„Többközpontú világrendben élünk és ennek a világrendnek az egyik tartóoszlopa a Kínai Népköztársaság, amely ma már meghatározza a világgazdasági és világpolitikai folyamatok menetét” – mondta Orbán Viktor, aki bejelentette, hogy a két ország magasabb szintre emelte együttműködését, amelynek pontos neve a megállapodás értelmében: minden időt álló átfogó stratégiai partnerség az új korszakra.
Orbán Viktor kiemelte: Magyarország mindig is baráti kapcsolatokat ápolt Kínával, és annak mindig szilárd politikai alapjai voltak. Magyarország mindig is az „egy Kína elvét” vallotta, a kölcsönös tisztelet alapján álltak, és baráti országként tekintettek Kínára – hangsúlyozta. Nem is tudott „úgy fordulni a történelem kereke”, hogy a két ország szembe került volna egymással – tette hozzá a kormányfő.
Orbán Viktor támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést. Európa ma a háború oldalán áll, az egyetlen kivétel Magyarország, amely azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz, és támogat minden nemzetközi erőfeszítést, ami a béke felé mutat – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta: így támogatjuk a Xi Jinping által bemutatott kínai békekezdeményezést is. Ennek a konfliktusnak, ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren; a csatatéren csak halottak vannak és pusztítás – tette hozzá Orbán Viktor, hangsúlyozva: „fegyverszünet kell és béketárgyalások”.
Nagy lehetőséget tartogat, hogy a Magyarország és Kína közötti együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára ki tudjuk terjeszteni – emelte ki Orbán Viktor. A magyar kormányfő – aki sajtónyilatkozatot tett a kínai államfővel – kiemelte: ez nem csupán gazdasági tény, hanem a bizalom kifejeződése is.
A nukleáris ipar területén Magyarország komoly nemzetközi tapasztalattal és presztízzsel rendelkezik – húzta alá. Több mint ötven éve vagyunk ebben az iparágban, és jelenleg is Európa legnagyobb nukleáris fejlesztése Magyarországon történik – közölte a miniszterelnök. Hozzátette: az a terv, hogy a következő évtized elejére már 60–70 százalék között lesz Magyarországon a nukleáris energia aránya. Orbán Viktor megköszönte a kínai államfőnek, hogy meg tudtak állapodni arról: Magyarország újabb mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket exportálhat Kínába.
Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelme során most a legjobb a kapcsolat a két ország között – jelentette ki Xi Jinping, a Kínai Népköztársaság elnöke. A kínai elnök hangsúlyozta: az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen egyetértettek abban, hogy Kína és Magyarország mindig is jó barátok voltak, akik bíznak egymásban, segítik egymást és kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítására törekednek.
Jelezte, a két ország közötti kapcsolatokat tovább kell fejleszteni, ezért átfogó stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatot fogalmaztak meg. Xi Jinping kitért arra: Orbán Viktorral mindketten hisznek abban, hogy a „kölcsönös politikai bizalom szilárd alapot teremtett a kínai-magyar kapcsolatok erősödésének”.
Azt is mondta: Kína nagyra értékeli Magyarország szilárd elkötelezettségét az egy Kína elv mellett, és megígérte, hogy folyamatosan támogatja majd Magyarországot a gazdasági fejlődés útján. Ezért a két ország a jövőben mélyíti gazdasági, kereskedelmi, illetve pénzügyi együttműködését – tette hozzá a kínai elnök.
Xi Jinping kínai elnök látogatása történelmi jelentőségű Magyarországon, és így a két ország közötti csúcstalálkozón ennek megfelelő eredmények is születtek, a felek tizennyolc fontos megegyezést írtak alá – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A tárcavezető történelmi látogatásnak minősítette Xi Jinping budapesti vizitjét, ugyanis kínai elnök legutoljára húsz éve járt Magyarországon, a két ország pedig idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját.
