A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a thai kollégájával folytatott tárgyalását követően azt közölte, hogy az idegenforgalmi adatok is megduplázódtak, tavaly így több mint tízezer thai turista érkezett Magyarországra, és több mint harmincezer magyar látogatott Thaiföldre.
„Ezért az egyik thai nemzetközi légitársaság már egy budapesti járat indítását mérlegeli. Az előkészület megkezdődött, az egyeztetéseket ma lefolytatjuk. Jó esélyünk van arra, hogy a közeljövőben közvetlen kapcsolat jön létre Bangkok és Budapest között” – tudatta.
Rámutatott, hogy a kétoldalú együttműködés fejlődéséből sokat profitál a hazai gazdaság, ugyanis tavaly 730 millió dollárral megdőlt a kereskedelmi forgalom csúcsa, és fontos thai beruházások jelentek meg a szálloda- és az élelmiszeriparban is, miközben a délkelet-ázsiai országban is növekszik a kereslet a magyar élelmiszeripari termékek, orvosi műszerek és gyógyszerek iránt.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy hazánk az európai uniós elnökségi félévét a közösség külgazdasági kapcsolatainak a megerősítésére is fel kívánja használni, miután a kontinens versenyképessége sokat romlott az utóbbi években. „Ennek az egyik oka az, hogy önsorsrontó gazdaságpolitikát folytatott Brüsszel. Ahelyett, hogy észszerű alapon tárgyalt volna a világgazdaság fontos szereplőivel a szabadkereskedelmi megállapodásokról, minden egyes ilyen tárgyalást ideológiai problémákkal terhelt meg” – fogalmazott.
„Holott hogyha az Európai Unió nem hajlandó ezen ideológiai megközelítést feladni, akkor egy idő után már nem tud majd kereskedni senkivel, csak saját magával, és ezt nyilván nem akarjuk” – tette hozzá.
Közölte, hogy az észszerűség, a praktikum talaján állva kellene szabadkereskedelmi tárgyalásokat folytatni a következő időszakban, ezért Magyarország fel szeretné gyorsítani a Thaifölddel nemrégiben újraindított egyeztetéseket ezen a téren.
A miniszter bejelentette, hogy a beruházásvédelmi megállapodásról szóló tárgyalásoknak is lökést fog adni a kormány, ami ugyancsak az ország érdeke, mivel egyre több beruházó érkezik Thaiföldről, illetve egyre bővül a kereskedelmi forgalom. „A szabadkereskedelmi és a beruházásvédelmi egyezmény pedig elősegítené mindkét folyamatnak a felgyorsulását, ezekből a magyar gazdaság sokat profitálhatna” – mutatott rá.
A miniszter támogatásáról biztosította Thaiföld csatlakozási kérelmét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD), aláhúzván, hogy ez azon kevés nemzetközi szervezet egyike, amely megmaradt pártatlannak, kiegyensúlyozottnak, és nem hagyta, hogy átpolitizálják a működését. „Nekünk érdekünk, hogy az OECD erősödjön, s Thaiföld csatlakozása egyértelműen erősítené az OECD-t” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy miközben a világpolitikát jelenleg elnehezítik a konfliktusok, a nemzetközi szervezetek pedig súlyosan átideologizálttá váltak, így nehezen működik a kapcsolatteremtés, üdítő látni, hogy a világ ilyen távoli pontjain is vannak országok, például Thaiföld, amelyek racionális, kölcsönös tiszteleten alapuló külpolitikát folytatnak.
„Egyetértettünk abban, hogy minden egyes országnak szuverén joga meghatároznia a saját külpolitikai stratégiáját, minden országnak szuverén joga saját nemzeti érdekeit érvényesíteni a külpolitikában, és minden országnak joga van ellenállni annak a nyomásnak, amelyet a nemzetközi politika erős szereplői próbálnak gyakorolni a szuverenista országokra azért, hogy azok változtassák meg az álláspontjukat” – sorolta.
Magyarország energiaellátásának alapját most is és a jövőben is az Oroszországból érkező energiahordozók jelentik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a moszkvai Kremlben, a Vlagyimir Putyin orosz államfővel megkezdett tárgyalások nyilvános szakaszában.
Az Európai Parlament mai plenáris vitájában Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője, a Patrióták Európáért frakció gazdasági felelőse arra szólította fel az Európai Bizottságot és azt javasolta a tagállamoknak, hogy a Kínával kapcsolatos megközelítésüket az ideológiai alapú szankciók helyett a gyakorlati párbeszéd és az európai érdekek következetes képviselete határozza meg.
Az elmúlt két évben Magyarországra irányult a legtöbb kínai külföldi beruházás, amiből hazánk sokat profitált, a kormány ezért továbbra is a minél akadálytalanabb világgazdasági együttműködésért fog küzdeni.