Magyar libatollak kerülnek a kínai luxusmárkába
Magyar libatollat szállít a GUVET kínai ruházati luxusmárkának, és ezzel a legnagyobb kínai libatoll-beszállító lesz az FBZ Hungária Kft.
Magyar libatollak kerülnek a kínai luxusmárkába
Fókusz

Magyar libatollak kerülnek a kínai luxusmárkába

Fotó: KARL-JOSEF HILDENBRAND / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Eurázsia/MTI 04/12/2024 15:01
Magyar libatollat szállít a GUVET kínai ruházati luxusmárkának, és ezzel a legnagyobb kínai libatoll-beszállító lesz az FBZ Hungária Kft., az erről szóló megállapodást kedden Budapesten jelentették be sajtótájékoztatón.

Baradács László, a magyar családi tulajdonú FBZ Hungária Kft. alapítója és vezérigazgatója elmondta: a jelentős megállapodás évi több millió dollár értékű forgalmat jelent. Az együttműködés jelentőségéről azt mondta, hogy a cég régóta dolgozik a Távol-Keleten, régi törekvésük volt, hogy dzsekiket gyártó márkával dolgozzanak. A kínai gyártó dzsekijeit 600 és 3000 dollár közötti egységáron értékesítik.

Kiemelte: a 12 ezer négyzetméteres kecskeméti központ az egyik legnagyobb gyártókapacitással rendelkező tollüzem Európában. Fő tevékenységük az egyedi vevői igényeknek megfelelő minőségű liba-, illetve kacsapehely és toll alapanyagok gyártása. Az általuk gyártott alapanyagot jellemzően az outdoor ruhaipari termékek, valamint paplanok és párnák töltőanyagaként használják.

A legjobb terméket állítják elő a kínai partnerrel közösen, egyedi tulajdonságokkal, a kínai cégnek kell a megfelelő minőséget szerződéses áron garantáló európai partner, a magyar cégnek pedig a garantált piac - fogalmazta meg az együttműködés ösztönzőit Baradács László.

Csorbai Attila, a Magyar Baromfi Terméktanács elnöke elmondta, hogy jelenleg Európa alig néhány országában, köztük Magyarországon folyik víziszárnyas-tenyésztés, a teljes európai baromfitermelés 80 százaléka csirke, 15 százalék pulyka és alig 5 százalék a víziszárnyas. Magyarország jelentős víziszárnyas-ágazattal és ehhez kapcsolt iparágakkal rendelkezik, ezt földrajzi elhelyezkedése és éghajlati adottságai tették lehetővé.

Wu Kunming, a Guvet Group igazgatótanácsának elnöke elmondta: a legjobb minőségű alapanyagot keresik, így választották ki az FBZ Hungária Kft.-t. A magyar cég már számos ismert nemzetközi márka beszállítója - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón elhangzott: Kína 2023-ban 938 tonna pelyhet és tollat importált Magyarországról, az előző évi többszörösét.

A nyilvános cégadatok szerint az FBZ Hungária Kft. árbevétele tavaly 18,2 milliárd forint volt, az előző évihez hasonlóan, adózott nyeresége meghaladta az 1 milliárd forintot az előző évi 337 millió forintot követően.

Továbbiak

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások