Nagy lehetőségek előtt Magyarország és Pakisztán
Asif Hussain Menon, a Pakisztáni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövetének köszöntője.
Nagy lehetőségek előtt Magyarország és Pakisztán
Vélemény

Nagy lehetőségek előtt Magyarország és Pakisztán

Fotó: Hegedüs Róbert
02/07/2024 22:00

Asif Hussain Menon,
a Pakisztáni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövete

Először 2010-ben jártam Budapesten, amikor a bécsi pakisztáni nagykövetségre kerültem. Akár a családommal, akár a barátaimmal együtt tettem látogatást, Budapestre mindig érdemes volt eljönni. A magyar főváros történelmi épületei, éttermei, vagy egy séta a Duna-parton lenyűgözik a látogatókat. Amikor 2022-ben Pakisztán magyarországi nagykövetévé neveztek ki, a korábbi látogatások kellemes emlékeit idézte fel bennem.

Érkezésem óta minden erőmmel azon vagyok, hogy a kétoldalú kapcsolatokat minden területen tovább erősítsem, összhangban a két ország vezetésének elképzeléseivel. E cél érdekében köszönöm a magyar kormánynak, különösen a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, hogy minden támogatást megad a közös céljaink megvalósításához. Elismerésemet fejezem ki családom támogatásáért is. Feleségem, Natasha a Budapesti Diplomata Házastársak elnöke, és ebben a minőségében koordinálja a nagykövetségek és a helyi szervezetek közötti különböző jótékonysági tevékenységeket.

Bilaterális szempontból Pakisztán és Magyarország kapcsolatai történelmi gyökerűek. Nemzeti költőnk, Allama Muhammad Iqbal csodálta Petőfi Sándort, aki az 1848-as magyar forradalom kulcsfigurája volt. Allama Iqbal verset is írt Petőfi Sándorról.

Pakisztán azon 50 ország között volt, amelyek az 1956- os forradalom idején az ENSZ-ben támogatták Magyarországot. Pakisztán és Magyarország között 1965-ben jött létre diplomáciai kapcsolat. A két ország 2025-ben ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulóját.

A pakisztáni-magyar kétoldalú kapcsolatok az elmúlt években felfelé ívelő pályát mutatnak, köszönhetően annak a közös elhatározásnak, hogy a testvéri kapcsolatokat minden téren erősítsék. Szijjártó Péter külügyminiszter 2021 áprilisában látogatott Pakisztánba. Bilawal Bhutto Zardari volt külügyminiszter 2023 februárjában viszonozta a látogatást Magyarországra, ekkor a felek három szándéknyilatkozatot is aláírtak.

Pakisztán és Magyarország mára számos megállapodást és egyetértési nyilatkozatot írt alá különböző területeken, többek között a kereskedelem, a kulturális és tudományos együttműködés, a kettős adóztatás, a politikai konzultációk, az oktatás, a mezőgazdaság és a gazdasági együttműködés területén, megerősítve ezzel a jövőbeni együttműködést is. A két ország intézményi mechanizmusokat is létrehozott a közös érdekeket érintő kérdésekről való eszmecserére. Pakisztán nagyra értékeli Magyarország folyamatos támogatását az EU általános vámkedvezmény-rendszere (GSP+) kérdésében az Európai Parlamentben.

A kétoldalú kapcsolatokhoz képest a gazdasági kapcsolatok nem használják ki teljes mértékben a bennük rejlő lehetőségeket. Hagyományosan a Magyarországra irányuló exportáruk közül a textilipari termékeink aránya a legmagasabb. További Magyarországra irányuló exportáruk a bőrtermékek, orvosi műszerek, szezámmag és rózsaszín só. Pakisztán gyógyszeripari termékeket, gépeket és mechanikus berendezéseket, valamint elektromos berendezéseket importál Magyarországról. A két ország között a mezőgazdasági ágazatban is nagy a mozgástér, jelenleg is vizsgálják az együttműködés lehetőségeit.

A MOL 1999 óta van jelen Pakisztánban, mintegy 305 millió USD közvetlen külföldi befektetéssel rendelkezik. A vállalat az egyik legnagyobb LPG-, valamint nyersolaj- és kondenzátumtermelő Pakisztánban. Pakisztánban a MOL mintegy 15 százalékos, illetve 20 százalékos részesedéssel rendelkezik a nettó olaj- és gázellátásban, a beruházások egyik zászlóshajóprojektje. A MOL-csoport pakisztáni olaj- és gázágazatba történő folyamatos befektetésének elismeréseként a pakisztáni kormány 2021 októberében Sitara-i-Imtiaz-díjjal tüntette ki Dr. Berislav Gaso ügyvezető alelnököt.

Magyarországon egy kis, mintegy 2000 fős pakisztáni közösség él, főként diákok és nemzetközi ügynökségeknél dolgozók. A Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram rendkívül népszerű a pakisztáni diákok körében, mivel lehetőséget biztosít számukra, hogy a rangos magyar egyetemeken tanulhassanak. Magas nemzetközi színvonaluk miatt a magyar egyetemek vonzóak azon pakisztáni diákok számára is, akik önköltséges alapon szeretnének diplomát szerezni.

A gyorsan fejlődő eurázsiai együttműködésben és a különösen a kereskedelem és a technológia terén növekvő kölcsönös függőségben Pakisztán és Magyarország egyaránt felismeri a testvéri kapcsolatok minden területen történő bővítésének értékét. Magyarország befektetési politikája rendkívül vonzóvá vált a befektetők számára, Pakisztán pedig hatalmas piacot kínál a magyar és más vállalatok számára üzleti tevékenységük bővítéséhez. Pakisztán számára Magyarország jelentősége abból fakad, hogy a közép-európai politikában kulcsszerepet játszik, valamint a többi európai országgal folytatott kereskedelemben regionális csomópontként emelkedik ki. A két ország vezetése továbbra is elkötelezett az együttműködés, a kereskedelmi kapcsolatok és az emberek közötti kapcsolatok erősítése mellett.

Ez a cikk az Eurázsia 2024. júliusi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!




A weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk. Az Ön beleegyezésével ezeket arra használjuk, hogy mérjük és elemezzük a weboldal használatát.
Információk és beállítások