innovatív gondolatokra lesz szükség a továbbiakban is.
Kedves érdeklődő olvasók! Halljuk meg Neumann János példamutató munkásságának egyik rejtőzködő üzenetét! Járuljunk hozzá a konfliktusokat feloldásához! Játékelméletre fel!
A szerző tanár.
Ez a cikk az Eurázsia 2023/II. számában jelent meg.