Hongkong továbbra is a világ egyik legversenyképesebb gazdasága
Hongkong továbbra is a világ egyik legversenyképesebb gazdasága
Hongkong továbbra is a világ egyik legversenyképesebb gazdasága
Selyemutak

Hongkong továbbra is a világ egyik legversenyképesebb gazdasága

Borítókép: iStock
Eurázsia 23/06/2023 12:00

Hongkong a hetedik helyet foglalja el a Nemzetközi Menedzsmentfejlesztési Intézet (IMD) gazdasági versenyképességet rangsoroló listáján.

Hongkong továbbra is előkelő helyen szerepel a svájci székhelyű Nemzetközi Menedzsmentfejlesztési Intézet (IMD) gazdasági versenyképességet rangsoroló listáján – számolt be a China Daily hírportál. Az intézet minden évben megjelenő jelentése szerint Hongkong globálisan a hetedik helyen áll, ami kiemelkedő eredmény.
iStock
A jelentés szerint Hongkong továbbra is az első helyen áll az üzleti jogszabályok terén, valamint az első öt között van az adópolitika, a nemzetközi befektetések, a nemzetközi kereskedelem és a technológiai infrastruktúra terén is – írja a hírportál.

A rangsort kommentálva a hongkongi különleges közigazgatási terület kormányának szóvivője elmondta, hogy a város versenyképességét az egy ország, két rendszer intézményi erősségei támasztják alá. – Ahogy Hongkongban újra normalizálódik a helyzet és helyreáll a teljes összeköttetés a szárazfölddel és a világ többi részével, a gazdasága idén jelentősen javulni fog – tette hozzá, utalva a koronavírus-járvány miatti lezárásokra.

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások