Kövér László: a Kínával való együttműködés nem veszély, hanem lehetőség
Magyarország és Kína idén ünnepli a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját. A jeles évforduló alkalmából fogadást rendeztek csütörtök este Budapesten, ahol Kövér László, az Országgyűlés elnöke mondott beszédet.
Kövér László: a Kínával való együttműködés nem veszély, hanem lehetőség
Fókusz

Kövér László: a Kínával való együttműködés nem veszély, hanem lehetőség

Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Eurázsia/MTI 27/09/2024 13:51

Magyarország és Kína idén ünnepli a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját. A jeles évforduló alkalmából fogadást rendeztek csütörtök este Budapesten, ahol Kövér László, az Országgyűlés elnöke mondott beszédet.

A Kínával való kapcsolatok kiszélesítése, együttműködésünk elmélyítése nem veszély, hanem lehetőség, amelynek sikeres kiaknázása mindkét ország fejlődését szolgálja – szögezte le Kövér. Mint fogalmazott Magyarországnak az az érdeke, hogy ne pusztán híd, hanem összekötő kapocs legyen Kelet és Nyugat között. Mert – mint mondta –, ha a nagyvilágban Nyugat és Kelet között együttműködés van, akkor Magyarország is fejlődik. Amikor azonban Nyugat és Kelet között szembenállás, küzdelem alakul ki, akkor az ország súlyos árat fizet, mert földrajzi és politikai értelemben ütközőzónába kerülünk – fejtette ki.

A kapocs szerepet erősíti a magyar kormány által 2010-ben meghirdetett keleti nyitás stratégiája, valamint az, hogy Magyarország első európai országként csatlakozott a Kína által 2013-ban elindított Övezet és Út kezdeményezéshez – mondta, megjegyezve, hogy az jól illeszkedik a magyar kormány törekvéseihez.

Értékelése szerint a két ország a földrajzi távolság, a kulturális különbségek, valamint „a politikai berendezkedésünk és az ideológiánk eltérő volta ellenére” jól használta fel az elmúlt 75 évben az együttműködés lehetőségeit az 1949 és 1990 közötti időszakban, az 1990 és 2010 közötti években, illetve 2010-től napjainkig.

„Kína mára Magyarország legnagyobb Európán kívüli kereskedelmi partnerévé vált” – emelte ki az Országgyűlés elnöke. Hangsúlyozta, hogy a kínai befektetések az autóiparban, az elektronikai iparban és a pénzügyi szektorban hozzájárultak Magyarország gazdasági növekedéséhez, munkahelyeket teremtettek.

„A két ország kapcsolatrendszerét erősíti a felsőoktatási és kulturális intézmények közötti együttműködés, illetve a turizmus kölcsönös fellendülése” – mondta. Kitért arra is, hogy számos kapcsolódási pont van a magyar és a kínai kultúrában; ilyen a család és a közösség szerepe, a hagyományok, valamint az idősek tisztelete. Minkét népre jellemző a kitartás, a kemény munka és a tudás megszerzése – tette hozzá.

Kövér László véleménye szerint Európa sokat tanulhat Kínától. Példaként kiemelte „a kitartásra és a türelemre épülő politika művészetét”, hogy azáltal Európa visszanyerhesse méltó szerepét a világ jövőjének formálásában, a globális kihívások megválaszolásában.

Arra is kitért, hogy Kína nélkül a 21. századi világpolitikában nem jöhet létre olyan erőegyensúly, amely békét teremt. Ugyanakkor az együttműködésen alapuló, békét és biztonságot adó új világrend csak a kölcsönös tisztelet jegyében jöhet létre, amely megilleti Magyarországot és a hozzá hasonló országokat is – emelte ki. Megjegyezte, hogy a magyar–kínai kapcsolatok ezen alapulnak.

A fogadáson köszöntőt mondott Kung Tao kínai nagykövet, méltatva a két ország kapcsolatát.

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások