Kitárulnak Üzbegisztán kapui
A 37,1 millió fős Üzbegisztán, Közép-Ázsia legnépesebb országa 2016-ban rohamosan nyitni kezdett a külvilág felé, amelynek köszönhetően az ország villámgyors gazdasági fejlődésnek és modernizációnak indult.
Kitárulnak Üzbegisztán kapui
Fókusz

Kitárulnak Üzbegisztán kapui

Fotó: Ipotekabank
Bácsi Attila 13/12/2024 22:00

A 37,1 millió fős Üzbegisztán, Közép-Ázsia legnépesebb országa 2016-ban rohamosan nyitni kezdett a külvilág felé, amelynek köszönhetően az ország villámgyors gazdasági fejlődésnek és modernizációnak indult.

A dinamikus népességnövekedés az egy főre jutó GDP átlagosan évi 4 százalékos emelkedésével kiegészülve egyre bővülő belső piacot teremt. Mindez vonzó lehetőséget jelent külföldi vállalatok számára. Üzbegisztán a multivektoros, azaz az egyoldalú függéseket kerülő, a nagyhatalmakkal konstruktív kapcsolatokat kereső külpolitikájának értelmében pedig szívesen fogadja a befektetéseket a világ minden részéről.

Magyarország az elmúlt évtizedben intenzíven nyitott a közép-ázsiai országok, így Üzbegisztán felé is. Ennek és az üzbég gazdasági nyitásnak eredményeként a hazánkból Üzbegisztánba áramló export 2019-től elkezdett jelentősen, másfél-kétszeresére bővülni, amelynek értéke 2023-ra megközelítette a 100 millió dollárt. A magyar export fele a gyógyszeriparhoz kapcsolódik, és jelentős az irodai gépek és a baromfi kivitele is. A közép-ázsiai országból érkező import ettől jócskán elmaradt, a maga 2,7 millió dolláros értékével, amelynek mintegy felét a szigetelt kábelek tették ki.

A fokozódó együttműködés zászlóshajó-projektét az európai mércével még kiforratlan üzbég bankszektorba történő a magyar belépés jelenti. Az OTP Bank 2022-ben vásárolta fel az üzbég állami tulajdonú Ipoteka Bankot, amely a tranzakció megvalósulásakor Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja volt 8,5 százalékos részesedéssel és 1,6 millió lakossági ügyféllel. Az OTP így még kezdeti időszakban vívhat ki magának domináns pozíciót az Európában már bevett pénzügyi szolgáltatások meghonosításával.

A mezőgazdaságban állami szintre emelkedett az együttműködés, különösen a közös kutatások ösztönzésének terén. Tervben van emellett egy taskenti különleges gazdasági zóna létesítése magyar és más európai vállalatok részére, valamint az energetikai együttműködés is: megállapodás született a magyar hűtéstechnológia alkalmazásáról, amennyiben Üzbegisztán új atomerőművet építene. Üzbegisztán első, Jizzakhban található tudományos és innovációs parkjának létrehozásában részt vett az Óbudai Egyetem, 2021-ben pedig magyar-üzbég startupprogram is indult.

Az idegenforgalom fellendülését elősegíti, hogy az üzbég Qanot Sharq légitársaság idén tavasz óta heti rendszerességű közvetlen összeköttetést biztosít Budapest és Taskent között. A WizzAir tervezi a Budapest-Szamarkand járat elindítását, azonban ennek útjában áll, hogy az orosz légtérbe uniós gépek nem repülhetnek be, kerülőúton a távolság pedig a hajtómű-technológia határait feszegetné.

A trendek biztatóak, és az üzleti kapcsolatok jövőbeli mélyülését vetítik előre. Ha az OTP felvásárlási projektje sikerhez vezet, az más magyar vállalatok számára is vonzóbbá teheti az üzbég piacot. A jelenlegi exportszerkezet alapján a gyógyszeripar jelenthet hazánk számára kitörési pontot, ugyanis ezen a területen már erős a kereslet a magyar vállalatok termékei iránt, amelyek magas hozzáadott értékekkel is bírnak.


A szerző a Makronóm Intézet elemzője.

Ez a cikk az Eurázsia 2024. decemberi számában jelent meg A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!

Továbbiak

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások