Bassár el-Aszad szír és Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Haszan Naszr Alláh Hezbollah-vezér képével díszített szuvenírek kaphatóak Damaszkusz óvárosában (Fotó: AFP/Louai Beshara)
Stier Gábor
30/11/2023 11:38
A világ a Közel-Keletre figyel. Izrael és a Hamász egyre inkább totális háborúja egyelőre elviszi a fókuszt az orosz-ukrán háborúról, elhúzódása esetén pedig elvonhat nyugati erőforrásokat Kijevtől, ami kétségkívül csökkentené a Moszkvára nehezedő nyomást. A Nyugat háborús fáradtsága már október 7., a Hamász terrorakciója előtt is érződött, most pedig még inkább megoszlik a figyelme Izrael és Ukrajna között. Moszkva ezzel átmenetileg fellélegezhet, ráadásul adott esetben a feszültség csillapításával még diplomáciai előnyt is kovácsolhat e helyzetből. S ha ez még nem lenne elég, a konfliktus gyengíti a nyugati blokkot, és erősíti a „globális Délt”.
Egyelőre azonban leginkább azzal nyerhet, ha távol marad a konfliktustól. A Kreml ezt is teszi. Miközben Joe Biden a Közel-Keleten tárgyalt, Vlagyimir Putyin Peking felé vette az irányt. Mivel korlátozott a befolyása magára a konfliktusra, minimális erőfeszítéseket téve a legtöbbet igyekszik kihozni a közel-keleti felfordulásból. Tárgyal a térség vezető államaival, fenntartja hagyományosan szoros kapcsolatát a Hamásszal is, megpróbálja elérni az orosz állampolgárságú túszok szabadon bocsájtását, közben pedig az erőszak beszüntetését szorgalmazva következetesen kiáll a kétállami megoldás mellett.
De Moszkva nem is tehet mást, ha fenn akarja tartani a hagyományosan jó kapcsolatait a palesztinokkal, és a korrekt viszonyt Izraellel is. Nem veszélyeztetheti a kapcsolatait három térségbeli nagy szövetségesével, Törökországgal, Iránnal és Szaúd-Arábiával sem. Arról nem is beszélve, amennyiben a jelenlegi konfliktus egy izraeli-iráni konfrontációvá fajulna, Libanont és Szíriát is magával rántva, az sehogyan sem válna Moszkva előnyére. Az oroszoknak ugyanis jelentős haditengerészeti és légi bázisai vannak Szíriában. A Kremlnek tehát elsődleges érdeke, hogy a konfliktus ne terjedjen át Szíriára. Moszkvának ráadásul figyelnie kell az Oroszországban élő muszlimok és zsidók érzékenységére is. Bármelyik vallási csoport megsértése megingathatná, de legalábbis gyengíthetné a belpolitikai stabilitást.
Ez távolságtartó, semleges álláspont jól illeszkedik Oroszország eddigi közel-keleti politikájába. A hidegháború alatt a Szovjetuniót alapvetően az ideológiai megfontolások vezették, és jó kapcsolatokat épített ki számos közel-keleti országgal, mindenek előtt Szíriával és Egyiptommal. Az ideológiai teher aztán szép lassan csökkent, az 1980-as években az iraki-iráni háborúban Moszkva mind az iraki, mind az iráni félnek szállított fegyvereket, miután pedig rendezte a kapcsolatait Tel Avivval, Moszkva az arab-izraeli viszonyban is egyre kiegyensúlyozottabb szerepet játszott.
A Szovjetunió felbomlása után végképp a politikai és gazdasági érdekekből kiinduló pragmatizmus lett az irányadó, és Oroszország a 2000-es években lassan visszatért a régióba. Az orosz befolyás növekedését segítette a szovjet időkhöz képest jóval nagyobb pragmatizmus mellett az is, hogy a Közel-Keletért folyó verseny közepette egyre többen Oroszországban látták a kiegyensúlyozó szerepét. Moszkva presztízsét növelte az ellentmondásos amerikai külpolitika, a jó viszony alakítását ráadásul Moszkva azzal is olajozta, hogy leírta egyes országok esetében a szovjet időkből maradó adósságokat, így új fejezet nyílt a gazdasági kapcsolatokban. Oroszország régióbeli befolyását igazából az ukrajnai háború sem rengette meg, így most a Kremlnek mindenek előtt arra kell koncentrálnia, hogy e kiegyensúlyozott kapcsolatokat a jelenlegi konfliktus se billentse meg.
A szerző külpolitikai szakújságíró, a Moszkvater.com alapító főszerkesztője.
Ez a cikk az Eurázsia 2023. decemberi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!