Fotó: Hegedüs Róbert
Őry Mariann
02/07/2024 22:00
A Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája című könyvében arról ír, hogy Magyarországnak úgynevezett keystone state vagyis kulcsállamszerepet kell betöltenie. Mit jelent ez a szerep az egyre inkább multipolárissá váló világrendben?
A könyvem kiindulópontja, hogy egy történelmi jelentőségű korszakhatáron állunk jelen pillanatban, de lehet, hogy valójában már át is léptük. Ez azt jelenti, hogy véget ért a neoliberális ideológiára épülő egypólusú világrend, amely körülbelül a Szovjetunió összeomlása utáni években csontosodott meg, és azóta nagyjából meghatározta a világ működését. Egy korszakváltás mindig sok bizonytalansággal jár, de lehetőséget is jelent. A görög elpisz szó remekül érzékelteti ezt a kettősséget, mert egyszerre jelent reményt és félelmet. Ami közös e két fogalomban, az a jövőre vonatkozó bizonytalanság.
Azért valami kevésbé bizonytalan is tapintható?
Igen, a jövő nyitottsága mellett is látni lehet, hogy a szuverenitás kora érkezett el. Azok az országok lehetnek sikeresek, amelyeknek – függetlenül a méretüktől, gazdasági és katonai erejüktől – van a világ számára értelmezhető víziójuk, vagyis bármifajta önálló elképzelésük a jövőről. Corporate nyelven úgy is mondhatnánk, hogy amelyek nem valamely nagy franchise-lánc tagjai, ha nem önálló startupok kívánnak lenni. Ezek azok a kulcsállamok, amelyek szerintem az előttünk álló évtizedekben meghatározó szereplői lesznek a világpolitika alakításának. Magyarország számára pedig ez a szerep testhez állónak tűnik.
A keleti nyitás politikájának meghirdetésekor Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy „nyugati zászló alatt hajózunk, de a világ gazdaságban keleti szél fúj”, azaz egyértelművé tette, hogy nincs szó nyugati zárásról. Milyen politikai manőverekre van szükség a változó körülmények között ahhoz, hogy a magyar kormány sikeresen tudja követni a konnektivitás stratégiáját, és ne engedjen a blokkosodásra irányuló nyomásnak?
A keleti nyitás –, amelynek szép és látványos eredményei vannak – a konnektivitás stratégiájának az előszobája. Ebben még semmi olyan nincs, amit a legtöbb nyugati ország már régóta ne tenne: piacokat keresni a Keleten, és együttműködni az Európába vágyó keleti cégekkel. Balgák lennénk, ha nem így tennénk. A konnektivitás azonban ennél jóval komplexebb dolog: az oktatás és az infrastruktúra fejlesztése éppúgy beletartozik, mint a kitörési szektorok megkeresése a magyar gazdasági szereplők számára, vagy a turizmus fellendítése, és Magyarország mint helyszín felhelyezése a világversenyek, világvásárok és egyéb nagyszabású események globális térképére. Ebből a szempontból is komoly nehézség, hogy Nyugaton mindenki a blokkosodásról, a kapcsolatok leépítéséről beszél, miközben a világgazdaságban csak nem akar elállni a keleti szél. Ezt egyszerűen nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hiszen milyen csapnivaló az a kormányos, aki a széliránnyal ellentétesen próbálja beállítani a vitorlákat. Ráadásul Magyarország különleges földrajzi és történelmi helyzeténél fogva különösen alkalmas a kulcsállami szerep betöltésére, amit bűnös mulasztás lenne nem hasznosítani.
Meddig tartható ez?
Még nem dőlt el, hogy a nyugati világ pontosan merre megy. Útelágazódáshoz érkeztünk, és itt nem csak a nyelv botlástól kell tartani, hanem arról is szó van, hogy egy nehéz, kiszámíthatatlan helyzettel állunk szemben. Jelen pillanatban az, hogy mi nyitottak maradunk, és nem az elzárkózás, a gazdasági szankciók útját választjuk, lehetőséget teremt számunkra. Ehhez persze politikai stabilitásra van szükség, ami jelenleg a mi egyik legnagyobb előnyünk. Akik pedig a nyugati világban ellenérdekeltek a sikerünkben, azok elsősorban éppen ezt a stabilitást akarják megingatni, miközben nyilván titokban rettenetesen irigylik is.
