Fotó: Hegedüs Róbert
Őry Mariann
03/04/2024 22:00
Hogyan érvényesül az innováció területén a magyar stratégia központi eleme, a konnektivitás?
A világtörténelmet elsősorban geopolitikai tényezők határozzák meg. Az ökológia és a geopolitikai helyzet határozza meg az egyes országok, társadalmi entitások manőverezési képességét – akár már meglévő tudásokkal, akár innovációval. Minél viharosabb egy nép, egy ország környezete, annál innovatívabb lesz, persze csak akkor, ha a megoldásaival képes túlélni a viharokat. Ez jellemez például minket, magyarokat. Az innováció, azon belül is a technológia célja, hogy könnyebbé tegye az életet, akár termékinnovációval, akár folyamatinnovációval, vagyis szervezési képességgel. Ázsia a második világháborút követően sikeresen váltott sebességet, de Kína nyitásával immár globálisan is meghatározó súlyúvá vált, sőt számos területen már ők diktálják az ütemet.
Milyen szerepet játszik Kína ebben a konnektivitásban?
Kína ma már nemcsak magas minőségű termékeket fejleszt és exportál, hanem folyamatokat szervez. A Xi Jinping elnök által elindított Övezet és Út kezdeményezés folyamatinnovációt is jelent. Eddig a Nyugat szervezte meg a világszintű folyamatokat – gondoljunk a Világbankra, vagy az IMF-re –, de a konnektivitás Ázsia számára magától értetődő szükségesség, teljesen logikus. Kína nem csak maga akar nőni, hanem ebbe a konnektivitásba bekapcsol más országokat, lényegében lekapcsol a Nyugatról addig történeti okokból oda tartozó országokat, beszéljünk akár Pakisztánról, afrikai vagy dél-amerikai országokról.
A Nyugat erre a blokkosodással reagál?
A transzatlanti civilizáció reakciója nagy kérdés. Az elmúlt néhány évben mindenféle jelszó elhangzott, de-risking, de-coupling, sorolhatnám. A konnektivitás tény, egyelőre senki sem tudja megszakítani. Az látszik, hogy ahol ezzel mégis megpróbálkoztunk, legyen az a félvezetőgyártás Kínát illetően vagy akár az Oroszország elleni szankciók, mindennek, ami szankcionált, a fejlesztése gyorsabb lett azokban az országokban. Az oroszoknál a szankciók nyomán fejlődött fel az élelmiszeripar. A kínaiak nagyon kényelmesen elvoltak chipgyártás nélkül, maguk is importáltak, aztán bejöttek a szankciók, és most már egészen kisebb, öt nanométeresig képesek chipet gyártani. A konnektivitásnak nincs alternatívája. Ténylegesen, a de-coupling jelszava alapján, csakis egy módon lehet leválasztani régiókat, ez pedig a háború. Ezért fontos látni, hogy a de-coupling milyen szintű termékekre terjed ki valójában, és milyen személyi, termék vagy szolgáltatási szövetek mű - ködnek tovább. Úgy látom, hogy ma sem az Egyesült Államoknak, sem Kínának nem érdeke egy háború.
Mi lehet az oka annak, hogy az innováció, számos tudományos mutató terén Ázsia jobban áll, mint Európa? Miért maradtunk le?
Két tényezőt említenék, amik összefüggenek. Januárban Szingapúrban George Yeo volt külügyminiszterrel, és a kutatás-fejlesztésért és felsőoktatásért is felelős miniszterelnök-helyettessel beszélgettünk arról, milyen a szingapúri felsőoktatás ökoszisztémája. Arról beszéltek, hogy Szingapúrban rengeteg fiatal akar tanulni, Malajziából, Indonéziából és a Dél-kínai-tenger különböző kisállamaiból. Sokkal több bennük a lelkesedés, a tanulni akarás, mint azokban, akik nagyobb jólétben élnek. Egy a Berkeley-n tanító amerikai professzor barátom is erről beszélt. Úgy fogalmazott, hogy ha az amerikai hallgatók szorgalmát, teljesítményét vesszük egy egységnek, akkor egy közép-európai fiatalé ugyanazon a szakon kettő, egy ázsiaié pedig négy. A felemelkedőben lévő társadalmakban óriási lendülettel akarnak előbbre lépni, gyarapodni. A transzatlanti világ viszont ezen már túl van. Ha az ember kényelemben él, akkor kisebb lesz a belső ösztönző az erőfeszítésre, mert nincs egzisztenciális szüksége például a tanulásra. Azért is érdekes Ázsia, mert ez már Japánban is megtörtént. Vagy Koreában, ahol a jóléthez nagyon gyorsan alkalmazkodtak, zuhannak a demográfiai mutatók, nem akarják megosztani azt a jó életet, amit a háború óta eltelt békeidőben nemzedékek tényleg elképesztő szorgalommal létrehoztak. Ilyen az emberi természet. Éhesnek kell lenni ahhoz, egzisztenciálisan érezni kell a szükségletét annak, hogy tanuljunk, teljesítsünk, alkossunk.
Melyik a második tényező?
Gábor Dénes 1961-ben megjósolta a nagy léptékű automatizálást, és arra figyelmeztetett, hogy ha a gépek egymással beszélgetnek majd – a mesterséges intelligencia kifejezést ekkor még alig használták –, akkor az lustábbá fogja tenni az embereket, sőt csökkenti az intellektuális képességeiket. Ez tehát a két tényező: mennyire egzisztenciális kérdés a tanulás, mennyire látom bele a boldogulást ahhoz képest, ha úgyis megvan mindenem, úgy hogy nem teszek semmit, valamint hogy mennyire tudjuk irányítani, használni az új technológiákat.
