Hetvenöt évnyi közös barátság, szimfónia és a közös jövő
Hetvenöt évnyi közös barátság, szimfónia és a közös jövő
Vélemény

Hetvenöt évnyi közös barátság, szimfónia és a közös jövő

Fotó: Hegedüs Róbert
04/10/2024 22:00

Gong Tao, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete

Az idén ünnepeljük a magyar–kínai diplomáciai kapcsolatok 75. évfordulóját. Az elmúlt hetvenöt évben a két ország mindig hű maradt a diplomáciai kapcsolatok alapvető céljához, kölcsönös tisztelettel, egyenlő bánásmóddal és kölcsönös előnyökön alapuló együttműködéssel építették barátságukat, és a szuverén országok közötti független és baráti kapcsolatok útját járták. Idén májusban Xi Jinping kínai elnök történelmi állami látogatást tett Magyarországon, ahol a két ország vezetői közösen emelték a magyar–kínai kapcsolatokat a „minden körülmények között működő” átfogó stratégiai partnerség szintjére, ezzel új szakaszba léptetve a kapcsolatokat.

Hetvenöt évnyi kölcsönös bizalom és támogatás megerősítette a két ország barátságát. A felek mindig tiszteletben tartották és támogatták egymás szuverén választásait, megértéssel és támogatással viseltettek egymás alapvető érdekei és fontos kérdései iránt, és örömmel látták egymás nemzeti fejlődését és felemelkedését, példát mutatva az új típusú nemzetközi kapcsolatokban. Xi Jinping elnök magyarországi látogatását követően két hónappal Orbán Viktor miniszterelnök Kínába látogatott, ahol újra találkozott Xi elnökkel. Ez a két ország vezetőinek mély barátságát és magas szintű politikai bizalmát tükrözi, és azt mutatja, hogy a magyar–kínai kapcsolatok a változó nemzetközi helyzet ellenére is erősödnek, és új távlatok felé haladnak.

A hetvenöt évnyi kölcsönösen előnyös együttműködés kiváló eredményeket hozott. Kína Övezet és Út kezdeményezése és Magyarország keleti nyitás stratégiája mély összhangban van, ami eredményes gyakorlati együttműködéshez vezetett. Az együttműködés folyamatosan bővül az olyan területeken, mint a befektetések, az infrastruktúra-fejlesztés, a pénzügy, a megújuló energia és a távközlési technológia. Magyarország jelenleg Kína legnagyobb befektetési célpontja Közép- és Kelet-Európában, valamint fontos kereskedelmi partnere is. Az olyan magyar termékek, mint például a tokaji borok, nagy népszerűségnek örvendenek a kínai fogyasztók körében. A sikeres gazdasági és kereskedelmi együttműködés mindkét ország fejlődését elősegíti, és kézzelfogható előnyöket hoz a két nemzet számára.

A hetvenöt évnyi szorosabb kapcsolódás egyre mélyebb összeköttetéseket eredményezett. Jelenleg hét közvetlen repülőjárat köti össze Budapestet kínai városokkal, hetente 21 járatot biztosítva az emberek közötti kapcsolatok számára. A hatékonyan működő Kína-Európa tehervonatok segítik Magyarországot abban, hogy Kína és Európa közötti fontos logisztikai központtá váljon, előmozdítva a kereskedelmi együttműködést. Kína vízummentességet biztosít a magyar állampolgárok rövid távú kínai látogatásaihoz, Magyarország pedig vízumkönnyítési intézkedéseket hozott a kínai üzletemberek számára. Ezek az intézkedések tovább erősítik a két ország közötti kapcsolatokat.

A hetvenöt évnyi kulturális és társadalmi csere ragyogó eredményeket hozott. A Pekingi Magyar Kulturális Intézet évek óta sikeresen működik, segítve a kínai embereket abban, hogy jobban megismerjék Petőfit, Lisztet és Kodályt. A Budapesti Kínai Kulturális Központ is megnyitotta kapuit, új lehetőséget kínálva a magyar közönség számára, hogy közelebbről megismerje Kínát. A két ország oktatási intézményei – köztük a tizenkét kínai egyetem, ahol magyar nyelvet oktatnak, és a hat magyarországi Konfuciusz Intézet – számos, a magyar–kínai barátságot erősítő hallgatót képeznek. 2023-ban a kínai turisták száma meghaladta a százezret, Budapest és a Balaton népszerű úti célokká váltak. A kulturális kapcsolatok egyre szélesebb körűek, és az emberek közötti barátság egyre erősebb, ami hozzájárul a Kelet és Nyugat közötti civilizációs párbeszédhez.

Magyarország és Kína egyaránt gazdag történelemmel és ragyogó kultúrával rendelkezik, és mindkét ország elkötelezett a saját fejlődése, valamint a világ békéjéhez és stabilitásához való hozzájárulás iránt. Kína tovább folytatja az átfogó reformokat, hogy megvalósítsa a kínai típusú modernizációt, míg Magyarország a magyar nagystratégia megvalósításán dolgozik. A jövőben a két ország együtt haladhat a modernizáció útján. Ahogy Xi Jinping elnök mondta magyarországi látogatása során: „Kína szívesen látja a magyar barátokat a kínai típusú modernizáció gyorsvonatán, és hajlandó tovább mélyíteni a politikai bizalmat, elősegíteni a gyakorlati együttműködést, és fokozni a két ország stratégiáinak összhangját.”

Az idők során letisztult a magyar–kínai kapcsolatok elkötelezettsége és szilárdsága. A jövő új reményekkel kecsegtet, és végtelen lehetőségeket kínál a két ország közötti együttműködésre. Annak ellenére, hogy Magyarország és Kína földrajzilag távol esnek egymástól, és eltérő társadalmi berendezkedéssel és kultúrával rendelkeznek, a fejlődés és a béke iránti közös vágy összeköti őket. Kína készen áll arra, hogy Magyarországgal közösen dolgozzon a kétoldalú kapcsolatok újabb fejezeteinek megírásán, hogy még több hasznot hozzanak a két nép számára!

Ez a cikk az Eurázsia 2024. októberi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások