Fotó: Hegedüs Róbert
Tóth Loretta
20/12/2023 07:00
– Honnan jött az ázsiai kultúra iránti vonzódása?
– Az ázsiai térség iránti érdeklődés nagyon régóta jelen van az életemben. Ugyan katolikus teológiát végeztem, de egy tanárom közbenjárásának köszönhetően lehetőséget kaptam, hogy egyedül elmenjek Szíriába, az az út pedig mindent megváltoztatott. Felnőttként vállalkozói létre adtam a fejem, s utazásszervezéssel kezdtem el foglalkozni, ráadásul már az elején belecsöppentem a mélyvízbe: Iránnal kezdtük. Onnantól kezdve nem volt megállás, sorra jöttek az újabb és újabb desztinációk, legyen szó akár a Közel-, akár a Távol-Keletről. Huszonkét éven át foglalkoztam ezzel, a vállalkozásom egészen a koronavírus-világjárvány, illetve az azzal együtt járó utazási korlátozások kezdetéig működött. Ezt a két évtizedet pedig az tette igazán izgalmassá, hogy párhuzamosan nőtt fel egy rendkívül képzett orientalista generáció a magyarországi egyetemeken, akik csoportvezetőként vettek részt az utazásszervezésben. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a hazai kínálatban egyedülálló módon mi nem szokványos nyaralásokat kínáltunk, hanem tudásalapú utazásélményt, egy adott ország vagy térség olyan szakértőjének vezetésével, aki hozzáértésével, kultúra- és történelemismeretével valódi betekintést nyújtott az adott kultúrába.
– És hogy jutott el a terepről a digitális tudásbázis gondolatáig?
– A magyar múzeumok szétszórva hihetetlen mennyiségű ázsiai tematikájú anyagot őriznek, azonban olyan, mintha a szakmán kívül nem ismerné vagy nem becsülné ezeket senki, szétszórtságukból kifolyólag ráadásul áttekinthetetlen, és ami még szomorúbb: átélhetetlen. Az alapgondolat tehát nem is egy digitalizációs projekt volt, hanem hogy újra életet leheljünk keleti kapcsolataink páratlan értékeibe. A vázolt nehézségek vezettek el oda, hogy az összefogást első lépésként meg lehetne valósítani akár a digitális térben is. Ez idáig nem volt egy olyan egységes adatbázis, amit a Magyar Tudományos Akadémiától kezdve a múzeumokon át az oktatási intézményekig és a releváns tanszékekig bárki használhatna, aki érdeklődik Ázsia iránt. Így született meg az Orient Projekt ambiciózus ötlete, ami hosszú távon a hazai keletkutatás elismert tudományos forrásbázisa és szakmai publikációs felülete kíván lenni, elsődleges célja pedig a folyamatban lévő digitalizációs törekvések, kutatások külső támogatása, az országos intézményi adatháló fejlesztése és az Ázsiához kapcsolódó oktatási programok támogatása. Véleményem szerint a honlap legértékesebb jellemvonása, hogy a rajta lévő tartalmakat kizárólag az adott téma jegyzett szakértői írják, így versenyképesebb és ellenőrizhetőbb tudás jelenik meg, mint a szabadabban szerkeszthető felületeken.
– A projekt mostanra befejezettnek tekinthető vagy vannak további tervek is?
– Az első lépéseket tettük meg, de azt hiszem a legfontosabbakat, megszületett a keretrendszer. Hosszútávú cél az oldal folyamatos fejlesztése. Szeretném, ha a projekt mihamarabb szervezeti formát öltene, hiszen rengeteg feltáratlan tudásanyag vár még feldolgozásra. Kicsit olyan ez, mint a tibeti kincs szövegek felszínre hozása; elő kell ásni, és meg kell mutatni egyben a hazai keletkutatás egyedülálló értékeit, élettörténeteit és fontos állomásait – ezt a célt szolgálja az Orient Projekt, az előttünk álló munkához azonban jelenleg kevesen vagyunk. Emiatt jelenleg józan önmérsékletre is szükség van a tartalmak megválogatásában. A rövid távú cél, hogy az adatbázis lépésről lépésre gyarapodjon, a színvonal fenntartása érdekében pedig tovább javítsuk a munkafolyamatokat. további szakértők bevonásával. A minőséget sikerült meghatározni, már csak az adatmennyiség feldolgozási sebességén kell sokat javítani – a professzionalitás megőrzéséhez azonban egy idő után megfelelő financiális háttérre is szükség van.
– Hogyan látja Magyarország, a magyarok kapcsolatát Ázsiával?
– Magyar szempontból van három, nem eléggé tudatosított erőnk: egyrészt, hogy sosem volt gyarmatunk, sem a térségben, sem máshol, így tiszta lappal, negatív múltbéli kapcsolódások nélkül indulhatunk bármilyen tárgyaláson. Másrészt ott van nekünk a magyar gondolkodásban folyamatosan jelen lévő keleti eredettudat, ami bár néhol akár komoly túlzásokra is hajlik, de ettől még jelen van, és ez jól hasznosítható különböző platformokon. Harmadrészt pedig arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy 150 évig a magyarság is úgyszólván keleten élt, hiszen itt voltak a törökök. Ez egy olyan közvetlen tapasztalat, ami a kultúránk része – akár itt Budapesten is, gondoljunk csak arra, hányan használják heti rendszerességgel a megmaradt török fürdőket, amelyek ráadásul a turizmusunknak is szerves részei. A keleti nyitás politikája azt mutatja, hogy politikai akarat és érdeklődés is van Ázsia felé, hazánk geopolitikai pozíciójából kiindulva nem is lehet ez másképp. Éppen emiatt lenne nagyon fontos a nemzeti örökségünknek ezt az alulkezelt, de hatalmas részét megmutatni és a helyén kezelni. Tudás, szakember, kapcsolattörténeti epizód bőven van, amire akár a tárgyalóasztaloknál is lehet építkezni – a hazai keletkutatás évszázados eredményei a keleti nyitás fontos pillérei is lehetnének. Fel kell tenni Ázsiát végre a hazai térképekre is.
Ez a cikk az Eurázsia 2024. januári számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!