November elején a közép-ázsiai országok (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán) vezetői megérkeztek a Fehér Házba, hogy megünnepeljék a C5+1 keret egy évtizedes fennállását. A megbeszélések során számos stratégiai megállapodást írtak alá, így a csúcstalálkozó nem csupán diplomáciai összejövetel volt, hanem egy új fejezetet nyitott az Egyesült Államok és a régió közötti kapcsolatokban. Trump megjegyezte: „A C5+1 formátum hozzájárul a gazdasági partnerségek megerősítéséhez, a biztonsági együttműködés javításához és az általános együttműködés bővítéséhez.” A találkozó előtt és után is a legtöbben gazdasági szempontból közelítették meg az együttműködést, hangsúlyozva a kereskedelmi és befektetési megállapodásokat. Azonban a jelenlegi nemzetközi rendszer kontextusában nem csak erről van szó.
A Közép-Ázsiában fokozódó geopolitikai változások, valamint az USA kritikus nyersanyagok iránti érdekei egy alapvető, de összetett kérdést vetnek fel: Közép-Ázsia hogyan fogja alakítani a pozícióját az USA-val való egyre mélyülő gazdasági kapcsolatok az orosz és kínai befolyás közepette.
Az Egyesült Államok motivációja az orosz és kínai érdekekkel szembenAz amerikai külpolitika fejlődésével Közép-Ázsia igényei is változnak. Az elmúlt tíz évben a régió a feltörekvő gazdasági összeköttetések, a bőséges természeti erőforrások, valamint Peking és Moszkva potenciális ellensúlyának központjává vált. Az új diverzifikációs stratégiák ellenére azonban mindez nagyrészt retorikai jellegű marad, mivel a régió továbbra is fontos hídként működik Kína és Oroszország között, és mindkét országgal szoros gazdasági és biztonsági kapcsolatokat ápol. Különösen figyelemreméltó, hogy az orosz–ukrán háború óta a kettős felhasználású áruk, köztük a szerszámgépek, a pilóta nélküli légi járművek és a távközlési eszközök exportja robbanásszerűen megnőtt, megkerülve a nyugati szankciókat és potenciálisan vitapontot jelentve az Egyesült Államok és a régió között.
Meg kell jegyezni, hogy Oroszország, Kína és az USA közösen érdekeltek Közép-Ázsiában például a regionális stabilitás, az energia- és ásványi erőforrásokhoz való hozzáférés, valamint a terrorizmus elleni együttműködés terén, a stratégiai prioritásaik azonban gyakran ütköznek egymással. A jelenlegi nemzetközi rendszer jellegére és a nagyhatalmak közötti fokozott feszültségekre tekintettel a közeljövőben valószínűleg érdekütközésbe kerülnek a kritikus erőforrások ellenőrzése miatt: Kína dominál a ritkaföldfémek és a nyersanyagok feldolgozásában, Oroszország prioritásként kezeli az energetikai projekteket, az Egyesült Államok pedig törekszik a beszállítói láncok diverzifikálására és alternatív partnerségek kialakítására. A Trump-kormányzat alatt az Egyesült Államok részvétele a régióban nagyrészt tranzakciós jellegű, arra törekedve, hogy a közép-ázsiai államokat olyan üzleti tevékenységek és projektek megvalósítására ösztönözze, amelyek az USA stratégiai és gazdasági érdekeit szolgálják. Ez a megközelítés nem a hidegháborús stílusú elszigetelési stratégia, inkább szelektív nyomásgyakorlás a kulcsfontosságú stratégiai területeken, ami lehetővé teszi Amerika számára, hogy túlzott elkötelezettség nélkül fenntartsa a befolyását. Ebben az összefüggésben a C5+1-hez hasonló keretek célja az orosz és kínai befolyás kiegyensúlyozása, miközben megőrzik az Egyesült Államok stratégiai jelentőségét a régióban.
A Trump-féle realizmusAz amerikai külpolitika tranzakciós jellege – különösen a Kínával és Oroszországgal folytatott nagyhatalmi versengés kontextusában – azt jelenti, hogy a kereskedelmi és befektetési kapcsolatok önmagukban nem biztosítanak stabil, hosszú távú partnerségeket. Realista szemszögből Washington nem a befektetések volumene vagy a gazdasági együttműködés alapján foglalkozik Közép-Ázsiával, hanem inkább úgy, hogy a régió hogyan illeszkedik a Pekinggel és Moszkvával folytatott szélesebb körű stratégiai versengésbe.
A cikk a Makronóm Blogon folytatódik!
