Szaúd-Arábia 2023-ban folytatta a széles körű gazdasági és pénzügyi reformok végrehajtását, melyek pozitív hatásai a gazdasági növekedésben és a hitelminősítő intézek minősítésében mutatkoztak meg. A Riyad Bank vezető közgazdásza az Al-Arabiya Business hírportálnak adott interjújában elmondta, az ország GDP-je 2024-ben várhatóan mintegy 4 százalékkal fog emelkedni. Emellett közölte, az előrejelzések szerint a nem olajiparból származó GDP növekedése eléri az 5 százalékot idén.
Nayef Al-Ghaith kiemelte, a turizmus és a technológiai szektor jelentős mértékben hozzájárult a jó teljesítményhez, valamint hozzátette, az évekkel ezelőtt elindított projektek most kezdenek beérni, melyek szintén a nem olajból származó GDP növekedését eredményezik. Hozzátette, ennek köszönhetően 2025-re további fejlődést jósolnak, mintegy 6 százalékot.
Nemrégiben a kínai JD.com – a Távol-Kelet egyik legnagyobb online és offline kiskereskedelmi vállalata – 860 milliárd forintért többségi, 57,1 százalékos tulajdont szerzett a MediaMarkt és Saturn áruházláncokat működtető német Ceconomyban. A lépés nem pusztán egy üzleti tranzakció, hanem a világgazdaság átrendeződésének szimbolikus jele:míg egy évtizeddel ezelőtt a nyugati cégek próbálták meghódítani a kínai piacot, most a kínai vállalatok készülnek elfoglalni az európai polcokat. A JD.com akvizíciója azt vetíti előre, hogy a kínai gazdasági modell immár nem csupán beszállítói szerepre, hanem saját márkák és termékek globális pozicionálására épül - derül ki az Oeconomus elemzéséből.
Kína egy évre felfüggesztette a kulcsfontosságú technológiai fémek exporttilalmát az Egyesült Államok felé, amelyet 2024 decemberében vezetett be. A döntés Xi Jinping és Donald Trump dél-koreai egyeztetését követi, amely áttörést hozott a két gazdasági nagyhatalom közti kereskedelmi viták enyhítésében.