A seregszemle az üzbég filmgyártás közelmúltbeli fesztivál– és sikerfilmjein keresztül mutatja be Üzbegisztán modern filmiparát - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A programban öt film szerepel, köztük a két nagy tanító, a tatár-üzbég származású Molla Szádik és a magyar Vámbéry Ármin keletkutató történetét felidéző dokumentumfilm, a Who are you Mr Vambery? is.
A Vámbéry Árminról szóló film mellett levetítik a 2020-ban bemutatott második világháborús Ilhaq című alkotást, amely egy özvegy édesanya sorsát követi nyomon, akinek mind az öt fiát kivezénylik a frontra. A 2000 Songs Of Farida című filmben szintén a történelem írja át a Turkesztán távoli régiójában négy feleségével együtt élő Kamil békés életét. A Pandemic az orvosok pandémia idején tanúsított hősiességéről és elhivatottságáról emlékezik meg, a 2024-es House készítői pedig egy anya drámáján keresztül mesélnek filmjükben arról, hogy mekkora hatást gyakorol a fiatalokra a közösségi média.
Üzbegisztánban évente több mint 100 mozgóképes alkotás készül, és az ország meghatározó helyszíne lett a filmes világnak is. Rendszeresen forgatnak török, amerikai és olasz stábok az országban, amely a Taskent-i Nemzetközi Filmfesztivál révén szintén a figyelem középpontjába került. Ennek programjában a közép-ázsiai filmművészet legjobbjai mellett európai és más kontinensek alkotásai is rendszeresen szerepelnek, valamint számos világhírű filmkészítő személyesen is részt vesz a szemlén és tart mesterkurzusokat is.
A Nemzeti Filmintézet 2023-ban kötötte meg Üzbegisztánnal azt a kétoldalú megállapodást, amelynek célja a koprodukciók megvalósításának támogatása, az üzbég és a magyar filmalkotások megismertetésének elősegítése, valamint mesterkurzusok, egyéb filmes események, találkozók megszervezésével a két ország filmes szakemberei közti kapcsolatok megerősítése. Ennek a partnerségnek az eredményeképpen jött létre most a budapesti Üzbég Filmfesztivál is.
A filmeket a seregszemlére elkísérik az alkotók is, köztük a Pandemic producere és női főszereplője, Nabiev Abrorés és Mirmaksudova Tamara, a House forgatókönyvírója, Jomonkulov Khusnullo, valamint az Ilhak férfi főhőse, Kurbonov Rakhmadjon.
A program vetítései ingyenesen, előzetes regisztráció mellett látogathatók.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló budapesti Üzbég Filmfesztivál hivatalos programja
az Uránia mozi oldalán érhető el.