Fotó: Európai Parlament
Lóránt Károly
20/12/2023 07:00
– Az utóbbi időben kiemelt figyelmet fordít a Dél-Kaukázusra, különösen Örményországra. Mi az oka ennek?
– A Dél-Kaukázus stratégiai fontosságú régió Európa számára. Ma a három állam – Örményország, Azerbajdzsán és Georgia –, valamint a Földközi-tenger keleti része és a tágabb Közel-Kelet közötti határok elmosódnak. Az EU régóta hangoztatott, a nyugati külpolitikában betöltött központi szerepéről szóló nyilatkozatai egyre kevésbé hitelesek. Az egy dolog, hogy Brüsszel a Dél-Kaukázussal való szorosabb biztonsági kapcsolatokat támogatja, de teljesen más dolog, hogy a dél-kaukázusi államoknak a tőlük délre, nyugatra és keletre fekvő országokkal való egyre bővülő kapcsolati hálójához kapcsolódó hiteles politikát tudjon kialakítani. Pedig éppen ez a kapcsolati háló mutatja a legnagyobb dinamizmust a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok növekedését, az energiapiacok változásai és az új infrastrukturális projektek kilátásai tekintetében. Ugyanakkor, sajnálatos módon ezek a régiók a regionális és szektariánus konfliktusokból, a migrációból és a szegénységből eredő közös kihívásokból bőven kiveszik a részüket.
– Azt állítja, hogy az Európai Unió nem nagyon avatkozik be a térségben. Tekintettel a régió földrajzi jelentőségére, milyen erők és milyen irányban alakítják jelenleg a térség országainak politikáját?
– Tekintettel földrajzi közelségükre és történelmi kapcsolataikra, a Kaukázus és a tágabb értelemben vett Közel-Kelet közötti kölcsönhatások nem meglepőek. A szovjet korszak előtt a Kaukázus volt az a terület, ahol az oszmán, a perzsa és az orosz birodalom találkozott és versengett a területért és a befolyásért. A három birodalom mindegyike uralta egykor a régiót, ami a kultúrák kulcsfontosságú találkozási pontját teremtette meg egy fontos tranzitútvonal mentén. A huszadik század nagy részében a Szovjetunió szilárd ellenőrzés alatt tartotta a régiót, és a Kaukázusból próbált hatalmat és befolyást kivetíteni Iránra és Törökországra. A Szovjetunió összeomlása meggyengítette Moszkva pozícióját a régióban, de megcáfolta azokat a kezdeti feltételezéseket, amelyek szerint az iráni-orosz–török versengés a Kaukázuson átívelő befolyási övezetek kialakulásához vezetne. A kilencvenes évek mindhárom hatalom számára nehéz időszaknak bizonyultak. Oroszország nagyrészt a belpolitikai instabilitás hullámainak kezelésére és az észak-kaukázusi felkelés elleni harcra összpontosított. Moszkva rendkívül reaktív dél-kaukázusi politikáját elsősorban az Örményország és Azerbajdzsán közötti konfliktus, valamint a georgiai instabilitás alakította.
– Mindezek mellett Törökország is fontos szereplője a térségnek. Milyen értelemben?
– Törökország az utóbbi évekig inkább az Európához való integrációra összpontosított, mint a keleti szomszédjaival való kapcsolatfelvételre. Az utóbbi időben Ankara erőfeszítései egy széles pántörök program előmozdításá ra Eurázsiában kezdetben ígéretesnek tűntek, de Azerbajdzsán kivételével nem sok eredményt hoztak. Az Ankara és Baku között az első hegyi-karabahi háború idején gyökeret eresztett diplomáciai és biztonsági kapcsolatok azonban megerősítették az örmény felfogást a pántörök fenyegetésekről, ami a mai napig tartó, rideg örmény–török kapcsolatokhoz és gazdasági blokádhoz vezetett. Szeretném azonban felhívni a figyelmet egy másik országra, amely Törökország mellett egyre nagyobb hatást gyakorol a régióra. Bár földrajzilag távol van, Kína különböző lehetőségeket keres, és infrastrukturális projekteket tart szem előtt Dél-Kaukázusban. A kikötők, az utak és a vasút mind a kiterjedt Övezet és Út kezdeményezésének hatálya alá tartoznak. A kínai vállalatok érdeklődést mutatnak a georgiai és az azerbajdzsáni partvidék infrastrukturális projektjei, valamint a regionális út- és vasútépítés iránt mindhárom dél-kaukázusi országban.
– Miért látja úgy, hogy Örményországnak kiemelkedő szerepe van a régióban?
