Pekingi hivatalos látogatása során Kövér László, az Országgyűlés elnöke megbeszélést folytatott Wang Huninggal, a Kínai Népköztársaság Népi Politikai Tanácskozó Testülete elnökével - tájékoztatta szerdán az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-t.
Szilágyi Zoltán közlése szerint a felek áttekintették a két ország kapcsolatait és aktuális nemzetközi kérdések is szóba kerültek.
Kövér László hangsúlyozta, hogy mindkét ország vezetése hasonlóan gondolkodik a világ jelenéről és jövőjéről, "kapcsolatainkat pedig a kölcsönös tisztelet és az egymás ügyeibe való be nem avatkozás politikája jellemzi".
Magyarország a továbbiakban is pragmatikus viszonyra törekszik a Kínai Népköztársasággal, nem kívánja az ideológiát összekeverni a gazdasági együttműködéssel. A blokkosodás helyett a konnektivitás erősítésére törekszik Magyarország, és "hazánkat a jövőben a nyugati és keleti tőke találkozásaként képzeljük el". "Nem támogatunk semmilyen politikát, amely gazdasági háború kialakulásával fenyeget és visszaveti az együttműködést az Európai Unió és Kína között" - mondta a házelnök.
"Célunk, hogy a kínai befektetések továbbra is otthonra leljenek Magyarországon, a kereskedelmi forgalom tovább erősödjön, és hogy a magyar export is bővüljön Kína felé, a kiváló magyar termékek nagyobb arányban találjanak piaci lehetőséget" - tette hozzá.
A törékeny és veszélyes nemzetközi helyzetben a két országot érő kihívásokat - a klímaváltozás, a környezetszennyezés hatásai, a tömeges illegális migráció - csak közös erőfeszítésekkel tudjuk leküzdeni - fogalmazott az Országgyűlés elnöke.
Vang Huning kijelentette, hogy a kínai-magyar történelmi kapcsolatok legjobb időszakát éljük és Kína nagyra értékeli Magyarország erőfeszítéseit a nemzetközi konfliktusok megoldására is.
Megelégedéssel szólt a sokrétű kulturális kapcsolatokról, arról hogy öt Konfúciusz Intézet működik Magyarországon, és hogy Európában egyedülálló módon a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban van lehetőségük a tanulóknak elsajátítani a kínai nyelvet.
A közlés szerint a magyar parlamenti delegáció részt vett a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója alkalmából, a Magyarország pekingi nagykövetsége által szervezett díszelőadáson a Kínai Nemzeti Operaházban, amelyen a Magyar Nemzeti Férfikar ünnepi hangversenyt adott.