Ennek tudhatóak be a támadások, amelyek Magyarországot érik a keleti kapcsolatai miatt?
A nyugati médiában hallható és látható egyenirányított hisztéria nem véletlen: része a világpolitikai átrendeződésnek. Úgyis mondhatnánk, hogy ezek a médiumok a blokkosodás politikájának „szinkronhangjai”. Ez egyfajta információs hadviselés, amely arról szól, hogy a jó tanulók csak az egyik irányba fordulhatnak, különben az iskolamester odacsap a nádpálcával. Magyarország pedig vette a bátorságot, és felemelte hangját, amikor érdekeivel ellentétes pozíciókba próbálják belekényszeríteni, ezért aztán nem is meglepő, hogy ezen információs hadviselés egyik kedvenc célpontjává vált.
Május elején húsz év után először jött Magyarországra kínai államfő, egyúttal öt év után először látogatott Európába Xi Jinping kínai elnök. A világ sajtóban számos elemzés jelent meg arról, miért éppen Franciaország, Szerbia és Magyarország volt a három úti cél. Mi a magyar nézőpont?
A kínai látogatás a szuverén magyar külpolitika gyümölcse. Ahogyan az is, hogy márciusban Orbán Viktor miniszterelnököt Floridában fogadta Donald Trump korábbi – és lehetséges, hogy egyben a következő – amerikai elnök. Azzal, hogy önálló elképzeléssel bír a saját és a világ helyzetét illetően, kitűnik az európai országok többsége közül, és érdekessé teszi az olyan nagyhatalmak szemében is, mint Kína vagy az Egyesült Államok. Ráadásul a geopolitikai átrendeződés régiónkban is leképeződik: Közép-Európa kettévált. Az egyik oldalon vannak azok az országok, amelyek evidenciának veszik, hogy Oroszországgal szemben ütközőpályán mozognak, és a nyugati hatalmakat is erről igyekeznek meggyőzni. Történelmi okokból érthető módon sok jelentkező van erre a szerepre: Lengyelország, Ukrajna, Románia vagy a balti államok. Ezzel szemben kialakult egy másik Közép-Európa, a Balkántól Ausztriáig. Itt az emberek nem Oroszországgal szemben határozzák meg magukat, hanem közép-európaiság-tudat jellemzi őket. Magyarország ennek a csoportnak a meghatározó állama.
Magyarország mindenképpen Kína legstabilabb partnerének bizonyult a régió uniós országai közül, de Pekingből is látható az előbb említett átrendeződés?
Kínának választ kell találnia arra a jelenségre, hogy amíg nyolc-tíz éve a térség országai versenyt futottak, hogy a 16+1 együttműködés keretében Kína legjobb barátai legyenek, ma már főként csak „plusz egyes” együttműködésekről beszélhetünk. Az Oroszországtól félő országok biztonsági garanciát akarnak, amit Európában csak az Egyesült Államoktól kaphatnak meg. Ezeket az országokat Peking soha nem tudja majd meggyőzni arról, hogy a kínai kapcsolatok ennél értékesebbek. Azokban az országokban, ahol nincs ilyen típusú egzisztenciális félelem, ott megvan a nyitottság a szuverén kül- és kereskedelempolitikára. Nem akarnak oldalt választani ebben az új típusú hidegháborús felkészülésben. Kínának ezekbe az országokba kell koncentrálnia energiáit.
Miért fontos Magyarországnak a Kínával való együttműködés? Mely területekre összpontosul?
