Fotó: Andrew Caballero-Reynolds/AFP
Stier Gábor
06/10/2025 22:00
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a háború 2025-ben sem fejeződik be. Sőt, örülhetünk annak, ha nem eszkalálódik. Oroszország immár napi 600–800 drónnal képes támadni az ukrán hátországot, és a háború egyre többször át-átbukik az ország határain. Így aztán nem csoda, hogy egyre feszültebb a helyzet Ukrajna szomszédságában, ahol ezt tudatosan a háborús hangulat turbózására, a fegyverkezés fokozására használják fel. Közben Ukrajna is mind intenzívebben támadja az orosz mélységi területeket, kiemelten az energetikai infrastruktúrát. Donald Trump már egyre ritkábban emlegeti, hogy két hét múlva komoly fordulatra lehet számítani. Mintha elvette volna a kedvét a sikertelenség. Az amerikai elnök kiábrándultságát megalapozta a kíméletlenül szembejövő valóság. Szó sincs már Zelenszkij és Putyin találkozójáról, Steve Witkoff is ritkábban megy Moszkvába, és az isztambuli orosz–ukrán egyeztetések is szünetelnek. Trump rájött arra, hogy még hosszú út áll előtte a háború leállításáig, és még hosszabb a stabil és fenntartható béke megteremtéséig. Ráadásul ezen az úton végig kell menni, nem fordulhat vissza, mert az Amerika és a saját vereségét jelentené. Ezt pedig nem engedheti meg magának, hiszen a rendezési erőfeszítések kifulladása eleve kudarc.
Nem erősítette Amerika imázsát az sem, hogy még a szövetségeseit sem tudja felsorakoztatni maga mögé. Egyedül az vigasztalhatja, hogy nem a remélt mértékben, de a konfliktustól azért hátrébb lépett, és annak összes anyagi terhét ráterhelte Európára, amelynek vezetése paradox módon mintha fürdőzne ebben a helyzetben. A „tettrekészek” most igyekeznek minél tovább háborúban tartani Ukrajnát. Úgy gondolják, hogy ez számukra már egzisztenciális kérdés, amely meghatározza az Európai Unió jövőjét is. Még mindig hisznek abban, hogy megrogyaszthatják az orosz gazdaságot – ebben számítanak a forrófejű Trump türelmetlenségére –, és a saját, a jelenlegi állás szerint a realitásoktól elrugaszkodott feltételeik mellett kényszeríthetik majd a tárgyalóasztalhoz az immár saját jogon első számú ellenségként és biztonsági kihívásként kezelt Oroszországot.
Ez a Trump elképzeléseivel szembemenő politika felbátorította az ukrán hatalmi elitet is, amely így, felhagyva az Amerika támogatásának megtartását célzó óvatossággal, ismét harcias retorikára váltott, és lényegében elutasít minden kompromisszumot. Ebben, a nagyon is érezhető háborús fáradtság ellenére, Zelenszkij azért számíthat a társadalom kitartására is. Az ukrán lakosság 75 százaléka ugyanis egy friss felmérés szerint elutasítja az Oroszország és Amerika által felvázolt béketervet, míg az Európa által előkészített verziót 74 százaléka támogatja.
A Kremlt azért szaporodó gondjai ellenére sem idegesíti ez a helyzet. Putyin igyekszik megtartani Trump jóindulatát, amely nemcsak Ukrajna támogatása és az Oroszországgal szembeni esetleges szankciók, hanem a konszolidálódó orosz–amerikai viszonyból fakadó jövőbeli gazdasági és geopolitikai lehetőségek miatt is fontos számára. Tisztában van ugyanakkor Trump mozgásterével, és az európaiak ellenállását, valamint a Fehér Ház tétovázását látva a frontra, a felőrlésre, Ukrajna, és rajta keresztül a támogatóinak a meggyengítésére koncentrál. Az ezzel járó áldozatokat is vállalva olyan helyzetet akar teremteni, amellyel megtöri az ukrán európai ellenállást. Ebben a törekvésében élvezi a társadalom többségének a támogatását is. S erre az élőerőben és a lőszerben, harci technikában – ezen belül már a drónok tekintetében is – egyértelműen jelentkező fölényt, valamint a jelentős mértékben a hadsereg kiszolgálására átállt gazdaság kapacitásait látva, megvan minden esélye.
Az orosz erők szilárdan a kezükben tartják a 2023 őszén megszerzett hadászati kezdeményezést. Egyre intenzívebb a felőrlés: az ukrán hadászati mélység célpontjaira mért csapásokat folyamatosan fenntartja, sőt, azok erejét és méretét fokozva mind nehezebben helyrehozható károkat okoz a frontokat kiszolgáló gazdasági háttérnek. Eközben a másik oldalon már most látszik, hogy hosszú távon nem fenntartható az ukrán állam és a hadsereg támogatása. A költségvetés mintegy kétharmadát ugyanis külső donorok biztosítják, míg a katonai kiadások szinte teljes mértékben külföldi finanszírozásból fedezhetők. Közben az Egyesült Államok fokozatosan kivonul az ukrajnai projektből, az Európai Unió pedig elkötelezettsége mellett sem bírja a végtelenségig Ukrajna fenntartását és támogatását. Annak ellenére sem, hogy Ukrajna európai proxyvá alakult át, és a „tettrekészek” szemében Európa első védvonalát jelenti.
Mindebből egyenesen következik, hogy a háború ukrán és európai szempontból elhúzható, ám nem megnyerhető. Az erőforrások – illetve azok hiánya – ugyanis alapvetően befolyásolják a hadműveletek kimenetelét. Az elkövetkező fél évre ez nagyjából azt jelenti, hogy az ukrán pozíció tovább romlik, valószínűsíthető Kupjanszk és Szeverszk elvesztése, és jó eséllyel bekövetkezik Pokrovszk és Konsztantyinovka katlanba zárása. Putyin kijelentéseiből egyértelműen kivehető, hogy az orosz nyomás fokozódik, Moszkva tovább növeli az erőfölényt, ami stratégiai áttöréseket eredményezhet. Közben az orosz és az ukrán fél is fokozza – utóbbi jóval kisebb intenzitással – a hadászati mélységre irányuló csapásait, így pedig nőni fog a pusztítás mértéke.
S hogy kinek jó a háború elhúzódása? Lényegében senkinek, hiszen mindenkit gyengít. Kiszállni azonban nehéz, mert a háború kimenetele komoly hatással lesz az érintetteknek az átalakuló világrendben elfoglalando pozícióira. Trump és Putyin nem tud túllépni a háborún, és Amerika, illetve Oroszország gazdasági megerősítésére, valamint a globális kihívásokra, a világ újrafelosztására koncentrálni. A rossz kiindulási pontként a konfrontációra építő Európa minden értelemben – gazdaság, társadalmi kohézió, biztonság – tovább gyengül azzal, hogy a jelenlegi helyzetben a nyakába veszi Ukrajnát. Azt az Ukrajnát, amely nem győzhet – ellenállása intenzív nyugati támogatás mellett is a legjobb esetben további komoly áldozatok árán egy patthelyzetet eredményezhet –, legfeljebb a vereség mértéke lehet kérdéses.
A szerző külpolitikai újságíró, a Moszkvater.com alapító főszerkesztője.
Ez a cikk az Eurázsia 2025. októberi számában jelent meg.
