Panahit 2009-ben „rendszerellenes propaganda” miatt húsz évre eltiltották a filmkészítéstől, miután Mahmúd Ahmadinezsád elnök újraválasztása ellen tiltakozott. Ennek ellenére titokban folytatta munkáját, és most először kísérte el filmjét nemzetközi bemutatóra.
A filmben több női szereplő fejkendő nélkül jelenik meg, ami az iráni törvények szerint rendszerellenes propagandának minősül. A cannes-i premier előtti vörös szőnyeges bevonuláson sem viseltek hidzsábot a színésznők.
A díjat Cate Blanchett adta át a 64 éves rendezőnek, aki beszédében arra kérte honfitársait, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket, és az ország szabadságára összpontosítsanak.
Panahi korábban a Taxi Teherán című filmjével elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve díját, valamint a Három nő forgatókönyvéért is elismerést kapott Cannes-ban.