Az államtitkár Kirgizisztánban tett hivatalos látogatást, ahol a kirgiz gazdasági miniszterrel és a nemzeti bank alelnökével tárgyalt, valamint a kirgiz-magyar gazdasági együttműködési kormányközi vegyes bizottság harmadik ülésén képviselte Magyarországot. Tárgyalásait összefoglalva kiemelte: az ukrajnai háborúval kapcsolatban Kirgizisztán is békét akar és nem támogatja a fegyverszállításokat, mert az ázsiai ország is szenved az elhibázott brüsszeli szankcióktól.
A gazdasági vegyesbizottság ülését eredményesnek ítélte, a kétoldalú együttműködés legfontosabb területeiként pedig a vízgazdálkodást, a megújuló energiát, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart nevezte meg. A sikeres együttműködés példájaként említette azt a már aláírt együttműködési megállapodást, amely magyar szerepvállalással teszi lehetővé vízerőmű megtervezését és létrehozását.
Menczer Tamás a kétoldalú együttműködés fontos részeként tekint arra a 16 millió dolláros magyar-kirgiz alapra, amely a kirgizisztáni magyar beruházások és fejlesztések finanszírozására ad lehetőséget.
Az oktatási együttműködésről szólva azt mondta, erre kiváló alapot biztosít a Stipendium Hungaricum magyar ösztöndíjprogram. A program keretében Magyarország 200 kirgiz diáknak biztosít ösztöndíjat a magyar egyetemeken való továbbtanulásra, ami azért fontos, mert ezek az emberek tanulmányaik befejezése után Magyarország tiszteletbeli nagyköveteivé válva dolgozhatnak és élhetnek tovább - tette hozzá.
Az államtitkár Facebook-bejegyzésében megjegyezte, hogy Magyarország és Kirgizisztán között 2020 óta létezik stratégiai partnerség.
A Közel-Kelet és Közép-Ázsia gazdaságai várhatóan mintegy 4 százalékkal bővülnek 2025-ben – közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF), kiemelve a térség ellenálló képességét a globális gazdasági bizonytalanság és a tartós geopolitikai feszültségek közepette.
Az utóbbi években egyre nagyobb jelentőségre tettek szert a pénzügyi innovációk és a pénzügyi rendszer modernizációjával kapcsolatos fejlesztések Közép-Ázsiában, mivel a régió pénzügyi szektora folyamatosan fejlődik és modernizálódik.