Fotó: Andrew Caballero-Reynolds/AFP
Horváth Levente
17/11/2025 22:00
Januári, második hivatalba lépése óta először találkozott Donald Trump amerikai elnök kínai partnerével, Xi Jinpinggel október végén. A találkozóra a dél-koreai Busanban, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) ülése kapcsán került sor. Donald Trump fantasztikusnak, 10-ből 12-esnek értékelte a megbeszélést, és azt nyilatkozta, lényegében mindenben megállapodtak, de a részleteket még nem közölte. „Kína és az Egyesült Államok legyenek partnerek és barátok; ezt tanítja a történelem, és ezt kívánja a valóság” – fogalmazott Xi Jinping elnök, hozzátéve, hogy a két ország eltérő adottságai miatt természetes, ha időnként nézetkülönbségek és súrlódások merülnek fel.
A két vezető találkozóját nagy várakozások előzték meg, azonban a két kormány kommunikációja között nagy különbség mutatkozott meg. Trump minden nap posztol a különböző közösségi platformokon, és a megelőző egy-két hónapban többször kijelentette, hogy találkozik Xi Jinping kínai elnökkel, majd pár napra rá, hogy mégsem. Ehhez képest a kínai külügyminisztérium csak 29-én, azaz a találkozó előtt egy nappal jelentette be hivatalosan, hogy találkoznak az állami vezetők. A kínai diplomácia máshogy működik, mint a nyugati – az, hogy a kínai és az amerikai elnök személyesen találkozott, már azt jelentette, hogy megvan a megállapodás, vagy legalábbis egyes kérdésekben egyezségre jutottak.
Peking aduászai
A kínai médiában már a megelőző napokban arról írtak, hogy Kína nyertesként vesz részt a találkozón, ugyanis több aduász is van a kezükben. Egyrészt a ritkaföldfémek korlátozása: a kitermelésben és feldolgozásban is Kína adja a világ ritkaföldfém-termelésének 70 százalékát, illetve a feldolgozás 90 százalékát. Ennél is fontosabb, hogy az amerikai ritkaföldfémimport 70 százalékát Kína biztosítja, az amerikai hadiipar pedig még ennél is nagyobb mértékben támaszkodik a kínai ritkaföldfémekre.
Egy évvel elhalasztották a korlátozást, de ez nem jelenti azt, hogy ha az USA újabb szankciókat vetne ki, nem léptethetik újra életbe – tehát ez továbbra is Kína számára egy aduász. Egyes elemzések szerint az USA-nak legalább 5–10 év szükséges, hogy behozza ezt a lemaradást. A kínai fél hangsúlyozza, hogy a ritkaföldfémexportot nem betiltották, hanem korlátozták, az egyik legfőbb tétel pedig az, hogy katonai fejlesztésekre nem használható. Ez okozza a legnagyobb problémát: az USA így nem tud tovább fegyverkezni, vagy később katonai erővel nyomást gyakorolni a világra.
Másik aduász az amerikai szójababvásárlás leállítása Kína részéről. Május óta Kína nem vásárolt szójababot az USA-ból. Ez azért kulcsfontosságú, mert az amerikai szójabab 60 százaléka korábban Kínába ment, ami több mint 3 millió amerikai farmerre van hatással. Ők Trump bázisához tartoznak, jövőre pedig félidős választások lesznek. Kína évente 100 millió tonna szójababot importál, a kieső amerikai mennyiséget pedig most olcsóbban szerzi be Brazíliából és Argentínából. A tárgyalást megelőzően Kína barátságos gesztust tett, és 180 ezer tonna szójababot rendelt az USA-ból.
A kínai fél mindig hangsúlyozta, hogy nyitott a tárgyalásra és a békés együttműködésre. De hozzáteszik: ha az USA ellenséges, abban is partnerek, és elmennek a végsőkig – ellentétben más országokkal, amelyek az amerikai vámtarifák hatására meghunyászkodtak. Míg az amerikai politikusok és a nyugati média folyamatosan Kínát mint ellenséget mutatja be, a kínai politikusok nem nevezik ellenségnek az USA-t; nincs ilyen kommunikáció. A kínai vezetők szerint az együttműködés fejlődést hoz mindkét félnek, az ellenségeskedés pedig kölcsönösen káros.
Az amerikai–kínai kereskedelmi háborúban eleve nem Kína volt a kezdeményező fél. Míg az USA folyamatosan fenyegetőzött és nyomást gyakorolt, Kína válaszlépéseket tett. A ritkaföldfémek korlátozása is válasz volt az amerikai szankciókra – mégis a nyugati médiában úgy jelenik meg, mintha Kína lenne a támadó. Az USA gazdasági stratégia nélkül indult neki ennek a háborúnak, és meglepődött, amikor Kína – más országokkal ellentétben – nem meghátrált, hanem visszalőtt, oda célozva, ahol a legjobban fáj (ritkaföldfém, szójabab).
Stratégiai kétértelműség
A találkozón szó esett az orosz–ukrán háború rendezési lehetőségeiről is. Kína és Oroszország is jól ismeri az USA „stratégiai kétértelműségét”: az USA megállapodik valamiben, de ha érdekei úgy kívánják, később máshogy magyarázza az egyezséget. Ilyen Tajvan esete: az USA 1972-ben, 1979-ben és 1982-ben közös nyilatkozatban ismerte el az „egy Kína politikát”, és minden olyan ország, amely diplomáciai kapcsolatot épített ki Kínával, ezt ugyancsak rögzíti. Ennek ellenére a nyugati politikában és médiában Tajvan az egyik fő bírálati pont.
Még messze vagyunk a kereskedelmi háború végétől; egyelőre tűzszünet látható, és pozitív változásokban lehet reménykedni. Ugyanakkor Trump a nagy sikerű alaszkai találkozója után egy héttel már csalódottságát fejezte ki, és az orosz–ukrán háborúban sem látható érdemi előrelépés. Emellett szeptemberben a madridi találkozó után húsz nap alatt húsz újabb szankciót vetett ki az USA Kínával szemben. Hogy ez közeledés-e, arról csak a következő hetekben, hónapokban lehet véleményt mondani.
Mindeközben az orosz–kínai kapcsolatok zavartalanul folytatódnak. A két országot 4300 km-es határ köti össze, és mindketten meghatározó szereplők a BRICS-ben és a Sanghaji Együttműködési Szervezetben. Nem valószínű, hogy bármelyik fél feladná ezt az együttműködést az amerikai közeledés miatt. A Kissinger-féle diplomáciai háromszög gondolatáról az USA láthatóan már régen lemondott.
Kína felkészült
Peking régóta készült az összecsapásra, tudva, hogy az USA előbb-utóbb ellene fordul – ahogy a 1980-as években Japán ellen is kereskedelmi háborút indított. Kína 2015-ben indította a „Made in China 2025” stratégiát, amely a technológiai fejlesztéseket helyezte előtérbe. 2020-ban elindították a kettős körforgásos gazdaságot, amely külön nemzetközi és belföldi gazdasági rendszert hozott létre. Eközben az USA a decoupling, az EU a de-risking stratégiát hirdette meg. Kína azonban már a reform és nyitás óta diverzifikálja külgazdasági kapcsolatait, ezt tovább erősítette a regionális multilaterális együttműködésekkel és a 2013-ban indított Övezet és Út kezdeményezéssel.
Kína a jövő megatrendjeire helyezte a hangsúlyt: ritkaföldfémek, elektromos autó, digitális gazdaság, megújuló energia, AI, űrkutatás – és az ipari forradalom 4.0 egyik éllovasa lett. Így a kereskedelmi háború nem érte felkészületlenül, és nem is hátrált meg az amerikai fenyegetések hatására.
A kínai nyilatkozatokban folyamatosan jelen van a béketeremtés és a kölcsönös fejlődés igénye. Teng Hsziao-ping mondta: „mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, amíg megfogja az egeret, addig jó macska”. Ez a kínai fejlődés alapja. A nyugati gondolkodás szerint azonban a fekete és fehér macska nem az egeret kergeti, hanem egymással veszekszik – nem a megoldás a lényeg, hanem az ellenségkép keresése.
A szerző az Eurázsia magazin főszerkesztője.
A cikk az Eurázsia 2025. novemberi számában jelent meg.
