Fotó: Nővérekkel és a plébánia világi vezetőivel, Dzsampaní, 1977
Eurázsia
12/03/2025 22:00
Ódor Anna Teréz 1921. augusztus 16-án született a mai Olaszfa részét képező Kozmafán. (A keresztségben az Anna nevet kapta, a Teréz a szerzetesi neve.) Tanítónőnek készült. Úgy tervezte, hogy Belgiumba megy, ott megtanul franciául, majd hazatérése után jól tudja hasznosítani a nyelvtudását. 1937-ben, 16 éves korában nagynénje, Iván Gizella domonkos rendi nővérsegítségével, egy falubéli barátnőjével együtt el is indult Belgiumba. A nyelvtanulás révén ismerte meg az orsolyita nővéreket, és ébredt fel benne a hivatás.1939-ben lépett be a Szent Orsolya rendbe és költözött be a Laekenben, Brüsszel külvárosában lévő rendházukba. Első fogadalmát1942-ben, örökfogadalmát 1945-ben Laekenben tette.
A Szent Orsolya Társaságot Merici Szent Angéla 1535-ben alapította az itáliai Brescia városában. A 19. század elejétől a világ egyre több részén nyitottak kolostorokat és iskolákat, a 20. században már Ázsiában: Kínában, Indiában, Japánban és Thaiföldön is.
Teréz nővérben lassan megérett az elhatározás, hogy Indiában kell missziós hivatást vállalnia, ott kell a szegényeket és a szükséget szenvedőket tanítania és szolgálnia. 1949. december 24-én egy rendtársával, Cecília nővérrel indult el Indiába. Egyhónapos hajóút után, 1950. január 13-án érkeztek meg Bombaybe. Innen először Csakradharpurba mentek, majd Khúntín keresztül Ráncsíba utaztak tovább.
Teréz nővér Ráncsíban először, mint tanítónő szolgált, majd innen még abban az évben Nóátólíba helyezték át. Itt angolul és hindíül tanult, emellett alaposan tanulmányozta India történelmét, vallásait és népeit. 1958-ben két évre visszatért Ráncsíba, majd 1960-ban Tóngóban folytatta a misszionáriusi munkát. Ez volt a harmadik orsolyita kolostor Indiában, amelyet 1907-ben alapítottak egy iskolával együtt. 1917-ben egy csipkekészítő műhelyt is megnyitottak, hogy a helyi nőknek munkahelyet teremtsenek. Tóngóban végzett munkája befejezése után rövid ideig Réngárihba ment.
1964-től 1967-ig Szamtólíban dolgozott. Ez a rendház 1939 óta működött. A nővérek megérkezése után új rendház és iskola épült. A környéket sok természeti csapás sújtotta. Hol az árvíz, hol a szárazság okozott pusztulást. Ezen a helyen főleg a törzsi népeket segítették, akik évszázadokon át nagy nyomorban éltek a nagybirtokosok szolgáiként. A missziósok kútfúrási programot indítottak, és a rizstermesztés hatékonyabbá tételén is dolgoztak.
1967-től helyi elöljáróként került Dzsampaníba. Ezt a missziót is szinte a semmiből teremtették meg. A missziós telepen először csak néhány kunyhó állt, a nővérek is először egy ilyen szerény hajlékban laktak. Kezdetben a helyi népek adományoztak a missziónak néhány hold földet, azon épült egymás után iskola, kórház, templom. Anyagi segítséget nyújtott hozzá a Szentszék, a hollandiai Nagyböjt-mozgalom és a Misereor segélyszervezet, de a legtöbb adományt a diaszpórában élő magyarok adták össze.
Áldozatos és példamutató élete elismeréseként a Miniszterelnökség Az üldözött kereszténység megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárságán.
A részletes önéletrajz ITT olvasható