Fotó: Hegedüs Róbert
Őry Mariann
06/05/2024 07:48
Hogyan látja Kína szerepét a változó világrendben? Egy tartósan kétpólusú világrendet vagy egy valóban többpólusú rendszert tart valószínűbbnek a jövőben?
Kína második legnagyobb hatalomként a következő évtizedben még mindig csak kisebb hatással lesz a globális rend alakítására, mint az Egyesült Államok. A békés egymás mellett élés elve miatt Kína valószínűleg nem fog katonai összecsapásokba keveredni. A globális biztonsági rendre tehát továbbra is korlátozott befolyással rendelkezik majd, ám annál nagyobb mértékben tudja alakítani a világgazdaságot. Nagyon valószínű, hogy a Kína és az USA közötti jelenlegi kétpólusúság még egy évtizedig vagy még tovább is fennmarad, mivel más országok valószínűleg nem fogják utolérni egyiküket sem a képességeik tekintetében.
Hogyan alakítja a folyamatokat, hogy Kína erősíti kapcsolatait a globális Dél országaival?
Nincs egyetértés a globális Dél fogalmának meghatározásában. A globális Dél nem helyettesíti a „fejlődő országok” kifejezést. Oroszország például fejlődő ország, de nem tekinti magát a globális Dél részének. Eközben Szingapúr úgy véli, hogy a globális Délhez tartozik, annak ellenére, hogy nagyon is fejlett ország. Az sem világos, hogy Magyarország a globális Dél részének tekinti-e magát vagy sem. Annak ellenére, hogy nem egyértelmű az odatartozása, Kína szeretné, ha a globális Dél részének tekintenék, hogy a fejlődő országokkal való pozitív kapcsolatokat fenntarthassa.
Korábban arra figyelmeztetett, hogy az amerikai-kínai kapcsolatok romlása és Washington szétválasztási (decoupling) törekvései deglobalizációhoz vezetnek. Mi változtathatná meg ezt a tendenciát?
Tisztázzuk a fogalmakat! Az antiglobalizáció az emberek gazdasági globalizációval szembeni ellenállását jelenti, a deglobalizáció a nemzetközi gazdasági kölcsönös függőség csökkentésére irányuló kormányzati politikát, az ellenglobalizáció pedig egy tendencia, amit jelenleg globálisan tapasztalunk. Washington szétválasztási törekvése a deglobalizációs politika egyik fajtája, amely a jelenlegi ellenglobalizációs tendenciához vezetett. Az antiglobalizáció már az 1990-es évek eleje óta létezik, de nem az hozta létre az ellenglobalizáció tendenciáját. A tendencia akkor alakult ki, amikor a nagyhatalmak a 2010-es évek végén a nemzeti gazdasági biztonságuk védelme nevében deglobalizációs politikát kezdtek folytatni – ilyen például a Trump-kormányzat által 2018-ban Kína ellen kezdeményezett kereskedelmi háború. Napjainkban az összes nagy gazdasági egység, köztük az EU, Japán, India, az Egyesült Királyság és Oroszország a gazdasági biztonságra helyezi a hangsúlyt, és szigorítja a külföldi befektetések ellenőrzését. Jelenleg a közép- és kisállamoknak erősebb motivációjuk van a globalizáció folytatására, mint a nagyhatalmaknak, mivel gazdaságukat negatívabban érinti az ellenglobalizáció. Figyelemre méltó jelenség, hogy az észak és dél megkülönböztetése nem korrelál azzal, hogy egy állam a a fenti folyamatoknak ellentartó reglobalizáció mellett vagy ellen van-e vagy sem. Az „északi” országok közül például az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország a deglobalizációs politikát követi, míg Új-Zéland, Portugália és Görögország a reglobalizáció mellett foglal állást. A „déli” országok között is hasonló a helyzet. Ha a nagyhatalmak nem tudnak vezető szerepet vállalni az ellenglobalizációs tendencia megfordításában, akkor a közép- és kisállamoknak közös erőfeszítéseikre kell támaszkodniuk a reglobalizáció új nemzetközi rendszereinek létrehozásában.
Nyugati szemüveggel nézve Kína nem csak meg akarja kérdőjelezni az Egyesült Államok hegemóniáját, hanem fel is akarja váltani azt. Min alapul ez a nézet, és hogyan jellemezné Kína tényleges gondolkodásmódját?