Évtizedek óta megvan az az előítélet, hogy a kínai iparcikk silány minőségű tömegáru. A miniszterelnök egyszer azt találta mondani erre, hogy figyeljem meg, ugyanez volt az ő gyerekkorában a japán termékekkel, aztán később ugyanígy a koreaiakkal kapcsolatban. Én persze erre nem emlékezhettem, de utánanéztem, és valóban, az akkori magyar filmekben, popkultúrában a Made in Japan a gagyi szinonimája volt. Aztán a nyolcvanas-kilencvenes években Japánban lezajlott egy brutális technológiai ugrás, majd ugyanez Dél-Koreában, és most ez történik Kínában – csak mondjuk tizenháromszoros volumenben. Elképesztő a technológiai fejlődés. Nekünk a legfontosabb, hogy a magyar gazdaság növekedési ütemét fenntartsuk, sőt fokozzuk, ehhez pedig új hajtómotorokat keresünk. Azokon a területeken, ahol Kína a legjobb – ilyenek a magas technológiai színvonalat képviselő infrastruktúra-fejlesztések, a telekommunikáció, az elektromobilitás vagy az energia tárolás –, olyan együttműködést kell kialakítani, hogy ne csak a gyártásban tudjunk részt venni, hanem a legmagasabb szintű értékteremtésben, a kutatás-fejlesztésben is.
Miközben zajlik a blokkosodás, a nagy európai országok vezetői szinte egymásnak adják a kilincset Pekingben. Olaf Scholz német kancellár például nemrég a legnagyobb német cégek képviselőivel együtt utazott Kínába. Kettős mércéről van szó?
Olyan ez, mint egy úszóverseny: ugyanabban a medencében vagyunk, viszont ki-ki a maga sávjában úszik. A nyugat-európai országok gyengíteni akarják a kelet-közép-európaiak versenyképességét. Ezzel a tudattal együtt kell élnünk, és a felháborodás helyett egyszerűen csak képesnek kell lennünk megvédeni az érdekeinket. Eközben egyetértünk Franciaországgal és Németországgal abban, hogy Európa ipara fejlett, de kiszolgáltatott is egyben, mert nyersanyagaink nincsenek, és csak négyszázötven milliónyian vagyunk, miközben a világon nyolcmilliárd ember él. Az a célunk, hogy egyfelől a nyersanyagokhoz minél olcsóbban, és lehetőleg minél több forrásból férjünk hozzá, elkerülendő az egyoldalú függőséget. Másrészt pedig arra kell törekednünk, hogy a termékeinket lehetőleg el tudjuk adni a másik hét és fél milliárd embernek is. Mi itt Európában egymással is versenyzünk, de képesnek kell lennünk közösen ellentartani minden olyan külső nyomásnak, amely Európát a saját érdekével ellentétes irányba terelné.
A magyar kormány egyértelműen Donald Trumpot támogatja az őszi amerikai elnökválasztáson. A republikánus politikus nyilatkozatai és elnöki tevékenysége alapján Ön mire számít, Trump bele akar majd szólni a magyar külpolitikába?
Általában a republikánus külpolitikával sokkal egyszerűbb a dolgunk, mert az nem ideológiai küldetéstudaton, hanem sokkal inkább az amerikai érdekek józan képviseletén alapul. Ez a jelenlegi konkrét helyzetben azt jelenti, hogy Trump elnök a kampányban elkötelezte magát az ukrajnai háború befejezése mellett. Trump elnökről pedig első ciklusa alapján biztosan tudjuk, hogy nem háborúk indításában, hanem azok lezárásában szokott jeleskedni. Ahogyan azt is tudjuk, hogy hozzánk hasonlóan elutasítja az illegális migrációt, a woke ideológia erőszakos terjesztését, és a nemzetállamot tekinti a világrend alapvető építőkockájának. Vagyis az érdekeink és értékeink sok ponton találkoznak. Számunkra azért fontos az Egyesült Államokkal, és a lehető legtöbb másik országgal is ápolt harmonikus viszony, mert az elzárkózás gyengíti, az együttműködés viszont erősíti a szuverenitásunkat.
A szerző az Eurázsia felelős szerkesztője.
Ez a cikk az Eurázsia 2024. júliusi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!
