Fotó: AFP/Pedro Pardo
Salát Gergely
06/10/2025 22:00
Egymást követően rendezték meg a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) tianjini csúcstalálkozóját, valamint a második világháborús győzelem 80. évfordulójára szervezett pekingi ünnepségeket szeptember első hetében. A két eseményen több mint két tucat állam- és kormányfő vett részt, akik között jelentős volt az átfedés. A program részeként sor került számos két- és háromoldalú megbeszélésre is. Hivatalosan tárgyalt egymással például Xi Jinping kínai pártfőtitkár-államelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök, Putyin és Narendra Modi indiai miniszterelnök, valamint Xi és Kim Dzsongun észak-koreai vezető. Ugyanakkor az események lényegét nem annyira a konkrét megállapodások, mint inkább az itt megfogalmazott politikai üzenetek adták.
Csaknem teljes létszám
A házigazda kínaiak fő üzenete az volt, hogy Kína egyrészt erős és magabiztos hatalom, másrészt nincs egyedül. Az SCO a világ legnagyobb regionális szervezete, amely lefedi Eurázsia területének 65 százalékát, a globális népesség 42 százalékát, és hatalmas diplomáciai siker volt Peking számára, hogy a csúcstalálkozón a tagállamok, illetve a különböző státuszú partnerországok többsége állam- vagy kormányfői szinten képviseltette magát. Az Öböl Menti Együttműködési Tanács öt tagállama ugyan hiányzott, de ez nem azt jelenti, hogy ne értenének egyet a „sanghaji szellemiséggel”, hanem csak per pillanat nem kívánták provokálni az amerikai vezetést.
Ott volt viszont Narendra Modi indiai miniszterelnök, s ez a kínai–indiai kapcsolatok további normalizálódásának lehetőségét vetíti előre. Tekintve, hogy Kína és India Oroszország energiahordozóinak legfontosabb felvásárlói, a szívélyes Xi–Putyin–Modi-találkozóról készült, immár mémmé vált fényképek egyértelmű üzenetet közvetítettek a Nyugat felé: az eurázsiai nagyhatalmakat nem befolyásolják az amerikai szövetségi rendszer által bevezetett szankciók. Ugyanezt erősítette a pekingi díszszemle szimbolikája is, ahol Xi Jinping jobbján Vlagyimir Putyin, balján pedig Kim Dzsongun foglalt helyet – két olyan vezető, akik a nyugati diskurzusban páriaként jelennek meg.
Elégedetlen déliek
A két esemény felszólalói nyíltan megfogalmazták legfőbb céljukat: a világrend átalakítását. Minden korábbinál egyértelműbben hangzott el, hogy a globális Dél országai – amelyek a legnagyobb számban képviseltették magukat a rendezvényeken – elégedetlenek az Egyesült Államok dominálta nemzetközi renddel, és egy igazságosabb, demokratikusabb globális struktúrát kívánnak létrehozni. Maga az üzenet nem új, de annak ennyire nyílt és határozott kimondása új minőséget képvisel.
A nagy ívű politikai üzenetek mellett a feleknek a diplomáciai aprómunkára is jutott idejük. Mindkét esemény kiemelt vendége Vlagyimir Putyin volt, aki Xi Jinping idei májusi moszkvai látogatását viszonozta. A kínai és orosz vezető Pekingben négyórás hivatalos kétoldalú tárgyalást folytatott, amelynek margóján 22 megállapodást írtak alá – az űrtechnológiai együttműködéstől a mezőgazdasági termékek kereskedelmének szabályozásáig. A legnagyobb jelentőségű azonban az a szerződés, amelynek értelmében megépítik a Szibéria Ereje 2 nevű gázvezetéket. Ez Mongólián keresztül szállít majd földgázt Kelet-Szibériából Észak-Kínába, méghozzá évente mintegy 50 milliárd köbmétert. Ez a mennyiség közel fele annak, ami Oroszország számára 2022 óta kiesik az európai piacon. Ha a vezeték valóban megvalósul, az még szorosabbra fűzi Moszkva és Peking kapcsolatát, és jelentős mozgásteret biztosít Oroszországnak az Európával folytatott játszmákban.
Vitázni szabad
A Kínában megjelent vezetők egységes kommunikációja ellenére hiba lenne azt gondolni, hogy a Nyugattal szemben mára kialakult volna egy egységes ellenpólus. A kínai–orosz partnerség valóban erős és stabil, Észak-Korea és Irán egyértelműen mellettük köteleződött el, ám a globális Dél országainak többsége egyelőre inkább lavíroz a nagyhatalmak között.
Jó példa erre India, amelynek miniszterelnöke egyenesen a nem éppen Kína-barát Japánból érkezett Tianjinbe, innen Pekingbe viszont már nem utazott át a díszszemlére, afféle „hozott is ajándékot, meg nem is” taktikát követve a kínaiakkal szemben. Önmagában az, hogy egy ország vezetője részt vett az SCO csúcstalálkozóján vagy a pekingi parádén, még nem jelenti azt, hogy az adott állam egy kínai–orosz vezetésű blokk részesévé vált volna. Az SCO nem egy „keleti NATO”: nem katonai szövetség, hanem rendkívül heterogén, egymással sokszor konfliktusban álló országok kommunikációs platformja.
Ugyanez igaz a globális Dél más szervezeteire, például a BRICS-re is: nem katonai tömbök vagy az EU-hoz hasonló integrációs formációk, hanem olyan együttműködések, amelyekben az országok nem mondanak le szuverenitásukról, csupán ahol közös érdekük van, ott összehangolják politikájukat. Ezek közül a legfontosabb közös érdek az egypólusú világrend erodálása, amelyben közösen lépnek fel. Ezzel együtt számos más kérdésben – gazdasági, politikai vagy területi ügyekben – gyakran szemben állnak egymással.
Összességében a szeptemberi kínai rendezvények egyszerre demonstrálták Peking diplomáciai súlyát és az eurázsiai hatalmak együttműködésének fokozódását. Az SCO-csúcstalálkozó és a pekingi parádé világossá tette, hogy a globális Dél országai egyre erőteljesebben keresik a Nyugattól független érdekérvényesítés lehetőségeit, ugyanakkor még nem formálódott meg egy egységes „keleti blokk”. Sokkal inkább rugalmas, eseti szövetségekről van szó, amelyek közös nevezője az amerikai dominanciával szembeni elégedetlenség és az alternatív világrend iránti igény. E folyamat középpontjában Kína áll, amely a következő években várhatóan még hangsúlyosabban kívánja betölteni a globális Dél szószólójának szerepét.
A szerző a PPKE BTK Kínai Tanszékének vezetője és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
Ez a cikk az Eurázsia 2025. októberi számában jelent meg.