Az úgynevezett „nemzeti megfiatalodás” programja arra utal, hogy Kína a jövőben ismét a világ központja kíván lenni. Az USA elkerülhetetlenül elveszíti domináns pozícióját, ha Kína eléri ezt a célt. Ezért sokan strukturális konfliktusnak tekintik Kína nemzeti megfiatalodás iránti vágyát és az USA globális dominanciáját. Kétségtelen, hogy mind a kínai kormány, mind a kínai nép azt szeretné, ha Kína erősebb, vagy legalább olyan erős lenne, mint az USA. A kérdés azonban nem az, hogy Kína mit akar, hanem az, hogy el tudja-e érni ezt a célt, és mindez mennyi időbe telik. A Kína és az USA közötti nemzeti képességbeli különbség túl nagy ahhoz, hogy az elkövetkező évtizedben összezárjon. Kína GDP-je 2023-ban kevesebb mint 70 százaléka az Egyesült Államok GDP-jének, a katonai szakadék pedig még nagyobb. Igaz, hogy Kína nagy erőfeszítéseket tesz annak megakadályozására, hogy a szakadék növekedjen, abban a reményben, hogy ha lehetséges, csökkenteni tudja azt. Nem hiszem azonban, hogy Pekingnek bármilyen terve, szándéka lenne arra, hogy az elkövetkező évtizedben az USA-t a világ domináns hatalmaként leváltsa.
Mit gondol, hogyan fog alakulni az EU „kockázatcsökkentési” (de-risking) politikája? Marad ez az irány, vagy Európa előbb-utóbb kiegyensúlyozottabb megközelítésre törekszik, ahogyan azt egyes nemzeti vezetők sürgetik?
Az Európai Unió az ukrajnai háború miatt kezdte el a már említett deglobalizációt, hivatalos nevén a de-risking politikát. Ez azonban valószínűleg még jóval a háború befejezése után is folytatódni fog. A kockázatcsökkentés nemcsak Oroszországot, hanem Kínát és néhány más országot is célba vesz. Úgy vélem, ez a politika arra is irányul, hogy megakadályozza az amerikai vállalatok dominanciáját az EU digitális piacán. Ennek a politikának a fő mozgatórugója már nem az ukrajnai háború, hanem az EU vezetőinek a gazdasági függőségektől való félelme. Az EU kockázatcsökkentő politikájának pályája azonban nem lesz lineáris. Az úgynevezett gazdasági biztonságért való aggodalom miatt az EU rövid távon erősíteni fogja kockázatcsökkentő politikáját, de a gyenge gazdasági növekedés a jövőben meggyőzheti a vezetőket a deregulációról. A kockázatcsökkentő politika elkerülhetetlenül hátráltatni fogja az EU növekedését, és a politikai döntéshozóknak a gyenge gazdasági teljesítmény miatt majd szembe kell nézniük az emberek haragjával. Ha Donald Trump megnyeri az idei elnökválasztást, csökkentheti az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, és keményen felléphet az EU piacvédelmével szemben. Ez a forgatókönyv arra késztetheti az EU döntéshozóit, hogy az előrejelzettnél korábban kiigazítsák a kockázatcsökkentő politikát.
Kína és Magyarország egyaránt érdekelt az eurázsiai konnektivitás erősítésében olyan platformokon keresztül, mint a 2013-ban indult Övezet és Út kezdeményezés (BRI). Mire kellene összpontosítania a BRI-nek a második évtizedében?
A BRI előrelépést ért el több infrastrukturális projekt befejezésével, ugyanakkor olyan pénzügyi nehézségekkel is szembe kell néznie, amelyek tartósnak bizonyulhatnak. A korlátozott pénzügyi források felhasználásának módja kulcsfontosságú kérdés az eurázsiai gazdasági együttműködésnek a BRI-projektek révén történő megerősítése szempontjából a jövőben. A világgazdaság belépett a digitális korba, és a digitális gazdaság gyorsabban növekszik, mint a hagyományos, és a globális GDP egyre nagyobb részét teszi ki. A BRI fenntartható fejlődése érdekében a közlekedési infrastruktúrákról át kell helyezni a hangsúlyt a digitális gazdasághoz szorosan kapcsolódó projektekre, mint például a digitális technológiai K+F, a mesterséges intelligencia szabványok és szabályozások, a digitális szolgáltató iparágak stb. Ha a BRI-projekteket a digitális gazdaság paradigmája szerint tervezik, az eurázsiai gazdasági együttműködés jelentősen felértékelődik.
Hogyan látja Magyarország Kína-politikáját és az ország szerepét az európai-kínai kapcsolatokban?
Magyarország Kína-politikája nagyon pozitív, és javítja is a kínai-uniós viszonyt, de csak korlátozott mértékben, hiszen rendkívül összetett kérdésről beszélünk. Ugyanakkor ha Kína és az EU nem tud egymással kijönni, akkor a Kína és Magyarország közötti stratégiai együttműködés még értékesebbé válik. Kína viszonya Magyarországgal jobb, mint más uniós tagállamokkal. A két ország számára még mindig van lehetőség a stratégiai együttműködés további javítására. A digitális korban a technológiai együttműködés az országok közötti stabil stratégiai kapcsolatok fontos alapjául szolgál. Ez a Kína-Magyarország kapcsolatokra is igaz. A fenntartható stratégiai kapcsolatok érdekében Kínának és Magyarországnak fontolóra kell vennie, hogy több közös programot dolgozzon ki a digitális oktatás, kutatás, fejlesztés, hálózatok, termékek, szolgáltatások és piacok területén.
