A kormányfő felidézte, hogy a magyarok két és fél éve egy háború árnyékában élnek. A magyar békeszerető nép. Békére, egyensúlyra és harmóniára törekszik, ezért „mindig a béke oldalán vagyunk, és sohasem a háború oldalán” – mondta az MTI tudósítása szerint.
„Számunkra nagy jelentősége van annak, hogy Kína szorgalmazza: a világban ne háború, hanem béke legyen”
– jelentette ki.
„A Magyarország szomszédságában zajló konfliktus esetében is nagyra értékeljük az Ön békekezdeményezését” – mondta Orbán Viktor, Xi Jinpingnek címezve szavait.
Felidézte, hogy a kínai elnök két hónapja Magyarországra látogatott. A kormányfő történelmi jelentőségűnek nevezte az akkori találkozót. Hozzátette: komoly megállapodásokat kötöttek, de ami még fontosabb, több nemzedékre is megalapozták a két nép közötti barátságot, mert Xi Jinping látogatása meggyőző és szívélyes volt, amely bizonyította a magyar embereknek Kína Magyarország iránti jóindulatát és tiszteletét.
„Több nemzedék is meg fog még élni abból a látogatásból, annak a látogatásnak az emlékéből, amit Ön tett Budapesten” – jelentette ki Orbán Viktor.
Megköszönte a kínai elnöknek, hogy emelték a két ország kapcsolatainak szintjét. „Az eltelt két hónapban is folyamatosan dolgoztunk, hogy ezt a formát tartalommal töltsük meg” – mondta, megköszönve, hogy előrehaladást érhettek el a delegációik az együttműködésben.
Orbán Viktor gratulált Xi Jinpingnek Kína szilárdságához és stabilitásához, amelyet „ebben a viharos világpolitikában” az egész világ számára jelent.
Az ukrajnai háború témájában Xi hangsúlyozta, hogy a mielőbbi tűzszünet és a politikai rendezés minden fél érdeke. A kínai államfő szerint a helyzet csillapítása a legfontosabb, három elv betartásával: a harctér nem terjeszkedhet, a harcok nem eszkalálódhatnak, és egyik fél sem szíthatja a lángokat.
A kínai elnök a Xinhua beszámolója szerint felszólította a nemzetközi közösséget, hogy teremtse meg a feltételeket és nyújtson támogatást a két fél közötti közvetlen párbeszéd és tárgyalás újraindításához, mivel csak akkor jöhet létre a lehető leghamarabb tűzszünet ebben a konfliktusban, ha minden jelentős ország pozitív, nem pedig negatív energiát sugároz.
„Kína a maga módján aktívan előmozdítja a béketárgyalásokat, és bátorít és támogat minden olyan erőfeszítést, amely a válság békés rendezését szolgálja” – mondta, hozzátéve, hogy Kína és Magyarország alapvető javaslatai és erőfeszítéseik iránya megegyezik, és Kína kész arra, hogy kapcsolatban maradjon Magyarországgal és minden érintett féllel.