Felidézik: a magyar kormány és a Kínai Népköztársaság 2023-ban írt alá megállapodást az „Egy Övezet egy Út” kormányközi stratégiai együttműködésről. A Magyar-Kínai Befektetői Kerekasztal egy olyan független szakértői grémium, amely javaslattétellel, véleményezéssel és tanácsadással segíti a két ország stratégiai és a megállapodásban rögzített céljainak hatékony és sikeres elérésétm, továbbá közreműködik kétoldalú együttműködések és projektek előkészítésében és megvalósításában. A Magyar-Kínai Befektető Kerekasztal célja, hogy mélyítse a magyar-kínai átfogó stratégiai partnerséget és előmozdítsa a közös érdekek mentén való együttműködések megvalósítását, többek között a gazdaság, kereskedelem, mezőgazdaság, befektetés, közlekedés, oktatás, tudomány és technológia, egészségügy, sport, kultúra és turizmus területén - közölték.
A tájékoztató szerint a befektetői kerekasztalt a több évtizedes múlttal és nagy elismertséggel rendelkező szakmai érdekképviseletek - többek között a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Ipari Parkok Szövetsége, a Kínai Kereskedelmi és Információs Központ, az Eurázsia Központ Neumann János Egyetem mint alapítók -, és az általuk delegált kiemelt önkormányzatok, érdekképviseletek és piacvezető vállalkozások, mint tagok alkotják. A tagok az alakuló ülésen ünnepélyes keretek között aláírták az MKBKA alapító okiratát, és elfogadták rövid- és középtávú stratégiai, valamint intézkedési tervét. Az alakuló ülésen az alapítók egyhangú döntéssel a Magyar-Kínai Befektetői Kerekasztal első elnökének Janzsó Tamást, a Magyar Ipari parkok Szövetségének elnökét választották.
Magyarország kiemelt szerepet tölthet be Kína európai terjeszkedésében, stabil gazdasági környezetet és megfelelő infrastruktúrát biztosítva a kínai vállalkozások számára, Kína dinamikusan növekvő piaca pedig egyedülálló lehetőségeket nyújt a magyar vállalkozások számára a nemzetközi színtéren történő érvényesülésre - hangsúlyozták a közleményben. Hozzátették, hogy a kétoldalú beruházások és együttműködések elősegítik a tapasztalatcserét, valamint a technológiai innovációk terjedését mindkét országban, hozzájárulva egy fenntarthatóbb és versenyképesebb gazdasági környezet kialakításához.
Az alapítók döntöttek a kerekasztal kínai képviseletének nyitásáról, egy projekt előkészítő és minősítő portál, a beruházási helyszíneket bemutató önkormányzati terület alapú adatbázis, és a magyar KKV szektor szerepvállalását elősegítő minősített beszállítói és vállalkozói adatbázis létrehozásáról, illetve a "kötetlenebb" kapcsolatépítés érdekében az "Eurázsia Klub" mint Vállalkozói Üzleti Klub elindításról is - közölték.