Többször is járt a Szingapúri Nemzeti Egyetemen, a NUS-on, ami Ázsia legjobb egyeteme, és világszinten is a nyolcadik. Milyen jó gyakorlatokat látott, amiket a magyar felsőoktatás is átvehet?
A legfontosabb a nemzetközi hálózatok és a hazai egyetemek, kutatási és vállalati hálózatok összehozása. Nem integrálása, hanem hálózatként működtetése. Létrehozták a CREATE-campust (Campus for Research Excellence and Technological Enterprise) – a betűszó a kutatási kiválóságra és technológiai vállalkozásra utal –, amibe meghívtak nyolc-tíz nemzetközi egyetemet, ázsiait és nyugatit vegyesen, közvetlenül összekapcsolták az egyetemek kutatóit. Ráadásul úgy, hogy a kutatások homlokterében az elérni kívánt hatás, az impact álljon, ehhez pedig vállalatokat is bevontak. Ezt a modellt mi is meg fogjuk csinálni, részben a szingapúriak részvételével, ez lesz a Hungarian International Science Campus. A külföldi és magyar kutatócsoportokat olyan területeken hozzuk létre, amelyeknek már van gyökere, hagyománya itthon, amit jól csinálunk. Nekem Szingapúrban ebből a szempontból ez volt a legnagyobb élmény. Így elmondva annyira magától értetődő, hogy kitalálhattuk volna magunk is, de minek találjuk ki a kanálban a horpadást, ha az már egyszer ki van találva.
Hogyan mutatkozik meg a technológiai fejlődés az ázsiai hétköznapokban? Mit tapasztalt kínai, szingapúri vagy éppen koreai útjain?
Az egyik dolog, amit Ázsiában és Európában egyaránt látni lehet, hogy a szülők nemzedéke csak ámuldozik azon, hogy a gyerekeik milyen gyorsan megtanulják használni az új technológiákat, és mennyire bele tudnak feledkezni, milyen nehéz visszahódítani az idejüket, a figyelmüket. Kínában is ezt a generációs szakadékot látom, Sanghajban például – és más városokban még inkább – egészen drámai a kontraszt: a régi, még megmaradt hagyományos városrészek vagy akár csak utcák és a felhőkarcolók világa között. Nem szabad megfeledkezünk arról, hogy a technológia feladata csak annyi, hogy megkönnyítse az életünket, nem hogy eluralja vagy akár tönkretegye. Márpedig az életünkben a legfontosabbak az emberi kötődések, a közösség. A koreai professzor asszony, Yuhyun Park IQ, EQ, DQ – azaz intelligencia, érzelmi intelligencia, digitális intelligencia – című könyve is arról szól, hogyan tudjuk legalább kezelni a digitális világ okozta problémákat.
Korábban a Bank of China közép-kelet-európai igazgatótanácsának tagja is volt. Tapasztalatai alapján mi az, ami hazánkba vonzza a kínai bankokat?
Magyarország itt a Kárpát-medencében mindig is platformország volt. Tehát aki idejött, a legtöbb esetben nem a magyar keresletre alapozott, hanem rajtunk keresztül akart nagyobb piacokat elérni. Ez igaz a kétezertíz óta érkezett óriási mennyiségű külföldi tőkebefektetésre is. Magyarország olyan szerencsés helyzetben van, hogy többet tud előállítani, mint amit felhasznál. Mi egy ipari, feldolgozóipari platform vagyunk, profi módon meg tudjuk szervezni azt, hogy összejöjjön az energia, a szaktudás, a nyersanyag, az emberállomány, és olyasmit állítunk elő – nem csak a feldolgozóiparban, de a zenében, a művészetekben, a sportban –, ami messze túlnő a magyar keresleti szinten. Ma már nemcsak feldolgozóipari, hanem tudásplatform is vagyunk. A bankokat ennek a globális kereskedelmi lehetőségnek a pénzügyi hitelezési és befektetési potenciálja vonzza. S ami a bankolásban a legfontosabb, a politikai stabilitás. Magyarország sorsa mindig is az volt, hogy összeköt különböző kultúrákat, kereskedelmi lehetőségeket. Ez egyszóval a konnektivitás, amit nem feltalálunk, hanem felismerünk, mert olyan geopolitikai és ökológia helyet választottak az őseink, ahol ez sorsszerű imperatívusz.
Ez miért van így?
Nem tudunk bezárkózni, mert rögtön be fognak kopogni hozzánk. Klebelsberg Kunó azt mondta ezerkilencszázhuszonháromban egy beszédében, hogy ha mi a világnak ezen a csodálatos helyén nem használjuk ki a lehetőségeinket, hanem viskókban akarunk élni, akkor jönnek majd a nálunk erősebbek, versenyképesebbek, nagyobb akarattal bírók és elfoglalják ezt a területet. Szó szerint azt mondta, ő akarni tudó embereket szeretne Magyarországon. Összegezve tehát, a bankok ezért jönnek. Megvan a jó szaktudás, itt vannak a jövő iparágaiból is jó páran, és megvan a stratégiai érdekeltség a konnektivitásban. Az a lényeg, hogy nálunk összetalálkozik a Nyugat és a Kelet. Ez a sorsunk, ezek vagyunk mi, magyarok.
A szerző külpolitikai újságíró, az Eurázsia felelős szerkesztője.
Ez a cikk az Eurázsia 2024. áprilisi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!
