A viadal honlapja szerint a dél-koreaiként háromszoros olimpiai érmes versenyző 1:42.63 perc alatt ért célba, amivel több mint másfél másodperccel megdöntötte Nagy Konrád 2017 márciusában felállított országos csúcsát. A számot az amerikai Jordan Stolz nyerte 1:41.22 perces pályarekorddal.
A szombaton 1000 méteren is induló Kimnek ebben az idényben eddig ez a legjobb eredménye a világkupákon. Az első, naganói állomáson a második vonalat jelentő B divízióból futamgyőzelemmel feljutott a legjobbak közé mindkét távon, majd Pekingben 1500 méteren nyolcadik, 1000 méteren pedig 17. volt.
A 25 éves gyorskorcsolyázó hosszú kihagyás tavaly ősszel immár magyar színekben tért vissza, mivel szülőhazájában másfél évre eltiltották ittas vezetés miatt, a válogatottból pedig három évre kizárták.
Kim Min Seok 19 esztendősen, a phjongcshangi téli olimpián bronzérmes volt 1500 méteren, majd ezt megismételte három éve Pekingben. Az üldözéses csapatversenyben 2018-ból van egy ezüstérme is.