„Rendkívül sikeres tárgyalásokat folytatott az elnök úr és a miniszterelnök úr a mai napon, amelyeknek az eredményeként tizennyolc megállapodás aláírására került sor” – mondta. Először arról számolt be, hogy a kelet-nyugati összeköttetések fejlesztését célzó, kínai Egy övezet, egy út stratégia keretében a két ország olyan projektlistát állított össze, amelyen a közösen végrehajtandó beruházások, fejlesztések szerepelnek. Kiemelte, hogy ezen projektlistát ma bővítették, aminek alapján megkezdik a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű építésének előkészítését egy közös kínai-magyar fejlesztés keretében.
„Ezt régen V0 névvel említettük. Ennek a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű megépítésének előkészítése most megindul, egy közös kínai-magyar fejlesztés keretében.” Szavai szerint erre azért van óriási szükség, mert Magyarországon jelentős kínai beruházások zajlanak, alapvetően az ország keleti felében, de az itt előállítandó termékeket döntő részben Európa nyugati felében fogják piacra bocsátani, ezért hatékonyabbá és fenntarthatóbbá kell tenni a szállítást. „Ugyanígy, megkezdjük az előkészítését egy olyan gyorsvasúti összeköttetésnek is, amely azt célozza, hogy a repülőtérről Budapest belvárosába gyorsan, kulturáltan lehessen megérkezni” – közölte. Ennek kapcsán pedig emlékeztetett rá, hogy Magyarországról már hét kínai nagyváros érhető el közvetlenül, hetente tizenkilenc légi járattal.
Szijjártó Péter ezután arra is kitért, hogy megkezdik az előkészítését az elektromos autók töltőhálózat-fejlesztésének, ugyanis „a jövő az elektromos autózásé, így lehet megóvni a környezetünket”. „Megállapodtunk, hogy Magyarországon az elektromos autók töltőhálózatát fejlesszük, annak érdekében, hogy az ország minél több pontján minél gyorsabban lehessen feltölteni az elektromos autókat.”
Tájékoztatása szerint emellett megkezdik Európa legmodernebb, legnagyobb, legbiztonságosabb és leggyorsabb átengedést biztosító határátkelőhelyének megépítését Magyarország és Szerbia között. „A röszkei autópálya-határátkelő rendkívüli mértékben leterhelt. Sajnos mindannyiunk számára ismerősek a képek a hosszú kamion- vagy autósorokról. Szeretnénk, ha ez már nem így lenne a jövőben, nem kellene hosszú órákon, napokon keresztül várakozniuk sem a személy-, sem a teherforgalomban részt vevőknek” – mutatott rá.
Valamint arra is kitért, hogy közösen megvizsgálják annak a lehetőségét a szerb és a kínai partnerekkel, hogy milyen módon lehetne a lehető leggyorsabban kőolajvezetéket építeni Magyarország és Szerbia között, hozzájárulva ezzel mindkét ország, és ezáltal az egész térség energiaellátásának biztonságához.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági export fontos szerepet játszik a kétoldalú kereskedelemben, különös tekintettel arra, hogy Közép-Európában Magyarország rendelkezik a legtöbb kínai exportengedéllyel, az érintett termékek köre pedig a mai megállapodás nyomán tovább fog bővülni, például a cseresznyét is felveszik a listára. Végezetül pedig tudatta, hogy olyan új területre is kiterjesztik az együttműködést, amely új dimenziót hozhat a kétoldalú kapcsolatokba, ez pedig a nukleáris energia. „Most abban állapodtunk meg a kínaiakkal, a kínai kormánnyal, hogy a nukleáris ipar teljes vertikumára készítünk együttműködési programot annak érdekében, hogy a villamosenergia-előállítás legolcsóbb, legbiztonságosabb, leghatékonyabb módját mindkét ország megfelelőképp tudja alkalmazni” – emelte ki. Ezzel összefüggésben pedig megjegyezte, hogy a következő években az áramigény meredeken tovább fog nőni az egész világon, és ezt a keresletet leginkább nukleáris energiával lehet kiszolgálni. „Azok az országok lesznek jó helyzetben, biztonságban, amelyek komoly nukleáris kapacitásokkal rendelkeznek” – szögezte le. „Történelmi tehát ez a látogatás, és a történelmi látogatáshoz méltó eredmény is született a mai napon” – összegzett.