– Örményország fiatal államként kitűnik a régióban, ugyanis gyorsan javuló kormányzási és képviseleti rendszerekkel rendelkezik. Emellett megpróbált köztes államként fellépni, növelve a gazdasági és társadalmi kapcsolatokat a nyugati országokkal, miközben biztonsági kapcsolatban maradt Moszkvával. Hogy csak néhány példát említsünk: Örményország tagja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének, egyéni partnerségi cselekvési tervvel rendelkezik a NATO-nál, és nemrégiben csapatokat bocsátott rendelkezésre a NATO két missziójához, a KFOR-hoz és az ISAF-hoz. Örményország tagja az Eurázsiai Gazdasági Uniónak is, de mélyebb kapcsolatokra törekszik az Európai Unióval is.
– Mennyire látja elkötelezettnek Örményország közeledését az Európai Unióhoz? Előfordulhat, hogy egy ország, amely tagja az Eurázsiai Gazdasági Uniónak, egyben az Európai Unió tagja is legyen?
– Csaknem két éve lépett hatályba az Európai Unió és Örményország közötti átfogó és megerősített partnerségi megállapodás. A megállapodást Jereván mellett az összes uniós tagállam és az Európai Parlament is ratifikálta. Ez fontos mérföldkövet jelent az EU és Örményország kapcsolataiban. Az Európai Unió jelenlegi vezetői szerint ez a megállapodás keretet biztosít ahhoz, hogy együttműködjenek olyan területeken, mint a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok megerősítése, több munkahely és üzleti lehetőség teremtése, a jogalkotás, a közbiztonság, a tisztább környezet, valamint a jobb oktatás és a kutatási lehetőségek javítása. Ez a kétoldalú menetrend hozzájárul az EU azon általános céljához is, hogy a keleti partnerség keretében elmélyítse és megerősítse kapcsolatait a szomszédságával.
– Mindez nagyon szépen hangzik, és ellentmond annak, amit a jelentés elején mondott, hogy az Európai Unió nagyon kevés figyelmet fordít a régióra.
– Az ördög a geopolitikai részletekben rejlik. Örményország uniós csatlakozása népszavazás kérdése lehet. Ezt Tigran Avinyan, Örményország miniszterelnök-helyettese mondta egyik nyilatkozatában, amelyből kiderül, hogy az új örmény kormány sokkal Európa-barátabb politikát folytat, mint a korábbi kormányok. Az biztos, hogy Ukrajnához, Moldovához és Georgiához hasonlóan Örményország is igyekszik erősíteni kétoldalú kapcsolatait az EU-val, de az Örményország Eurázsiai Unióhoz való csatlakozása geopolitikai szempontból összetetté teszi ezt a kérdést. A Bakuval fennálló hegyi-karabahi konfliktus az elmúlt években jelentősen visszaszorította Örményország geopolitikai lehetőségét (az Azerbajdzsán által szeptemberben indított egynapos villámháború következményeképp 2024. január elsejétől Hegyi-Karabah hivatalosan megszűnt – a szerk). Emellett Jereván katonailag és energetikailag alapvetően Oroszországtól függ. A Eurasian Geography and Economics című folyóirat hat éve megjelent tanulmánya szerint az Eurázsiai Gazdasági Unió nem volt képes hozzájárulni Örményország gazdasági fellendüléséhez – éppen ellenkezőleg, jelentősen lelassította az ország teljesítményét. Ez a fő oka annak, hogy Örményország az EU felé fordította érdeklődését. Mint látjuk, Örményország geopolitikai egyensúlyt próbál teremteni az Európai Unió és Oroszország között, és mindkettővel együtt kíván működni, különösen kereskedelmi és biztonsági kérdésekben.
A szerző újságíró.
Ez a cikk az Eurázsia 2024. januári számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!
A házelnök üdvözölte az örmény és az azeri rendezési erőfeszítéseket, és elmondta, hogy a magunk eszközeivel mindent megteszünk a tartós és igazságos béke megkötéséért.
A nemzetközi kapcsolatokat kormányzatok és állami szervezetek vezetik szigorú jog- és szabályrendszerek szerint. Az egyes népeket összefűző szálak azonban jóval túlmutatnak a száraz szabályrendszereken; az egyes emberek személyes kapcsolatai, barátságuk, sőt olykor egy-egy ember áldozatos munkája többre képes, mint gondolnánk. Az Örmény-Magyar Baráti Társaság elnöke, Anahit Szimonján évtizedek óta ápolja rendületlenül a két nép nyolcszáz esztendős múltra visszatekintő barátságát.