Fotó: AFP/Ian KINGTON
Dénes Tamás
12/03/2025 22:00
Az ázsiai futball akkoriban alig-alig exportált klasszis futballistákat Európába. Kivételt jelentettek, így aztán nagy feltűnést keltettek olyan kiválóságok, mint a japán Okudera Yasuhiko (1977–1986, 1. FC Köln, Hertha BSC, Werder Bremen) vagy Cha Bum-kun (1979–1989, Darm - stadt, Eintracht Frankfurt, Bayer Leverkusen), akinek egyébként a fia is bejárt hasonló utat.
A német Bundesliga utat nyitott, de az út továbbra is buckákkal, sőt kőhegyekkel volt teli. Érdekes módon 1997-től – az ottani futball egyik legsikeresebb korszakában – iráni játékosok kerültek Németországba, köztük Ali Daei, Mehdi Mahdavikia vagy Karim Bagheri. Esetükben még nem szerepelt a vevő motívumai között a „piacnyerés”, vagy a „marketingsiker”. Ám az is eljött: a Perugia 1998 nyarán leszerződtette Nakata Hidetoshit. A kétségtelenül kiváló képességű játékost Luciano Gaucci klubelnök hárommillió dollárért szerezte meg, ami elég gyorsan megtérült, egy év alatt százezer Nakata-feliratos Perugia-mezt adtak el Japánban, a Nakata-kultusz virágzó üzletággá vált, özönlöttek a turistacsoportok Umbriába, a Juventus elleni mérkőzésen például ötezren drukkoltak honfitársuknak. Ráadásul két évvel később a Perugia a vételi ár hatszorosáért adta el a játékost az AS Romának.
Nakata csak egy példa, a dél-koreaiaknak is volt „több Nakatájuk”. Elsősorban Park Jisung, aki hét évet töltött a Manchester Unitednél (2005–2012) és az első BL-győztes ázsiai futballista lett, és a jelen sztárja, Son Heung-min (a 2020-as Puskás-díj győztese), akit 16 éves korában a Hamburger SV hozott át Európába, de 2015 óta a Tottenham Hotspur futballistája, sőt, Harry Kane távozása óta csapatkapitánya. Nem túlzás, hogy hazai népszerűsége a K-pop csillagaival vetekszik, a Forbes Korea Power Celebrity 40 listáján 2023-ban csak a BTS nevű fiú-, tavaly csupán a Blackpink nevű lánycsapat előzte meg. Olyan cégekkel van egyéni támogatói szerződése (és népszerűsí - ti őket a koreai piacon), mint a Burberry, a Pepsi, a Gatorade, a Tumi, a Samsung, a Tiger Beer, az AIA, a Calvin Klein, az Adidas, és az Asus ROG.
Ám ő – vagy a Bayern védője, Kim Min-jae, a PSG többnyire tartalék csatára, Lee Kangin, illetve a japánok közül Kubo Takefusa a Real Sociedadból és a „brightoni” Mito - ma Kaoru (vagyis az öt ázsiai, akiért valaha legalább 25 millió eurót fizetett ki egy európai klub) a kivételt jelentik. Piaci alapon, nagy pénzért, csak nagyon ritkán szerződtetnek a mi kontinensünk klubjai „helyi” játékost a Távol-Keletről, vagy az olajországokból. Pedig az ázsiai játékosok továbbra is olcsók. A FIFA felmérése szerint az európai klubok átlagosan csak hatvanezer eurót költenek egy, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség kötelékéből érkező játékos megszerzésére, ami a legolcsóbb az összes konföderáció közül. Ritka kivétel 2025 januárjának szenzációja: a Manchester City 40 millió eurót fizetett az RC Lensnek az üzbég válogatott Abdukodir Khusanovért, akit a francia csapat másfél éve csupán 450 ezer euróért szerzett meg.
Üzlet és tapasztalat
Azt vizsgálva, hol, melyik európai bajnokságban, klubban szerepel kiugróan sok ázsiai (konkrétan: japán) futballista, két jó példát biztosan találunk. Az egyik a Saint-Truiden, amelynek 7 (!) japán játékosa van, mindannyian játszottak is a mostani idényben a belga élvonalban, okkal sejtjük, hogy nem véletlenül. Az egyesület százszázalékos tulajdonosa 2017 óta a DMM.com japán webáruház. A kapcsolat nem csak a Sint-Truidenre van hatással, 16 japán játszik a belga élvonalban, ennél több légióst csak a franciák adnak a Jupiler Pro League-be. Maradva az üzletnél: miközben látható, hogy a legnagyobb klubok szívesen mennek nyári hírverő mérkőzésekre a Távol-Keletre vagy Dél-Ázsiába, továbbá néhány ázsiai tulajdonos felbukkanása egy klubnál kínálhat esélyt egyegy honfitársnak. Így került 2019- ben a kínai válogatott csapatkapitánya, a ma már ismét Sanghajban játszó Wu Lei a spanyol Espanyolhoz, amikor a barcelonai klubot megvette a Rastar, illetve Chen Yansheng üzletember.
A másik „szerződtetési alap” a tapasztalat. A ma már a Tottenhamet irányító, korábban a japán J-League-ben dolgozó, ausztrál Ange Postecoglou szívesen szerződtetett japánokat, a zöld-fehérek 2021–2022-es bajnokcsapatának négy, a Felkelő Nap országából érkező kulcsembere volt. A legutóbbi három és fél évben hét japán játszott-játszik a Celticnél, követve a XXI. század első évtizedének sztárját, Nakamura Shunsukét.
És mi, magyarok?
A magyar élvonalban meglehetősen ritkák az ázsiai játékosok. A nagy kivétel a japán Honma Kazuo, aki 2004 és 2012 között az első osztályban 118 mérkőzésen 34, a második vonalban 53 mérkőzésen 25 gólt szerzett, hét klub mezében szerepelt bajnoki találkozón. Az NB I-ben eddig négy iráni, négy dél-koreai, két japán, egy mongol, egy pakisztáni és egy szíriai játszott. Érdemes külön venni az UEFA, az Európai Labdarúgó-szövetség égisze alá tartozó földrajzilag részben vagy egészben Ázsiához is sorolható posztszovjet államokat, egy tádzsik, egy kazah és négy örmény mellett 29 futballista játszott nálunk Grúziából (Georgiából). 2025 elején egy ázsiai játszott az OTP Bank Ligában: a japán Naoaki Senaga (DVSC), de január végén ő is Üzbegisztánba igazolt. Ide sorolhatjuk még esetleg az Oroszországban felnőtt, de örmény válogatott Georgi Arutyunjant (Puskás Akadémia) is.
A szerző sportújságíró, futballtörténész.
Ez a cikk az Eurázsia 2025. márciusi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek.
