Magyarország sokat profitál az Azerbajdzsánnal folytatott együttműködésből
Azzal, hogy egyelőre elutasítja az energiainfrastruktúra kapacitásbővítésének finaszírozását, Brüsszel elveszítette minden jogalapját arra, hogy beleszóljon, honnan vesz földgázt Közép-Európa és azon belül Magyarország – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Magyarország sokat profitál az Azerbajdzsánnal folytatott együttműködésből
Selyemutak

Magyarország sokat profitál az Azerbajdzsánnal folytatott együttműködésből

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Eurázsia 04/09/2023 23:39

Azzal, hogy egyelőre elutasítja az energiainfrastruktúra kapacitásbővítésének finaszírozását, Brüsszel elveszítette minden jogalapját arra, hogy beleszóljon, honnan vesz földgázt Közép-Európa és azon belül Magyarország – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető a kétoldalú stratégiai párbeszéd első ülése utáni, azeri kollégájával, Ceyhun Bayramovval közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az elmúlt években látható volt, hogy minél szorosabb az együttműködés a két ország között, annál többet profitál abból hazánk az energiaellátás biztonságának és a gazdasági növekedés fenntartásának vonatkozásában.

Előbbi téren fontosnak nevezte a diverzifikációt, az újabb földgázforrások bevonását, és aláhúzta, hogy Azerbajdzsán nem pusztán magyar, hanem európai szempontból is reális alternatívát jelenthet.

Jó hír, hogy hosszú évek tárgyalásait követően az idei esztendőben megindult a fizikai földgázáramlás Azerbajdzsán és Magyarország között

– mondta, arra emlékeztetve, hogy megállapodás született 100 millió köbméter vásárlásáról és 50 millió köbméter bértárolásáról. Majd hozzátette, hogy a kormány szeretné tovább növelni ezt a mennyiséget, nagyjából évi egymilliárd köbméterre.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hogy ez sikeres lesz-e, az már nem rajtunk múlik, nem is az azerieken, hanem az Európai Unión. Az a helyzet ugyanis, hogy a délkelet-európai infrastruktúra jelenleg nem rendelkezik elegendő kapacitással arra, hogy a közép-európai országok diverzifikációs igényeit ki tudja elégíteni

– fogalmazott. Kiemelte: a kapacitásbővítés elegendhetetlen ahhoz, hogy a térség ellátásába bevonhatók legyenek az azeri, török és katari források, és mindez csupán álom marad, amíg az EU ezt nem hajlandó támogatni. – Mivel egyelőre az Európai Unió elutasítja a finanszírozáshoz való hozzájárulást, ezért innentől kezdve Brüsszel elveszítette mindenfajta jogalapját arra, hogy beleszóljon, Közép-Európa országai, s azon belül is Magyarország, honnan veszik a földgázt vagy éppen honnan nem – fogalmazott.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a gazdasági növekedés fenntartását illetően is fontosak a kapcsolatok a két ország között, amit jól demonstrál, hogy a kereskedelmi forgalom az idei év első felében kétszer akkora volt, mint tavaly egész évben. Szavai szerint ennek legfőbb oka a magyar gyógyszeripari export folyamatos bővülése és az energiaimport.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Üdvözölte a megállapodást, amelynek értelmében magyar vállalatok is részt vehetnek Hegyi-Karabah térségének újjáépítésében a háborús pusztítást követően, ami sok tízmillió dolláros lehetőséget jelent. Illetve azt is, hogy két hazai gyógyszercég beruházása is küszöbön áll a dél-kaukázusi államban, nemrég pedig a Hell Energy is üzemépítésről döntött ott mintegy 200 millió dollár értékben.

Én emlékezem rá, amikor 2010-11-ben elkezdtük építeni a kapcsolatainkat Azerbajdzsánnal, akkor itt, Európában még csak nem is kinevettek, hanem lenéztek minket miatta (.) Úgyhogy vicces látni, ahogy most nyugat-európai vezetők lökdösődnek Bakuban, hogy egy-egy fényképet készíthessenek közösen Aliyev elnök úrral

– jelentette ki. – Viszont a mi barátságunk nem konjunktúrafüggő, nem csak azóta vagyunk barátok, amióta kiderült, hogy nektek földgázotok van – összegzett. 

A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások