Fotó: Aradi Barna
Őry Mariann
20/03/2023 07:00
– Tavaly volt a japán–kínai kapcsolatok normalizációjának ötvenedik évfordulója. Milyen ma a két ország kapcsolata?
– Ötven éve a közvélemény-kutatások még azt mutatták, hogy a japánok nyolcvan százaléka barátian viszonyul Kínához, ez azonban megtévesztő, hiszen akkor nem volt közvetlen kapcsolat, az emberek keveset tudtak Kínáról. A mai felmérések már azt mutatják, hogy a vélemények aránya megfordult. Egyfelől kölcsönös függés alakult ki Kína és Japán között, összefonódott a kereskedelem, a befektetések, társadalmi kapcsolatok. A politika szintjén ugyanakkor állandó a versengés. Vitát okozott a kapcsolatokban a történelem különböző percepciója is, de ma már a kínai fél nem igazán veti fel ezeket a kérdéseket. Ennél komolyabbak és aktuálisabbak a biztonsági problémák és a területi viták. Japánnak és Kína legtöbb szomszédjának is vannak aggodalmai. Ez tehát a realitás, de azért emellett is van párbeszéd.
– Ez a párbeszéd hozhat érdemi előrelépést a politikai viszonyban?
– Ez még nagy kérdés. Az önmagában is nagyon fontos, hogy vannak társadalmi kapcsolatok, például a turizmus terén. Említettem, hogy a kutatások szerint a japánok többségének nem pozitív a véleménye Kínáról, de a fiatalok között már árnyaltabb a kép, ők máshogy viszonyulnak Kínához és például Dél-Koreához is, amivel szintén elég komplikált Japán viszonya.
– A világpolitikát is meghatározó kérdés a kínai–amerikai kapcsolatok állapota. Milyen irányvonalra számít a jövőben?
– A Clinton-adminisztráció az 1990-es években még arra számított, hogy Kína előbb utóbb amerikai típusú társadalommá válik. Megpróbálták Kínát bevonni a nemzetközi közösségbe, a piacgazdaságba. Ezt képviselték később az Obama-adminisztrációk alatt is. A Kínával kapcsolatos elképzelések aztán fokozatosan megváltoztak. Jelenleg az Egyesült Államok nagyon sok gazdasági problémával néz szembe odahaza, és a társadalom is egyre megosztottabb. Kína is sok problémával küzd. Úgy gondolom, hogy most elkezdődhet a párbeszéd bizonyos szinten, és szerintem az Egyesült Államokhoz való kínai hozzáállás változásában közrejátszik az ukrajnai háború, ami egy új típusú háború. A NATO és kiemelten az amerikai hadsereg fejlett technikával is segíti az ukránokat, Kína pedig azt a következtetést vonta le, hogy az Egyesült Államok nagyon erős tud lenni, Oroszország viszont nem annyira erős, mint azt előzőleg jósolhatták. Szoros figyelemmel kísérték a félidős választásokat is, aminek az eredménye az előrejelzésekkel szemben kiegyensúlyozottabb lett. A kapcsolat taktikusabb lehet, bizonyos területeken, mint a környezetvédelem, az energia területén például van párbeszéd.
– Az ukrajnai háború kapcsán azt is láthattuk, hogy a világ országainak igen jelentős része nem csatlakozott az Oroszország elleni nyugati szankciókhoz. Ezt csak az adott országok Oroszországtól való – például gazdasági – függősége magyarázhatja, vagy egy új, multipoláris világrend kialakulásának vagyunk tanúi? Mely országok lehetnek az új pólusok?
– Az Egyesült Államok továbbra is egy rendkívül erős nagyhatalom a világban, ám mint mondtam, odahaza rengeteg problémát kell megoldania. Ennek ellenére nem gondolom, hogy egyhamar jelentősen megváltozna az Egyesült Államok szuperhatalmi státusza. Kína is szuperhatalom lehet, ugyanakkor a transzparencia hiánya miatt nincsenek túl pontos ismereteink az ottani belső helyzetről. Alapvetően minden nemzetállamnak először a saját belső problémáit kell rendeznie. A globalizációt mindeközben nem lehet megállítani, így szükség van koordinációra, szóval e tekintetben a multipolarizáció valóban folyamatban van.
– Milyen kilátásai vannak a BRICS-országoknak és a Sanghaji Együttműködés Szervezetének (SCO)? Lehet nagyobb szerepük a jövőben?
– A BRICS-országoknak megalakulásukkor nagyobb felemelkedést jósoltak, mint ami azóta megvalósult. Mind a BRICS, mind pedig az SCO szempontjából meghatározó Oroszország és Kína, e két ország viszonya csak még összetettebb lett az ukrajnai háború miatt. A helyzet tehát jelenleg bonyolult, nehéz biztosat mondani, hiszen a háború még tart.
– Hogyan tekint Kína Európára?
– Amikor Kína elindította az Övezet és Út kezdeményezést, elsősorban nem a környező országokra összpontosított, hanem Európára. Az unióra egységként tekintettek, és az első célpont a befektetésekhez az Egyesült Királyság volt, majd Németország, ez volt a terv. David Cameron akkori brit kormányfő abszolút Kína-barát politikát folytatott. Peking arra számított, hogy az Egyesült Királyság lesz a jövőben az EU vezető ereje, Kína nagy mértékben befektetett a szigetországban. Csakhogy aztán megtörtént a Brexit. Angela Merkel kancellársága alatt stabil volt az EU-t meghatározó német–francia együttműködés, de most az ő koordinációjukban is mutatkoznak nehézségek. Előbb a koronavírus-járvány, most pedig az ukrajnai háború okoz gondokat Európában is. Kérdés, milyen irányba alakul az EU működése, ebben kulcsszereplő Franciaország és Németország. Ugyanakkor az EU-t demokratikus országok alkotják, bár az EU szigorúan egységes próbál lenni, de a demokrácia azt jelenti, hogy sokféle gondolkodás megfér egymás mellett. Figyelemre méltó példa Délkelet-Ázsiában az ASEAN-államok együttműködése, ahol egészen különböző berendezkedések férnek meg egymás mellett. Igyekeznek megvédeni a szervezetet attól, hogy egyik vagy másik szuperhatalom túl nagy befolyással bírjon.
A szerző külpolitikai újságíró, az Eurázsia felelős szerkesztője.
Ez a cikk az Eurázsia 2023/I. számában jelent meg.
